Malacka és a tahó


Tájbringa Szlovák Kupa és Váltóbajnokság, 2003. október 5-6., Kamenny Mlyn

Ez a cikk eredetileg színtisztán tájbringáról szólt volna. De az élet hoz meglepetéseket…

Az nem volt meglepetés, hogy induláskor esett az eső. Tavaly ugyanezen a versenyen ugyanez volt, rémálmaimban jöjjön elő… Ehhez képest most hihetetlen mázlival kerülgettük a felhőket, amikor versenyeztünk, mindig elállt.

Kamenny Mlyn nem volt teljesen ismeretlen számunkra, vagy egy évtizeddel ezelőtt voltunk már ott Szlovák Nagydíjon. Igazi alföld, sok fenyővel és szügyig érő homokkal. Ebből a szempontból jól is jött az eső, a napsütötte, sívó homokban még szomorúbb lett volna biciklizni. Lám, máris kibukott belőlem a terep iráni ellenszenv, pedig ezzel egyedül voltam, a társaság többi része élvezte a szép erdőket. Amikor éppen nem süllyedtem, én is… Ez a szombati, normáltávú verseny volt a Szlovák Kupa utolsó fordulója és - valljuk meg - eléggé lefutott versenynek tűnt. Füzy Anna, Zicher ist Zicher, vert még 5 percet Kristina "Kuki" Kupcovára, így kétséget sem hagyva elsősége felől, míg Süti, dacára a Paultól lenyúlt szép össztelós Hai-nak, nem fogta be az egyébként összetettben reménytelenül vezető Mikulás Sabo-t, maradt második. Marosffy Orsi 5. lett, és voltunk még hárman (Sváb Emese, Gárdonyi Réla és én) akik futottak még. A pályák különösebb fantáziát nem tükröztek, a tájékozódási technika leginkább a hetedik érzéket igényelte (t.i. hol kisebb a homok?), fizikailag azonban fele sem volt tréfa, lányoknak 25, fiúknak 35 km mélyszántás.
A verseny végeztével aztán jöhetett a kaland. A szállást számunkra Malacka városába jelölte ki a rendezőség, ami nagyon tetszett a gyerekeknek, valamivel kevésbé nekünk, mivel a fejenként 350 SK szokatlanul nagy luxus arrafelé. A hely neve azonban jót ígért: Hotel Tátra. Elképzeléseinkben megjelent egy elegáns szálloda, diszkrét folyosókkal, csengetős lifttel, londinerrel, jacuzzi-val és svédasztalos reggelivel. Ebben a hitben indultunk el este hétkor Malacka felé, ezzel csendben rácsatlakozva a szívóágra, ahonnan le sem szálltunk másnap reggelig…
Malacka, mint város nem érdemel említést, egyetlen elágazásánál rögtön el is tévedünk, hamarjában nyélbe ütve ezzel egy komplett városnézést, de végül kis kitérővel megtaláltuk álmaink szállodáját.
Kívülről a "Light/Night/Disco/Show" felirat próbált elriasztani, de kétségtelenül ez volt a mi helyünk. A recepciót ugyan alig találtuk, mivel a földszintet elfoglaló két kocsma és egy valódi, tőről metszett vidéki Dance Hall mellett ez volt a legkevésbé fontos helység. Az egész rémálom valahol félúton volt az Én kis falum és a Roncsfilm között. A portásnő persze csak szlovákul értett, de ez arrafelé ilyen állásokba minden bizonnyal felvételi követelmény, már megszoktuk. Kapásból el akart küldeni, eleinte azzal védekezve, hogy ez nem is a Hotel Tátra, aztán azzal, hogy jó, tényleg az, de nincs hely. Mivel csak nem koptunk le - kint esett az eső, egyébként is hova menjünk este nyolckor - beleegyezett, hogy négy főre szerez szállást. Kicsit kevésnek tűnt, nyolcan voltunk… Fél óra hadakozás után megadta magát és felment szobát keresni. Mentünk hát utána.
A lépcsőt soft-erotikus képek díszítették, de ez még csak kis feltűnést keltett. Istenem, errefelé ez a művészet… Az első szobában már kezdett gyanús lenni a hely, a berendezés ugyanis csak egy franciaágyból és egy "látványzuhanyból" állt (átlátszó üvegű zuhanyfülke). A másodikban aztán kétség sem maradt, hogy hova kerültünk. Két franciaágy, hálószobába épített vörös csempés sarokkád, a falakon gruppenjelenet és diszkrét piros fényű lámpák. Amíg Anna harcolt egy harmadik szobáért, mi félrevonultunk röhögni. Szombat este van, lent most indul a dizsi, szegény helyieknek nem lesz hova menniük, marad a Skoda hátsó ülése… Kétséget kizáróan, ez a hotel a város kupija, minden bizonnyal többet keresnek vele egy átlagos hétvégén, mint amit mi fizetünk, ezért volt a nagy ellenkezés. Kisvártatva meglett a harmadik szobánk is, innen konkrétan kizavart a Madám egy férfit… Ez a szoba valamivel szelídebb volt, mint az eddigiek, csak egy leszbikus jelenet emelte a hangulatot.
Szerencsére öreganyánk végleg visszavonult őrhelyére, és mivel a felajzott helyi ifjúság sem akarta ránk törni az ajtót éjszaka, majdnem zavartalanul alhattunk másnap reggelig, csak éjjel kettőkor állt ki Pepin bácsi az ablakunk alá, hogy hosszasan üvöltsön bele a malackai éjszakába.
A reggel sem indult valami szerencsésen. Először is vigasztalan eső ébresztett. Az igazi baj azonban akkor jött, amikor fizetni akartunk. Az előre fixált 350 SK ugyanis reggelre 500-ra nőtt, ami kicsit meghökkentett, főleg az indoklás, miszerint az eredeti ár csak a szlovákokra vonatkozik, a külföldiek fizessenek azért az élményért, hogy itt aludhattak. Mivel az útlevelünk nála volt, a vesztes pozíciójából csak alig 200 koronát tudtunk alkudni az egész társaságra, azt is csak azért erőltettük, hogy legalább ő is rosszul érezze magát. Az akkor lezajlott beszélgetés - ha lehet annak nevezni, hogy mindenki mondja az anyanyelvén a magáét - minden bizonnyal nem válik a szlovák-magyar megbékélés mérföldkövévé, de miután kölcsönösen jó egészséget kívántunk egymásnak, végre elindulhattunk az esőben a cél felé, megfogadva, hogy Malacka közelébe a büdös életbe többet nem megyünk.
A célban az enyhítette a hangulatot, hogy elállt az eső. Kb. 30-40 váltó sorakozott fel a tömegrajthoz, ami itthonról nézve nagyon soknak tűnik, hiába, a szlovákok valahogy jobban ráéreztek erre a szakágra. A 2x2 fős váltót mi eddig csak sítájfutásban próbáltuk ki, most ünnepélyesen bevallom, hogy innen loptuk az ötletet. Tavalyról már megszoktuk, hogy a Motala rendszer egész nagy különbségeket takarhat, így különösebben nem tört le, hogy az első körben 11 perc hátránnyal jöttem. Ez volt a hosszú pálya, legalább lesz honnan előre törni. Süti is hosszút kapott ki elsőre, hanem aztán eljött a mi időnk. A harmadik etapot már későbbi második helyezett TPA emberével végig harcolva tettem meg, egész tűrhető idővel, Sütinek mintegy 10 mp előnyt adva a véghajrában. Ez sajnos, kevésnek bizonyult, mert a szlovák egy, egyébként szabálytalan, előzéssel az erdőn át elévágott és innentől ott is maradt. Mi pedig a harmadik helyen, ami azért kellemes meglepetés volt. Az ellenfél manővere miatt nem reklamáltunk, mivel egyrészt nem vagyunk mi osztrákok, másrészt meg mindenki csinált ilyet, beleértve minket is, ha nem is ekkorát… A lányok (Anna és Orsi) magabiztos második helyre futottak be, különösebb harc nem volt, az első váltástól kezdve ott álltak, és miután Anna a második körben megmutatta, hogy ő is csak ember és 5 percet hagyott egy bozótosban, nem is volt esélyük Kukiék elé kerülni. Buliváltónk (Réla és Emese) is szépen futott, az 5. helyen végzetek. Ez a terep egyébként részben átfedett az előző napival, részben új volt. Kicsit kevesebb szedressel és csalánossal, több szép erdővel és rendkívül sokszor hurkolt, kacskaringós pályákkal, amelyek mellesleg többször keresztezték a célt és a 2-es főutat. Merész pályatervezés, de nem volt nagy forgalom, így szerencsére baleset sem.
Az eredményhirdetésen alaposan bezsákmányoltunk, köszönhetően jelen- és távollevő versenyzőinknek - az említetteken túl ugyanis Jankó Tamás és fia, Dani is Szlovák Kupa győztes lett, csak ők az idő tájt az osztrákoknál köszörülték a csorbát - így aztán több köbméternyi sporttáskával felpakolva indulhattunk Magyarország felé. Bele az esőbe…

Marosffy D.



Vissza a Tájoló 2003/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!