Tájbringa Szlovák Kupa és Váltóbajnokság, 2003. október 5-6., Kamenny Mlyn
Ez a cikk eredetileg színtisztán tájbringáról szólt volna. De az élet hoz meglepetéseket…
Az nem volt meglepetés, hogy induláskor esett az eső. Tavaly ugyanezen a versenyen ugyanez volt, rémálmaimban jöjjön elő… Ehhez képest most hihetetlen mázlival kerülgettük a felhőket, amikor versenyeztünk, mindig elállt.
Kamenny Mlyn nem volt teljesen ismeretlen számunkra, vagy egy évtizeddel
ezelőtt voltunk már ott Szlovák Nagydíjon. Igazi
alföld, sok fenyővel és szügyig érő homokkal.
Ebből a szempontból jól is jött az eső, a napsütötte,
sívó homokban még szomorúbb lett volna biciklizni.
Lám, máris kibukott belőlem a terep iráni ellenszenv,
pedig ezzel egyedül voltam, a társaság többi része
élvezte a szép erdőket. Amikor éppen nem süllyedtem,
én is… Ez a szombati, normáltávú verseny volt
a Szlovák Kupa utolsó fordulója és - valljuk meg
- eléggé lefutott versenynek tűnt. Füzy Anna, Zicher
ist Zicher, vert még 5 percet Kristina "Kuki" Kupcovára,
így kétséget sem hagyva elsősége felől,
míg Süti, dacára a Paultól lenyúlt szép
össztelós Hai-nak, nem fogta be az egyébként összetettben
reménytelenül vezető Mikulás Sabo-t, maradt második.
Marosffy Orsi 5. lett, és voltunk még hárman (Sváb
Emese, Gárdonyi Réla és én) akik futottak még.
A pályák különösebb fantáziát nem
tükröztek, a tájékozódási technika leginkább
a hetedik érzéket igényelte (t.i. hol kisebb a homok?),
fizikailag azonban fele sem volt tréfa, lányoknak 25, fiúknak
35 km mélyszántás.
A verseny végeztével aztán jöhetett a kaland. A szállást
számunkra Malacka városába jelölte ki a rendezőség,
ami nagyon tetszett a gyerekeknek, valamivel kevésbé nekünk,
mivel a fejenként 350 SK szokatlanul nagy luxus arrafelé. A hely
neve azonban jót ígért: Hotel Tátra. Elképzeléseinkben
megjelent egy elegáns szálloda, diszkrét folyosókkal,
csengetős lifttel, londinerrel, jacuzzi-val és svédasztalos
reggelivel. Ebben a hitben indultunk el este hétkor Malacka felé,
ezzel csendben rácsatlakozva a szívóágra, ahonnan
le sem szálltunk másnap reggelig…
Malacka, mint város nem érdemel említést, egyetlen
elágazásánál rögtön el is tévedünk,
hamarjában nyélbe ütve ezzel egy komplett városnézést,
de végül kis kitérővel megtaláltuk álmaink
szállodáját.
Kívülről a "Light/Night/Disco/Show" felirat próbált
elriasztani, de kétségtelenül ez volt a mi helyünk.
A recepciót ugyan alig találtuk, mivel a földszintet elfoglaló
két kocsma és egy valódi, tőről metszett
vidéki Dance Hall mellett ez volt a legkevésbé fontos helység.
Az egész rémálom valahol félúton volt az
Én kis falum és a Roncsfilm között. A portásnő
persze csak szlovákul értett, de ez arrafelé ilyen állásokba
minden bizonnyal felvételi követelmény, már megszoktuk.
Kapásból el akart küldeni, eleinte azzal védekezve,
hogy ez nem is a Hotel Tátra, aztán azzal, hogy jó, tényleg
az, de nincs hely. Mivel csak nem koptunk le - kint esett az eső, egyébként
is hova menjünk este nyolckor - beleegyezett, hogy négy főre
szerez szállást. Kicsit kevésnek tűnt, nyolcan voltunk…
Fél óra hadakozás után megadta magát és
felment szobát keresni. Mentünk hát utána.
A lépcsőt soft-erotikus képek díszítették,
de ez még csak kis feltűnést keltett. Istenem, errefelé
ez a művészet… Az első szobában már kezdett
gyanús lenni a hely, a berendezés ugyanis csak egy franciaágyból
és egy "látványzuhanyból" állt
(átlátszó üvegű zuhanyfülke). A másodikban
aztán kétség sem maradt, hogy hova kerültünk.
Két franciaágy, hálószobába épített
vörös csempés sarokkád, a falakon gruppenjelenet és
diszkrét piros fényű lámpák. Amíg Anna
harcolt egy harmadik szobáért, mi félrevonultunk röhögni.
Szombat este van, lent most indul a dizsi, szegény helyieknek nem lesz
hova menniük, marad a Skoda hátsó ülése…
Kétséget kizáróan, ez a hotel a város kupija,
minden bizonnyal többet keresnek vele egy átlagos hétvégén,
mint amit mi fizetünk, ezért volt a nagy ellenkezés. Kisvártatva
meglett a harmadik szobánk is, innen konkrétan kizavart a Madám
egy férfit… Ez a szoba valamivel szelídebb volt, mint az
eddigiek, csak egy leszbikus jelenet emelte a hangulatot.
Szerencsére öreganyánk végleg visszavonult őrhelyére,
és mivel a felajzott helyi ifjúság sem akarta ránk
törni az ajtót éjszaka, majdnem zavartalanul alhattunk másnap
reggelig, csak éjjel kettőkor állt ki Pepin bácsi
az ablakunk alá, hogy hosszasan üvöltsön bele a malackai
éjszakába.
A reggel sem indult valami szerencsésen. Először is vigasztalan
eső ébresztett. Az igazi baj azonban akkor jött, amikor fizetni
akartunk. Az előre fixált 350 SK ugyanis reggelre 500-ra nőtt,
ami kicsit meghökkentett, főleg az indoklás, miszerint az
eredeti ár csak a szlovákokra vonatkozik, a külföldiek
fizessenek azért az élményért, hogy itt aludhattak.
Mivel az útlevelünk nála volt, a vesztes pozíciójából
csak alig 200 koronát tudtunk alkudni az egész társaságra,
azt is csak azért erőltettük, hogy legalább ő
is rosszul érezze magát. Az akkor lezajlott beszélgetés
- ha lehet annak nevezni, hogy mindenki mondja az anyanyelvén a magáét
- minden bizonnyal nem válik a szlovák-magyar megbékélés
mérföldkövévé, de miután kölcsönösen
jó egészséget kívántunk egymásnak,
végre elindulhattunk az esőben a cél felé, megfogadva,
hogy Malacka közelébe a büdös életbe többet
nem megyünk.
A célban az enyhítette a hangulatot, hogy elállt az eső.
Kb. 30-40 váltó sorakozott fel a tömegrajthoz, ami itthonról
nézve nagyon soknak tűnik, hiába, a szlovákok valahogy
jobban ráéreztek erre a szakágra. A 2x2 fős váltót
mi eddig csak sítájfutásban próbáltuk ki,
most ünnepélyesen bevallom, hogy innen loptuk az ötletet. Tavalyról
már megszoktuk, hogy a Motala rendszer egész nagy különbségeket
takarhat, így különösebben nem tört le, hogy az első
körben 11 perc hátránnyal jöttem. Ez volt a hosszú
pálya, legalább lesz honnan előre törni. Süti
is hosszút kapott ki elsőre, hanem aztán eljött a
mi időnk. A harmadik etapot már későbbi második
helyezett TPA emberével végig harcolva tettem meg, egész
tűrhető idővel, Sütinek mintegy 10 mp előnyt
adva a véghajrában. Ez sajnos, kevésnek bizonyult, mert
a szlovák egy, egyébként szabálytalan, előzéssel
az erdőn át elévágott és innentől
ott is maradt. Mi pedig a harmadik helyen, ami azért kellemes meglepetés
volt. Az ellenfél manővere miatt nem reklamáltunk, mivel
egyrészt nem vagyunk mi osztrákok, másrészt meg
mindenki csinált ilyet, beleértve minket is, ha nem is ekkorát…
A lányok (Anna és Orsi) magabiztos második helyre futottak
be, különösebb harc nem volt, az első váltástól
kezdve ott álltak, és miután Anna a második körben
megmutatta, hogy ő is csak ember és 5 percet hagyott egy bozótosban,
nem is volt esélyük Kukiék elé kerülni. Buliváltónk
(Réla és Emese) is szépen futott, az 5. helyen végzetek.
Ez a terep egyébként részben átfedett az előző
napival, részben új volt. Kicsit kevesebb szedressel és
csalánossal, több szép erdővel és rendkívül
sokszor hurkolt, kacskaringós pályákkal, amelyek mellesleg
többször keresztezték a célt és a 2-es főutat.
Merész pályatervezés, de nem volt nagy forgalom, így
szerencsére baleset sem.
Az eredményhirdetésen alaposan bezsákmányoltunk,
köszönhetően jelen- és távollevő versenyzőinknek
- az említetteken túl ugyanis Jankó Tamás és
fia, Dani is Szlovák Kupa győztes lett, csak ők az idő
tájt az osztrákoknál köszörülték
a csorbát - így aztán több köbméternyi
sporttáskával felpakolva indulhattunk Magyarország felé.
Bele az esőbe…
Marosffy D.
Vissza a Tájoló 2003/9 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!