Bajnokok házassága


A zalaegerszegi és egyben a zalai tájfutás a 90-es években elért utánpótlás bajnoki sikereit követően a 2000-es évek elején a szolidabb eredmények mellett a versenyrendezés terén hallatott magáról. Azonban az elmúlt 2 év eredményei alapján úgy látszik a korábbi fiatalok felnőtt kategóriákban is kezdenek beérni, emellett a jó csapathoz társult jó néhány aktív és lelkes budapesti tájfutó is, akik közül többen rendelkeznek zalaegerszegi kötődéssel.

Az idén nyáron ez a csapat - Fehér Fecó vezetésével - ismét sikeres Zala Kupát rendezett, együttműködve Somogy megyei sporttársainkkal. Az esemény egyik legnagyobb elismerése talán az volt, hogy a TV Fürstenfeld-től még a verseny végén megkeresett bennünket Thomas Krejci együttműködési ajánlattal. Elsősorban a Thermenland Open páratlan évekbeli magyarországi rendezésére kerestek partnert, azonban gyorsan felismertük a további lehetőségeket is (lásd a cikk végén). Mivel jövő évben (2005) a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club (ZTC) és a Zala megyei Tájékozódási Futó Szövetség már elkötelezte magát a jövő évi Somogy megyei Alpok Adria rendezés mellett, ezért legkorábban 2007-ben fogunk Thermenland Open-t rendezni, de 2006-ban már a mi (ZTC) együttműködésünkkel kerül majd megrendezésre az ausztriai Thermenland Open. (Azért, hogy a következő év se maradjon ki, Scultéty Márton a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség képviseletében kapcsolódott be a munkába, így 2006-ban Kőszeg és Bükfürdő térségében mégis lesz magyarországi Thermenland Open, mely része lesz mind a magyar, mind az osztrák ranglista versenyek sorának). A Thermenland Open a TVF és a ZTC jövőbeni együttműködésének egyik legfontosabb pontja és szimbóluma, ezért nagyon fontos mindkét egyesület számára, hogy az 2005-ben is sikeres legyen, így mindkét csapat folyamatosan felügyeli a verseny előkészítésének folyamatát.
Az októberi EuroMeeting egyik estéjén Fehér Ferenc, Thomas Krejci és Sárecz Lajos áttekintették a két egyesület kapcsolatának lehetőségeit. Elhatározás született arról, hogy az egyesületi élet több pontján kívánunk együttműködni a jövőben, így közös háziversenyeket, edzéseket, rendezünk egymásnak, edzőtáborokat szervezünk felváltva a felkészülési időszakokban. Közösen próbálunk pályázni EU-s támogatásokat, hiszen az EU-n belüli, de határokon átívelő együttműködésről lesz szó. Az utánpótlás fejlesztése terén egymás tapasztalatait próbáljuk meg hasznosítani, közös, párhuzamos programokat tervezünk, míg a legjobb versenyzőink leigazolásra kerülnek a másik csapatba is, így segítjük egymás sikeres szereplését. Ez már csak azért is érdekes, hiszen 2004-ben mindkét egyesület felnőtt férfi csapata nagy meglepetésre megnyerte hazája országos csapatbajnokságát (Ausztriában a német rendszerű csapatversenyt rendezik a bajnokságon is).
Első lépésként pedig elhatároztuk, hogy november 13-án Zalaegerszegen találkozik a két csapat egy edzőverseny és egy ismerkedési esttel összekötött vacsora keretében. Ezen a hétvégén a hirtelen hűvösre, esősre fordult idő ellenére igen jó hangulatban 57 versenyző mérte össze erejét a zalaegerszegi Alsó-erdőn, majd az egyik zalaegerszegi étteremben néhány fővel kiegészülve (70-en) fogyasztottuk el vacsoránkat. A vacsorát megelőzően - a helyi sajtó kiemelt figyelme mellett - az együttműködés zálogaként szándéknyilatkozatot írt alá a két egyesület vezetője, Thomas Krejci, és Vajda László. A vacsorát követően osztrák barátaink vetítettek nekünk képeket az elmúlt évi élményeikről, eredményeikről és a Thermenland Open 2004-ről, majd a két egyesület tagjainak bemutatása következett. Az este igen jó hangulatban, sok nevetéssel telt, és a búcsúzás előtt Thomas átnyújtott részünkre egy kedves meghívót a január 7-9-i hétvégére egy fürstenfeldi edzőtáborra Loipersdorfi termálfürdőzéssel egybekötve.
Ez a nap egy fontos lépés volt mindkét egyesület életében, hiszen megvalósítási fázisba lépett az előtte 3 hónapig tervezett együttműködésünk. Mindkét fél nagy reményekkel tekint a jövőbe, hiszen a határhoz ilyen közel - távol az ország jelentős részétől - állandó problémát jelentett korábban a versenyek létszámának növelése. Az együttműködésnek köszönhetően a két egyesület szakmai erősödése és a baráti kapcsolatok kiépítése mellett egy komoly regionális esemény van születőben, mely reményeink szerint hosszú évekre színvonalas találkozója lehet elsősorban az osztrák és magyar tájfutóknak, de akár a térség többi országának is.

Sárecz Lajos és Fehér Ferenc



Vissza a Tájoló 2004/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!