Írhattam volna azt is, hogy összeverődtek - minden sértő
él nélkül. Hiszen eső áztatta, verte a felvezetőket,
versenyzőket kegyetlenül. A késő őszi Eplényi
Tájékozódási Napok első fordulóján,
a kiírás szerinti német-rendszerű csapatbajnokság
időpontjában minden riasztó előjel ellenére,
mégiscsak rátaláltak jó néhányan az
interneten is sokat reklámozott felületre. Eplény hirdeti
magát: hol a hó helyzettel, hol egy újabb térképkivágattal,
kiránduló övezettel, a Magas-Bakonyt körbenéző
kilátójával, tanösvényeivel. A télre
várakozó sífelvonójával.
Emitt viszont egy bátor kezdeményezéssel! A tájfutás
maga is újított szó. Akik még emlékeznek
a sportág szerteágazó gyökereire, meg a számtalan
hadakozásra, az ugyan merre is "menjünk"? vitatható
kérdéseiben, most is csodálkozhatnak egy-egy hasonlóan
nyitó hír hallatán (lásd. Tájoló 04/9-es
száma). Kell-e ez nekünk, ha a hagyományos formák
teljesen fellazulnak, hisz a sokszínűség máris feszegeti
a kereteket. A technikai újdonságok egyfelől, a felgyorsult
tempó, a segédeszközök, a társított kellékek,
feladatok másfelől olyannyira szélesítik a választékot,
hogy ember legyen, aki valamennyit képes kipróbálni, netán
űzni azt eredményesen.
Eplény - még inkább a mögötte felsorakozó
Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE
(már ez is egy csodabogár képződmény!) vagy
még inkább a szerényen háttérben maradó
vezetőjük, Hites Viktor - próbálgatja az új
utakat honosítani. Ehhez adalék ez a kétnapos találkozó
is, immár második éve. Csapatbajnokság - úgy,
hogy a résztvevők együttműködése hangsúlyosabb,
mint a "magyar" változatban. Ha úgy tetszik, vállvetve
fognak össze a pálya leküzdésében, a pontok begyűjtésében.
Hogy hogyan, ez a rafinéria!?. A csel a kombinációk szabad
választásában van, amiben a szükreszabott felkészülési
idő három különböző ember, versenyző
szemlélet, felkészülés, vállalkozási
kedv gyors összehangolását igényelte. És a
két kötelező állomás beiktatásával
még a pályán való "egyezkedéseket"
is nyitva hagyta. Hogy erre a szakadó esőben, hidegen vágó
szélben például a férfi-női vegyes csapatokban
milyen udvariaskodásra szorított egyeseket a terep, azt kint az
erdőben, a sípálya aljában egy ugyancsak meredek
sziklapont fotózgatása közben lestem el.
Aztán otthon, a jó meleg szobában, a szárazon tartott
"A' pálya pontjain merengve, megállapítottam, hogy
a pályakitűző remekelt. Ideális útvonalat,
pontosztozkodást, közösködést, csapat legyen amelyik
legjobban teljesíti. Nem véletlen hát, hogy úgy
szórtak az eredmények. Mert ezt is tanulni kell. Gyakorolni, ha
már ellestük a németektől, hogy csapatban más
a versenyző. Nem elég összeverődni, ismerni is kell
egymást. Erényt, hátrányt osztani és megosztani.
Úgy, mint e próbálkozás tapasztalatait a hazai tájfutók
szélesebb körével. Nyitva hagyva azt a kérdést:
kellenek-e az új utak, a próbák és kísérletek
nekünk? Hogy Eplényben, s rá másnap Olaszfaluban,
a rövid távú egyéni futamon, még jószerivel
százan sem voltunk, mit sem von le a fáradozás értékéből.
A pályák álltak - nem is akárhogyan - és
akár hiszik (hiszitek), akár nem, csapatok kovácsolódtak
egybe.
Ugye, másnak is összeállt a kép - Eplényről?
Hornák Zoltán
U.i. A német-rndszerű csapatbajnokságot már Budapesten
is kipróbálták. Az OSC rendezésében a 2001
és 2002-es Budapesti CSB Szentendrén ilyen rendszerben került
lebonyolításra.
De van még más rendszerű CSB is. Svájcban "a
három csapattag együtt indul, a rajtban mind a három kap
térképet, viszont csak egy SportIdent dugóka (annak idején
versenykarton) jár egy csapatnak. Az elképzelés a következ?:
a pályán van 2-4 "ellen?rz?pont" ahol mindhárom
csapattagnak együtt kell lenni. Addig nem hagyhatják el a pontot,
míg mind a hárman meg nem érkeztek. A pálya többi
részén szabadon válthatnak, hogy melyik pontra ki fut,
és hol találkoznak az SI átadása végett."
Ha valaki többet akar tudni az ilyen rendszerű csapatbajnokságról,
olvassa el Enikő Stüdeli-Fey izgalmas cikkét a Tájoló
2004/2 számának 23. oldalán. Az olvasó biztosan
kedvet fog kapni a rendszer kipróbálására. (Szerk.)