Beszámoló a Sportident rendszer 2003. évi működésérôl és pénzügyeirôl


Magyarországi bevezetésének negyedik évét zárta a Sportident. Ezzel eljutott a stabil működés fázisába, ami a jelenlegi versenyrendszer mellett évente kb. 60 napnyi használatot jelent (ld. táblázat). A rangsoroló versenyek túlnyomó részben alkalmazzák, 2003-ban már csak 8 – többnyire kis létszámú – rangsorolón használtak hagyományos lukasztókat. Jelentôsen nôtt a rendezôk körében a kisverseny-csomag (avagy edzéscsomag) népszerűsége, ami az alacsony bérleti költséggel és a tényleg egyszerű, számítógépet nem igénylô használattal magyarázható. A saját dugókák száma közelíti az 1500-at, ami lényegében azt jelenti, hogy a rendszeresen versenyre járók már mind rendelkeznek vele. Ennek ellenére, a ritkábban járók és az utánpótlás korúak kedvezménye miatt (14 éves korig ingyenesen lehet kölcsönözni) a versenyeken továbbra is jelentôs a bérelt dugókák aránya.

A pénzügyi és üzemeltetési modell
A Sportident bevezetését egyedülálló, korábban a sportágban nem alkalmazott pénzügyi konstrukció tette lehetôvé. Magánszemélyek és egyesületek, összesen 43-an, kölcsönökkel és vissza nem térítendô támogatással teremtették elô azt a mintegy nyolcmillió forintot, ami az eszközök és szoftver licenszek megvásárlásához szükséges volt. A kölcsönadókból alakult Szponzori Tanács eredetileg 5 éves futamidôvel számolt, ez alatt kellett volna a bérleti díjakból a rendszer árának megtérülnie. A versenyrendezôk által fizetendô bérleti díjat a résztvevôk száma alapján állapították meg, tehát a bérleti díj nem az igénybevett ellenôrzôpontok vagy számítógépek mennyiségétôl függ. Ezzel a díjszabással a rendezôk számára alacsony pénzügyi kockázatot hordoz a rendszer alkalmazása, mert a Sportident-es költségeik a nevezési díj bevételekkel arányosak lesznek. A bérleti díj az elejétôl fogva 150 Ft/befutó (van egy mindenképp befizetendô alsó határ, ami a kis létszámú versenyeket az edzéscsomag használatára ösztönzi, de ez most nem lényeges), a dugókák kölcsönzési díja pedig 200 Ft naponta (ez utóbbit a versenyzô közvetlenül az MTFSz-nek fizeti, a rendezôkön csak keresztülfolyik). A kezdeti becslések azonban a ténylegesnél jóval lassabb elterjedést feltételeztek, és már két év után látszott, hogy a kölcsönök futamidejét jelentôsen rövidíteni lehet. Végül 2002 decemberében, három év után, a kölcsönök utolsó részleteit a beszerzést bonyolító Hungária99 Bt. visszafizette, és ezzel a rendszer felett döntési jogokat gyakorló Szponzori Tanács megszűnt.
Abban a működtetési konstrukcióban, amit Magyarországon kialakítottunk, az eszközök kihasználtsága rendkívül magas, és ez egy versenyre vetítve nagyon alacsonnyá teszi a fenntartási költségeket. Külföldön inkább az a gyakorlat, hogy az egyes klubok, esetleg területi szövetségek, saját Sportident készletet vásárolnak, amit aztán évente néhány versenyen (a nagyobbakon persze más kluboktól is kölcsönözve) és jóval több helyi edzésen használnak. A magyar rendszerben az a különleges, hogy egyetlen készlettel fedjük le az összes versenyünket, és így a versenyzôk részérôl elfogadhatónak tartott igénybevételi árakból gyorsan vissza tudtuk téríteni a beszerzési költségeket, valamint bôven tudjuk fedezni a rendszer üzemeltetését és fejlesztését. A felvett kölcsönök visszafizetése után pedig a szinten tartott árakból jelentôs pénzeszközeink képzôdnek, amit a sportág fejlesztésére tudunk fordítani.

A 2003. év fejleményei
A Szponzori Tanács megszűnésével minden a Sportidenttel kapcsolatos döntési jog és felelôsség visszaszállt az MTFSz-re. Ezért 2002 decemberében az Elnökség létrehozott egy szakbizottságot (Sportident bizottság, feladatait és hatáskörét részletesen lásd a Tájoló 2003/1. számában), amit megbízott az SI rendszer fejlesztésének és alkalmazásának felügyeletén kívül azzal is, hogy dolgozzon ki tervet és javaslatokat a rendszer működtetésébôl származó bevételek felhasználására.
Ezek alapján a bizottság 2003 tavaszára letett és véleményezésre minden tagszervezethez eljuttatott egy 2-3 évre szóló középtávú tervet, ami a SI pénzügyi források felhasználásának általános alapelveit tartalmazta. Az alapelveket közvetlenül az Elnökség által kitűzött célokból vezettük le: a versenyzôi létszám növelése, a szövetségi versenyek színvonalának emelése, valamint magának a SI rendszernek a fejlesztése és karbantartása. A középtávú tervbôl 2003-ra vonatkozóan a bizottság konkrét programokat dolgozott ki, amik javarészt támogatások folyósítását jelentették olyan feltételekkel, hogy az a lehetô legjobban szolgálja a fenti célokat.
Külön érdemes kitérni a kluboknak közvetlenül nyújtott utánpótlás-támogatási programra, mivel ez önmagában kétmillió forintot, a 2003-as támogatások kétharmadát jelentette, és az elfogadása elôtt komoly vitákat váltott ki. Az utánpótlás korosztály (itt 10-18 éveseket értünk) létszám adatainak vizsgálatából az derült ki, hogy ebben a korcsoportban nagyon magas a lemorzsolódás, évrôl évre a leigazoltak 20-40%-a hagyja el a sportágat. Ezért egy olyan támogatási rendszert indítottunk el, ami 3 évre visszamenôleg figyelembe veszi a versenyzôk elôéletét, tehát pl. egy bronz minôsítésért több támogatás jár, ha már elôzô évben is volt minôsítése az illetônek. Minél “érettebb” a versenyzô (minél régebb óta maradt meg eddig), annál többet fizetünk a támogatására, mert annál valószínűbb, hogy hosszú távon is megmarad.
A támogatási programok pénzösszegeit a táblázat tartalmazza. A tervezett és megvalósult tételek néhány esetben jelentôsen eltérnek. Az edzôképzésnél, a népszerűsítô versenyek és a helyi kisversenyek támogatásánál ennek legfôbb oka a programok újszerűségében és a lassú kommunikációban keresendô. Nagyon sikeresnek bizonyultak a nyári edzôtáborok, és nagyon vegyes volt a fogadtatása az OB támogatásoknak, ahol a rendezôknek média megjelenési és célterület-tervet kellett készíteniük az összeg elnyeréséhez.
Magának az SI rendszernek a fejlesztése terén 2003 a szintentartás éve volt: egyrészt a megbízható működés fenntartása érdekében nem volt szükség jelentôs technikai beruházásokra. Mindössze új akkumulátorokat vettünk két számítógépbe, egy új hônyomtatót az edzéscsomaghoz és 200 dugókát a folyamatos ellátás biztosítására. Másrészt a versenyrendezô szofvereink 2003-as verziója csak nyárra jött ki, és viszonylag kevés új szolgáltatást tartalmazott. A karbantartási-tárolási szolgáltatásokat továbbra is a Hungária99 Bt. végezte, a helyszíni üzemeltetésre viszont csak a versenyek kb. felén kérték fel ôket. Ez jelzi, hogy tovább erôsödik a klubokban a helyi szakértelem, de az is igaz, hogy egyre többen nyújtanak üzemeltetési szolgáltatásokat vállalkozóként. Év végén az eszközök nyilvántartását a Hungária99 Bt-tôl átvette az MTFSz, és ez azzal is jár, hogy ezentúl Csontinál lehet dugókát vásárolni. Megemlítendô még, hogy a Sportident honlap (lazarus.elte.hu/tajfutas/si) gondozását Miháczi Zoltán továbbra is vállalta, így ezek az oldalak már négy év eredményeit tartalmazzák az összes részidôvel együtt, idéntôl pedig a futott rangsorpontokat is. A honlapról egyébként a rendszer aktuális bérleti és üzemeltetési feltételei, valamint a legfrissebb dugóka listák is elérhetôk.

Klubok up. támogatása
2003-ban
KTK 288 400 Ft
SZV 203 000 Ft
PVS 180 600 Ft
ETC 135 800 Ft
DTC 133 000 Ft
SDS 112 000 Ft
ESP 107 800 Ft
MOM 99 400 Ft
ARA 81 200 Ft
NYV 81 200 Ft
TTE 78 400 Ft
HRF 71 400 Ft
EPI 63 000 Ft
SPA 63 000 Ft
PSE 57 400 Ft
HER 51 800 Ft
JMD 44 800 Ft
JVS 42 000 Ft
BMG 42 000 Ft
TDK 28 000 Ft
MSE 22 400 Ft
ZTC 22 400 Ft
BME 12 600 Ft
TSE 11 200 Ft
MEA 7 000 Ft
THA 5 600 Ft
KAL 5 600 Ft
Össz. 2 051 000 Ft

Tervek 2004-re
A rendszer fejlesztésében hosszútávú cél, hogy kövessük az újdonságokat, vezessük be itthon is az új termékeket, ha azok valamilyen elôrelépést tudnak biztosítani. Ennek megfelelôen 2004-tôl a német gyártóval közösen elkezdjük az újabb fajta dugókák terjesztését, ezek már 64 pontfogást képesek tárolni és kétszer gyorsabb velük a pontérintés. Az edzéscsomag növekvô népszerűsége és az idôközben megjelent, még egyszerűbben használható iskolai csomag azt jelzi, hogy ebben az irányban valószínűleg érdemes lesz bôvíteni a rendszert. A felszerelést kiegészíteni szándékozunk egy új noteszgéppel, a legrégebbi és már kiöregedett nyomtató helyett pedig szintén újat tervezünk vásárolni. A versenyrendezési szoftverek terén újdonság, hogy megjelent a pontbegyűjtô versenyforma támogatása, és talán a német rendszerű csapatversenyt lebonyolító programot is érdemes volna meghonosítani.
A pénzügyi források felhasználására kidolgozott támogatási programok 2004-ben minden bizonnyal folytatódnak, de a 2003-as tapasztalatok alapján módosítani vagy bôvíteni célszerű ôket. Ez a Sportident bizottság alapvetô feladatát jelenti a következô évre. A 2004-re elfogadott támogatásokról és feltételekrôl egy következô cikkben beszámolunk.

	                          2000	2001	2002	2003
Versenynapok, teljes rendszer	44	60	66	59
Versenynapok, edzéscsomag	    -	3	5	14
Saját dugókák száma az év végén	850	1000	1250	1450


  	Terv	Tény
Edzőképzés  300 000 Ft  62 500 Ft
Klubok közvetlen UP támogatása	2 000 000 Ft	2 051 000 Ft
Diákolimpia iskolai támogatása	420 000 Ft	40 000 Ft
Nyári utánpótlás edzőtáborok  200 000 Ft  200 000 Ft
Népszerűsítő versenyek  200 000 Ft  50 000 Ft
Helyi kisversenyek	120 000 Ft	45 500 Ft
Versenynaptár közzététel (Spuri)	50 000 Ft	0 Ft (ingyen vállalják)
OB-k támogatása	780 000 Ft	564 000 Ft
Rendezési eszközök (célkapu)	500 000 Ft	0 Ft (pályáztatás folyamatban)
Versenyzői nyilvántartás  200 000 Ft  0 Ft (honlap tolódása miatt
    későbbre halasztva)
 	4 770 000 Ft	3 013 000 Ft

2003. december 29.


Kovács Balázs



Vissza a Tájoló 2004/01 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!