Tallózás a nemzetközi naptárban


Megkérdeztük külföldi tudósítóinkat, melyek a legjelentôsebb idei versenyek országukban. Ezekbôl válogattunk most néhány elsô félévi ajánlatot.


Grant Julianna, Nagy-Britannia
Az év legnagyobb versenye 2004-ben is a húsvéti, április 9-e és 12-e között rendezett, “Jan Kjellstrom Orienteering Festival” lesz. Idén csodás terepen, a vadregényes szépségű angol Tóvidéken rendezik. Négy napos a verseny, amibôl az elsô nap a terepbemutató, a második és harmadik napon zajlik a két egyéni versenynap, aminek eredményeit összesítik és az utolsó napon váltó verseny van. A két egyéni versenynap Világ Ranglista verseny is és így nívós lesz a mezôny N21 és F21-ben. Mivel most már fapados repülôjárattal is lehet Angliába utazni, nem annyira költséges, mint eddig. További információ a www.sroc.org/jk2004.html web lapon található.
Azok, akik el tudják szakítani magukat az EU-ba való belépést ünneplô rendezvényektôl, május 1-e és 3-a között egy nagyon érdekes versenyen vehetnek részt. Dél-nyugat Anglia egyik legszebb vidékén a “Forest of Dean”-ben ‘Triple O Severn’ néven háromnapos versenyt rendeznek a helyi klubok. 1-én rövidtávú a verseny, míg 2-án Világ Ranglista és kiemelt “országos” verseny lesz. Ami engem legjobban izgat, az viszont a 3-i “Harris” váltó, ami leginkább arra a versenyre hasonlít amin a Zemplénben voltam két éve. A csapat minden tagja egyszerre indul, maguk között ôk osztják el, hogy ki melyik pontot fogja és az a csapat gyôz, amelyik a legrövidebb idôn belül megfogta az összes pontot.

Fey Zsuzsa, Norvégia
2004-ben a legfontosabb skandináv verseny a VB, amit szeptember közepén rendeznek Svédországban, Västerøs központtal. Azon kívül július elején van az EB Dániában, Roskilde központtal.
Norvégiában a legfontosabb versenyek az O-Festivalen, hosszútávú bajnokság és egyéni bajnokságok. Az O-Festivalen Oslótól nem messze, Eiker környékén lesz, valószínűleg nagyon szép terepeken. A hosszútávú bajnokságot Bodø-ben rendezik, Észak-Norvégiában, Pünkösdkor. Az a terep is nagyon szépnek ígérkezik, futható és technikailag érdekes. Az egyéni bajnokságok a svéd határ közelében lesznek megrendezve.
A legnagyobb többnapos versenyek a Sørlandsgloppen Dél-Norvégiában és a Nordvestgaloppen Nyugat-Norvégiában. A Nordvestgaloppen Bergen környékén lesz, aki fjordokat akar látni, annak ezt a versenyt ajánlom. A verseny 2 utolsó napját azon a terepen rendezik, ahol a 2003-as éjszakai bajnokság volt, nem köves, de fárasztó és érdekes terepen. A Sørlandsgaloppen Kristianstad környékén lesz. Arrafelé eddig nem futottam, így nem tudom milyenek a terepek.
Ja, és a sítájfutókat sem kell elfelejteni. Február közepén van a sítájfutó VB Svédországban, Östersundban.

Honlapok:
VB:http://www.woc2004.com
EB: http://www.eoc2004.dk/
O-Festivalen: http://www.
o-festivalen.com/2004/ Hosszútávú OB: http://www.lang-nm2004.no/
Nordvestgaloppen: http://www.orientering.no/kretser/sognfjordane/nvg-side/
Sørlandsgaloppen: http://www.sorlandsgaloppen.no/Sítájfutó VB:http://www.asarna.com/skiwoc2004/

Jan Mizur, Szlovákia
A Szlovák tájfutó naptár 2004. elsô félévre:
Május 1-2. - Zsolna, két szlovák ranglista verseny
Május 15-16. - Nagy Kürtös, két szlovák ranglista verseny
Május 22. - Kassa, Szlovák rövidtávú bajnokság
Május 23. - Kassa, szlovák ranglista verseny
Június 11. - Beszterczebánya - szlovák éjszakai bajnokság
Június 12-13. - Szent Márton - két szlovák ranglista verseny

13. LIPICA OPEN
Idôpont: 2004. március 6-7. Rendezô: EOL d.o.o. Ljubljana (Roman Volcic)
Versenyközpont: Péntek 17.00 - 20.00 hotel Maestozo, Lipica, Szombat 8.30 - 10.00 a Célban, Krajna vas (Dutovlje) közelében. Versenyforma: 2 napos egyéni összetett eredménnyel
Kategóriák: M -12, 14, 16, 18, 20, 21E, 21A, 21B, 35, 45, 55
W -14, 16, 18, 20, 21E, 21B, 35, 45 (new) Open, Beginners
Nevezés: 2004. február 22-ig: e-mail: roman.volcic@eol.si
postán: Roman Volãiã, Polje cesta VI/12, SI-1260 Ljubljana-Polje, Slovenija tel.: +386 1 549 32 77, fax.:+386 1 515 17 75
Nevezési díj: 12 EUR 2004. február 22-ig (csak egy napra 8 EUR ), 17 EUR 2004. február 22. után (egy napra 12 EUR)
Szállás: Hotel Lipicán ~ 30 EUR
“0” idô: Szombat: 11.30, vasárnap: 10.00



Vissza a Tájoló 2004/01 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!