Mennyire egészséges sport a tájfutás?


Nagyon egészséges, hiszen friss levegőn, az erdőben, a számunkra leginkább megfelelő tempóban haladhatunk, tartósan emelkedett pulzussal. A bennünk a nap vagy hét folyamán felgyülemlett stressz lassan oldódik, kitágulnak az erek, felgyorsul az anyagcsere, ráadásul a fizikai teljesítmény mellett az agyunkat is tornáztatjuk. Arról nem is beszélve, hogy ismerősök tucatja vesz körül az erdőben, és a verseny előtt és után is érezhetjük, tartozunk valahova, egyfajta kapcsolati hálót és biztonságot ad a tájfutó-társadalom. Az egészség karban tartására és sokféle betegség megelőzésére mindez bizonyítottan alkalmas.
Fontos ez? Ha fontos, kinek fontos és miért? A legtöbben nem azért mennek hétvégén versenyezni, mert a tájfutópálya lefutása egészséges, hanem mert élvezetes, szeretik, a múlt héten is voltak, 3:1-re vezet Misi az eddigi négy verseny alapján, és még számos egészségtől eltérő indokot lehetne itt felsorolni.
Egyáltalán egészséges? És mi van a kullancsokkal, az erdőben a városi emberre leselkedő veszélyekkel, a bokaficammal, a véres karokkal és lábakkal, csípésekkel, zúzódásokkal, karcolásokkal, szakadt bozótruhákkal? Ugyan, ez mind semmiség! Hogy jön ez az egészségességhez, gondolhatják sokan. Igazuk van, az egészséget megfelelő elővigyázatosság és körültekintés esetén nem befolyásolják a fentiek. De sajnos azt a képzetet kelthetik, hogy ez egy veszélyes sport, ahol az ember egészsége veszélyben forog. És itt nem a tények fontosak, amiket meg lehet cáfolni vagy éppenséggel bizonyítani, hanem az, mit gondolnak az emberek. Bevallom, nem tudom, mit gondolnak általában, saját tapasztalatból azonban tudom, hogy a csípéseket, zúzódásokat, karcolásokat sokan természetellenesnek tartják, ami közel van az egészségtelenhez, a kullancstól pedig kifejezetten félnek a legtöbben.
Többeket érdekelne a tájfutás, ha nem erdőben zajlana, hanem bent a városban vagy a város szélén? Talán igen. Egyrészt a fenti veszélyek és kellemetlenségek legtöbbjének hiánya miatt, másrészt az elérhetőség miatt. A városi tájfutás kényelmesebb is és biztonságosabbnak is hat, különösen a városiak számára. Sokan erre azt mondják, hogy a városi tájfutás már nem igazi tájfutás, sokkal könnyebb lefutni, egyszerűbb tájékozódni, alig jelent komoly feladatot. Pontosabb, ha azt mondjuk, más feladatot jelent. A városi vagy parktájfutás "rapid tájfutás", minden gyorsabban történik, kevesebb a győztes idő, de kevesebb hiba is komoly hátrányt jelent. 20 másodperc hiba már jelentősnek számít az élmezőnyben, kizökkentheti a versenyzőt, elég lehet arra, hogy megtörjön a lendülete, elveszítse önbizalmát. Minden felgyorsul, egész életünk, annak számtalan eleme, a tájfutás is gyorsul, a leggyorsabb a sprint, ami nagyon sokszor park vagy városi tájfutás. Tökéletes összhangra van szükség a térképpel és a tereppel a lehető leggyorsabb tempó mellett.
Talán érdemes lenne a parktájfutást külön kezelni a klasszikus tájfutástól. Nem biztos, hogy be kell illeszteni a versenyrendszerbe, a minősítési rendszerbe és a bajnoki rendszerbe. A VB programjába beillesztették, de a Világ Kupa mellett van a Park World Tour a sprintszámban. A sprintszám jó kísérleti terep lehetne, ahol versenyformákat, rendezési módszereket, népszerűsítő megoldásokat, együttműködési, szponzorációs, közvetítési lehetőségeket próbálunk ki. A sprintversenyek tudnának a legjobban hasonlítani a népszerű utcai futóversenyekhez, hiszen majdnem azok is.
A sprintversenyek, különösen a városi vagy parkversenyek rengeteg kihasználatlan lehetőséget rejtenek magukban. Ezek jelentős részét nem ismerjük még vagy nem ismertük fel, gyanítom, hogy csak folyamatos kísérletezés során tudnánk megtalálni ezeket a lehetőségeket. Ezért lenne érdemes megteremteni a kísérletezés lehetőségét, forrást biztosítani rá, és folyamatosan monitorozni a városi versenyeket, a végén pedig összesíteni az eredményeket.
A címben feltett kérdésre adott válaszom: Annyira egészséges a tájfutás, amennyire azzá tesszük.

Lantos Zoltán



Vissza a Tájoló 2003/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!