Sítájfutó Országos Bajnokság és Világranglista Verseny a Karancs-Medvesben
Négy ország közel száz versenyzôje vett részt
január végén a Salgóbánya feletti 550 m-en
elterülô Medves laposán és Rónai-fennsíkon
megrendezett három különbözô számból
álló megmérettetésen. Ezen a terepen még
soha nem rendeztek ilyen rangos nemzetközi sítájfutó
versenyt. Az idei szerény tél ellenére erre a hétvégére
kegyes volt hozzánk az idôjárás és a 10-20
cm-es hó éppen elégnek bizonyult a verseny lebonyolításához.
Szombaton két futamra is sor került. A napot a legizgalmasabb versenyszám
a váltó indította, mely Magyar Bajnokság volt, de
kellemes meglepetésre a legtöbb külföldi már erre
a versenyre ideért és indult. Ez a szlovákok helyzetében
érthetô, hiszen legtöbbjüknek közelebb volt e verseny,
mint nekünk magyaroknak. Idén másodszor lett OB szám
a váltó és a tavalyihoz hasonlóan most is 2x2 fôs
szisztémában rendeztük meg. A több mint 30 váltó
nagyon izgalmas versenyt vívott egymással, melyben az esélyeknek
megfelelôen sí nagyhatalomnak számító Ausztria
válogatottja diadalmaskodott, de nem sokkal ôket követte az
OSC színeiben versenyzô Dosek Ágoston Marosffy Dániel
duó, akik kellemes meglepetést okozva megelôzték
a gyôzelemre is esélyes szlovák csapatot és ezzel
megismételték tavalyi bajnoki címüket. A hölgyeknél
a dobogó mindhárom fokára magyar csapat állhatott.
Délután egy Rövidtávú Világranglista
futamra került sor. A hölgyek versengésében szlovák
gyôzelem született két magyar lányt megelôzve,
míg a férfiaknál a délelôtt gyôztes
osztrák páros ismét a legjobbnak bizonyult, csupán
6 mp döntött kettôjük között.
Másnap reggel a Hosszútávú Magyar Bajnokságra
került sor, mely egyben WRE futam is volt. A hölgyek 10 km, 150 m
szintkülönbség, 11 ellenôrzôpontot teljesítettek,
míg az urak 15 km/ 200 m szint, 14 ellenôrzôpontot kellett
érinteniük. A hölgyek versenyében nagyszerű magyar
gyôzelemnek örülhettünk Simon Ágnes személyében,
míg a férfiak gigászi küzdelmében, szoros versenyben
az osztrák páros ezen a napon is legyôzhetetlennek tűnt.
De alig lemaradva tôlük a már-már veteránnak
számító többszörös magyar sífutó
és sítájfutó bajnokunk Dosek Ágoston nagyszerű
4. helyet ért el az igen erôs nemzetközi mezônyben és
ezzel a remek teljesítményével ismét Normáltávú
Magyar Bajnok lett.
Végül szeretném megköszönni az igen magas színvonalú
pályákat és rendezôi munkát elsôsorban
Erdélyi Tibornak és a HSE egész rendezôi gárdájának,
valamint az SDS nagy segítségét az elôkészítési
munkákban. Pár nap alatt egy igen jó versenyt sikerült
rendezniük, hiszen a hét elején még kétséges
volt, hogy lesz-e sportolásra elegendô hó. A terep adottságaiban
messze Galyatetô felett áll, most már a technikai háttér
is biztosított, remélem lesz még itt OB kicsit több
hóval.
Kiácz Bence
MAGYAR NAGYDÍJ - EPLÉNYI SÍTÁJFUTÓ HÉTVÉGE
2004. jan. 31-feb. 1.
A szerény hómennyiség miatt többszöri elhalasztással
az eredeti idôponthoz képest közel egy hónappal késôbb
került megrendezésre a Rövid- és Hosszútávú
Magyar Bajnokság és az éjszakai világranglista verseny.
Rendezôi szempontból igazuk van, hogy nem halogatták tovább,
ki gondolta, hogy bezzeg a március?! Most ott 18-22 cm hó van,
több mint a versenyeinken. És hideg.
Bemelegítés
Szombat délelôtt egy sífutó versenyen nézhették
meg az elszántabbak, hogy milyen terep-, nyom- és hóviszonyokra
lehet számítani a sítájfutó versenyek során.
Enyhén olvadó hó, sok keskeny motorosszán nyom az
erdôn át, faágak, néhány szélesebb
nyom a szekérutakon ezek két sávosak,
azaz két keréknyom középen bakháttal, helyenként
föld. Tehát a páros botozás több szerephez fog
jutni, mint a korcsolyázás, és nem érdemes vadiúj
léccel indulni!
Rövidtávú OB -szombat délután
A terep laposabb, sűrű nyomhálózattal ellátott
nyugati felében vezetett ez a pálya. Rövid, útvonalválasztós
átmenetek jelentették (volna) a technikai feladatot. Ám
Dosek Ágoston elsô indulóként lefektette nekünk
az ideális útvonalhoz még hiányzó átvágó
nyomokat. Mindazonáltal gyors, élvezetes pályát
futhattunk, gyakorlatilag éppen elegendô hómennyiségen.
Éjszakai Világranglista sprint
A legjobb versenyszám ez volt. A hó kicsit visszahűlt, a
pálya pedig arra vezetett, ahol a legtöbb hó és a
legjobb nyomok futottak. Talán nem véletlen, hogy csak 8-9 percig.
Sajnálom, hogy kihagytam.
Hosszútávú OB vasárnap délelôtt
Különösen emiatt a szám miatt sajnáltam a rendezôket:
új térkép, kiváló pályák Hegedüs
Zoltán pályakitűzôtôl, sok fektetett nyom (ami
nem olcsó mulatság, ez köztudott), erre +8C fokos meleg,
verôfényes napsütés ette meg a havat. Sajnos sok helyen
megérte lecsatolni és futni (ha nem az egész pályán?!
Tájfutva csak pár másodperccel került több idôbe
Petróczki Szilvinek a pályát teljesíteni, mint a
gyôztes Simon Áginak sítájfutva.). És
sajnos a lécek is jelentôs károsodásokat szenvedtek
az egyre több helyen kiálló kövektôl.
A Rendezôség és Eplény település megtette
a tôle telhetôt (bár az Enikô Panziónak a vendéglátás
terén jócskán van hova fejlôdnie, nem annyira a Zimmer
Feri-s irányt kellene erôsíteniük), munkájukat
mindenképpen köszönet illeti, csak
Legközelebb HÓ
is kellene a sítájfutáshoz!!!
Marosffy Orsolya
Négy nap, 4 Sítájfutó OB Erdélyben
Január 21-24. között bonyolították le Erdélyben
az összes, azaz 4 számból álló Román
Sítájfutó Bajnokságokat. Mind a négy szám
Csíkszereda környékén lett megrendezve. Szombaton
és vasárnap Bucsin-tetôn rendezték a Normáltávot
és másnap a váltót. Új térképen
és közel másfél méteres hóban több
mint 130 induló állt rajthoz. A pályák ezen a két
napon igen kemények lettek, sok szint és nehéz síelhetôség,
ugyanis nyomokat nem fektettek le, így mindenki ment amerre tudott és
akart. A pályák 99%-ban csak klasszikus stílusban voltak
sízhetôk. Viszont a táj szépsége és
nyugalma minden bosszúságot felejtetett.
A 3-4. napot más terepen, más rendezôgárda rendezte.
A szombati középtáv és a vasárnapi sprint táv
egyaránt WRE futam is volt és Romániában most alkalmaztak
elôször SI rendszert, melyet tôlünk béreltek. Itt
már nyomhálózat is lett fektetve, hol jól, hol rosszul,
de legalább volt. E két napi verseny a Hargitán zajlott,
annak egyik lapos mellékgerincén közel 1000 m-es magasságban,
jó hóviszonyok mellett. Az már kicsit pech volt, hogy kiérkezésünk
napján, szombaton még -22 fok volt és mire a hétfôi
verseny megkezdôdött +8 fokot mértek, de volt mibôl
olvadni, így a hazaihoz hasonló hóproblémák
nem adódtak. A pályák világszínvonalúak
lettek, érzôdött Csúcs András nagy nemzetközi
rutinja a pályatervezéseknél. Ami mindenképpen figyelemre
méltó, az a nagyszámú gyerek részvétele.
A több mint 130 indulóból alig volt 10 szenior, a többiek
mind fiatalok és felnôttek voltak. A felnôtt élmezôny
jóval elôttünk jár, kb. 5 Dosek Toncsi kaliberű
futójuk van és az utánpótlás pedig bôven
megvan. Mindent összevetve, nagyon kellemes 4 napot töltöttünk
Erdélyben, ezen csak a 700 km-es távolság és a 12
órás zötykölôdés rontott némiképp.
WRE Eredmények
Középtáv:
W21 (16 induló) 7.000 km 9 ep
1. 46:58 Nagy Melinda, Stiinta Electro Sistem BM
2. 47:25 Bors Anca, CSU FOREX Brasov
3. 49:29 Rat Andrada, C.S.S. Baia Sprie
M21 (27) 7.000 km 11 ep
1. 39:45 Stupu Petru, CSU FOREX Brasov
2. 42:32 Grama Petru, S.A.T. Carpati M-Ciuc
3. 42:34 Zete Radu, Metalul Plopeni
18. 52:31 Máramarosi István, TSE Budapest
Sprint:
W21 (15) 3.400 km 45 m 5 ep
1. 24:13 Jeler Ileana, CSU FOREX Brasov
2. 24:44 Minoiu Veronica, CSU Craiova
3. 25:06 Csúcs Mónika, CSU FOREX Brasov
M21 (26) 3.800 km 50 m 6 ep
1. 20:26 Csúcs Klaus, CSU FOREX BV- PC M-Ciuc
2. 21:52 Stupu Petru, CSU FOREX Brasov
3. 22:33 Zete Radu, Metalul Plopeni
16. 28:40 Kiácz Bence, SMA Sopron
A 2003/2004-es Sítájfutó idény értékelése
Hó szempontjából a tavalyi bôséges esztendô
után, egy elég soványka szezon kerekedett, ami rányomta
bélyegét a szinte összes hazai versenyünkre. A Váltó
és Normáltávú Bajnokság a Medves-fennsíkon
az eredeti idôben lett megrendezve, de a Középtávot
és a Sprintet kétszer is halasztani kellett Eplényben és
harmadszorra is csak hajszálon múlt a megrendezés. Így
a négy OB futamot leszámítva egyéb, kisebb versenyt
csak kettôt tudtunk rendezni. Egyet a salgótarjáni OB-k
kísérôversenyeként, és egyet Dobogókôn,
most az idény legvégén. A most már 3. éve
közös Magyar-Szlovák Bajnokság jól működik
és beválni látszik, idén két futamot is nálunk
rendeztek és emellett 4 WRE verseny is volt hazánkban.
Világversenyen idén csak két felnôtt versenyzônk
indult, nagyrészt önköltségen. A Svédországban
rendezett VB-n Marossfy Orsolya középtáv 34. helye emelkedik
ki. A világ élmezônye továbbra is a skandinávokból
és az oroszokból áll, egyedül a csehek tudják
ôket valamennyire megszorítani, de az érmekbôl nekik
sem jutott. Olyan sínemzetek, mint az osztrákok és a svájciak,
pedig 20. helynél szintén nem tudtak elôrébb végezni.
Kiácz Bence