Gondolom mindenki, aki ott volt emlékszik a szörnyű viszonyokra
a 2002-es Postás Kupa parkolójában a verseny legvégén.
Reméljük, hogy idén jobb lesz az idô, és nem
kell órákig húzni, vonni, tolni és húzatni
a sok autót a sártengerbôl. A magyar tájfutó
szezon, hála Istennek, többnyire jó idôben zajlik,
és így ez viszonylag ritka.
Nem úgy viszont Nagy-Britanniában. Itt, ha valaki nem szereti
az esôt meg a vihart, ne is próbáljon tájfutni. Mivel
a szezon itt szeptembertôl májusig tart, kivesszük részünket
a brit idôjárás minden szeszélyébôl.
Idén, sajnos még a sok évi átlaghoz képest
is nagy megpróbáltatásnak volt kitéve az a sok száz
tájfutó, aki benevezett a normáltávú bajnokságra.
A bajnokság rendszerint májusban, az évad végén
van, de különbözô természetvédelmi és
egyéb okok miatt a rendezôség kénytelen volt márciusra
átrakni a bajnokság idôpontját. A terep Anglia egyik
legészakibb megyéjének egyik legkopárabb és
sivárabb hegyoldala volt, nagyon kevéske erdôvel, ahova
csak a hosszabb pályák jutottak el és ahol még nyár
kellôs közepén is el tudom képzelni, hogy lehet vihar
és zuhogó esô.
Az elôjelek sem voltak különösebben vigasztalóak.
Útban a versenyre a viharos szél miatt a Temze feletti magas hidat
lezárták és ebbôl akkora dugó lett, hogy lekéstük
a repülôgépet. Hála Istennek felengedtek a következô
járatra, de így éjfél után érkeztünk
a panzióba. A házinéni nagyon álmosnak és
enyhén dühösnek látszott, szóval a hétvége
nem indult valami csodálatosan.
Másnap, ahogy közeledtünk a parkoló felé, nagy
tábla hirdette, hogy az eredeti parkoló hely ma reggelre fél
méter víz alá került, így a közeli domb
tetejére irányítottak bennünket. A dombtetô
viszonylag sík volt, de ki meg be az úton, már kora reggel
voltak kocsik, amiket befelé is már a traktor húzott. Mi
lesz ebbôl, gondoltam én, kifelé? Átöltöztünk,
felvettük az esôkabátot, ami kötelezô volt, és
elindultunk a rajt felé. Részben erdôben kellett menni,
és komolyan féltem, hogy azonnal rámdôl az egész
erdô, annyira fújt a szél. A rajt még egy viszonylag
védett részen volt, de 50 méter után ki a csupasz
hegytetôre. Pályám minden egyes pontja (5,4 km, 105 szint,
10 pont) a hegyen, minden szélvédô nélkül, hol
a vihar irányában, hol szembe vele vezetett. Ha a hátamban
volt a szél, arra kellett nagyon vigyázni, nehogy elfújjon,
le a hegyrôl, szembe viszont többször csak négykézláb
tudtam haladni, és többnyire még levegôt se kaptam,
annyira viharosak voltak a széllökések.
A legigazságtalanabb az volt, hogy a vihar idônként alábbhagyott,
és azoknak, akik többnyire egy ilyen csendesebb idôben futottak,
sokkal egyszerűbb volt a pályát lefutni. Nekem, sajnos abszolút
pechem volt, és talán 5-10 percnyi nyugim volt csak, a többi
valódi túlélô verseny lett. Amikor végül
is befutottam (lassan vánszorogtam) a célba, a célszemélyzet
éppen teljes létszámban a nagy sátron lógott,
nehogy elfújja szél. Késôbb ez sajnos meg is történt,
úgy, hogy egy Brit Bajnokságon elôször esett meg, hogy
dugókáinkat úgy olvasták le, hogy az összes
számítógépet, nyomtatót stb. beköltöztették
az SI szervezô autójába, a csomagtartóban volt a
leolvasó és a hátsó ülésen a nyomtató.
Ian haverom sajnos egy nagyot repült egy árokba, és ott azonnal
elvesztette a dugókáját. Saját eredményemrôl
jobb ha nem mesélek, talán csak azzal vigasztalhatom magam, hogy
ép bôrrel megúsztam. Ami az egészben a legviccesebb
volt, az az egyik képbôl látható. A WC-k kétharmadát
felborította a vihar, állítólag egyben ült
valaki és csak nagyon nehezen tudták kiszabadítani, mivel
az összes felborult WC az ajtajára esett. Remélem, hogy ez
csak egy rémhír, mert ha igaz, azt a szerencsétlen embert
nagyon sajnálom. Sajnos két versenyzôt a mentôk vittek
el, közöttük egy idôs klubtársamat, aki szívrohamot
kapott. Azóta hallottam, hogy javul, és egy héttel a verseny
után hazaengedték a kórházból.
Csodával határos módon a mi kis bérelt kocsinknak
sikerült a traktor segítsége nélkül kicsúszkálni
a legelôrôl, és épségben hazaérnünk
a panzióba. A vasárnapi normál kupa versenyt törölték
parkoló hiánya miatt, így ez a hétvége sajnos
egy elég drága fiaskónak lett bejegyezve 2004-es tájfutó
naplómba.
Grant Julianna
Vissza a Tájoló 2004/03 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!