Budapesti Tájfutó Napok


Szombaton délután a Curia utcai nagyteremben tartott szenior találkozón Dr. Fekete Jenő elnök átadta a Budapest Tájfutó Sportjáért Díjat Monspart Saroltának, aki a tájékozódási sport kiemelkedő társadalmi munkásaként mindenkor a sportoló embert tisztelve, szilárd emberi tartással és kiváló szakmai tudással szolgálja sportágunk fejlődését. Ezt követve Dr. Lánszki Imre tartott nagy sikerű előadást Ökológia a régészetben - Ősbuda címmel.

A szombat délelőtti sorverseny után került sor a Budapest Tájfutója díj átadására. A 2003. évben elért hazai és kitűnő nemzetközi eredményeik, sportszerű magatartásuk alapján négyen vehették át a BTFSZ által alapított díjat, a díszes oklevelet és pénzjutalmat:
felnőtt nőknél Fekete Zsuzsa (KTK), edzője Valkony Ferenc, felnőtt férfiaknál Scultéty Márton (KTK), edzői Hegedűs Zoltán és dr. Török János, ifjúsági lányoknál Tas Katalin (MOM), edzője Kisvölcsey Ákos, ifjúsági fiúknál Gösswein Csaba (PSE), edzői Riczel Zsuzsanna és Bodri Zoltán. A díjakat dr. Borókai Gábor, a hírTV elnök-vezérigazgatója és Dr. Fekete Jenő, a BTFSZ leköszönő elnöke adták át.

Szombat délelőtt a tornatermi sorversenyen 6 budapesti klub 12 csapata vett részt és mintegy 1 órás küzdelem után alakult ki a végeredmény, Az első három helyen a Kőbányai Tájfutó Klub csapatai végeztek.

1. Kőbányai Tájfutó Klub 1. (Sibrik 1.) 45
2. Kőbányai Tájfutó Klub 3. (Újhegy) 44
3. Kőbányai Tájfutó Klub 2. (Kertváros 1.) 43
4. Kőbányai Tájfutó Klub 4. (Sibrik 2.) 25
5. Hegyvidék MOM TK 24
6. Babits M. Gimnázium DSE 2. 18
7. Kőbányai Tájfutó Klub 5. (Kertváros 2.) 16
8. Tabáni Spartacus KTK 15
9. Kőbányai Tájfutó Klub 6. (Szent László) 11
10-12. Babits M. Gimnázium DSE 1 8
10-12. Margitszigeti Atlétikai Centrum 8
10-12. Budapesti Egyetemi Atlétikai Club 8

Vasárnap délelőtt a Ripszám Henrik emlékversenyen indulhattak az érdeklődők az elmúlt években már megismert pályán. A kellemes időben lebonyolított versenyen a férfiaknál Scultéty Márton, a nőknél Füzy Anna nyert.
A verseny eredményhirdetése után a résztvevők jelenlétében került sor a 79 évvel ezelőtti első magyarországi tájfutóverseny emlékére állított emléktábla megkoszorúzására. A koszorút az MTFSZ nevében Hajdu István elnök, a BTFSZ nevében Bugár József elnök helyezte el.



Vissza a Tájoló 2004/01 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!