Nagyon egészséges, hiszen friss levegőn, az erdőben,
a számunkra leginkább megfelelő tempóban haladhatunk,
tartósan emelkedett pulzussal. A bennünk a nap vagy hét folyamán
felgyülemlett stressz lassan oldódik, kitágulnak az erek,
felgyorsul az anyagcsere, ráadásul a fizikai teljesítmény
mellett az agyunkat is tornáztatjuk. Arról nem is beszélve,
hogy ismerősök tucatja vesz körül az erdőben, és
a verseny előtt és után is érezhetjük, tartozunk
valahova, egyfajta kapcsolati hálót és biztonságot
ad a tájfutó-társadalom. Az egészség karban
tartására és sokféle betegség megelőzésére
mindez bizonyítottan alkalmas.
Fontos ez? Ha fontos, kinek fontos és miért? A legtöbben
nem azért mennek hétvégén versenyezni, mert a tájfutópálya
lefutása egészséges, hanem mert élvezetes, szeretik,
a múlt héten is voltak, 3:1-re vezet Misi az eddigi négy
verseny alapján, és még számos egészségtől
eltérő indokot lehetne itt felsorolni.
Egyáltalán egészséges? És mi van a kullancsokkal,
az erdőben a városi emberre leselkedő veszélyekkel,
a bokaficammal, a véres karokkal és lábakkal, csípésekkel,
zúzódásokkal, karcolásokkal, szakadt bozótruhákkal?
Ugyan, ez mind semmiség! Hogy jön ez az egészségességhez,
gondolhatják sokan. Igazuk van, az egészséget megfelelő
elővigyázatosság és körültekintés
esetén nem befolyásolják a fentiek. De sajnos azt a képzetet
kelthetik, hogy ez egy veszélyes sport, ahol az ember egészsége
veszélyben forog. És itt nem a tények fontosak, amiket
meg lehet cáfolni vagy éppenséggel bizonyítani,
hanem az, mit gondolnak az emberek. Bevallom, nem tudom, mit gondolnak általában,
saját tapasztalatból azonban tudom, hogy a csípéseket,
zúzódásokat, karcolásokat sokan természetellenesnek
tartják, ami közel van az egészségtelenhez, a kullancstól
pedig kifejezetten félnek a legtöbben.
Többeket érdekelne a tájfutás, ha nem erdőben
zajlana, hanem bent a városban vagy a város szélén?
Talán igen. Egyrészt a fenti veszélyek és kellemetlenségek
legtöbbjének hiánya miatt, másrészt az elérhetőség
miatt. A városi tájfutás kényelmesebb is és
biztonságosabbnak is hat, különösen a városiak
számára. Sokan erre azt mondják, hogy a városi tájfutás
már nem igazi tájfutás, sokkal könnyebb lefutni, egyszerűbb
tájékozódni, alig jelent komoly feladatot. Pontosabb, ha
azt mondjuk, más feladatot jelent. A városi vagy parktájfutás
"rapid tájfutás", minden gyorsabban történik,
kevesebb a győztes idő, de kevesebb hiba is komoly hátrányt
jelent. 20 másodperc hiba már jelentősnek számít
az élmezőnyben, kizökkentheti a versenyzőt, elég
lehet arra, hogy megtörjön a lendülete, elveszítse önbizalmát.
Minden felgyorsul, egész életünk, annak számtalan
eleme, a tájfutás is gyorsul, a leggyorsabb a sprint, ami nagyon
sokszor park vagy városi tájfutás. Tökéletes
összhangra van szükség a térképpel és
a tereppel a lehető leggyorsabb tempó mellett.
Talán érdemes lenne a parktájfutást külön
kezelni a klasszikus tájfutástól. Nem biztos, hogy be kell
illeszteni a versenyrendszerbe, a minősítési rendszerbe
és a bajnoki rendszerbe. A VB programjába beillesztették,
de a Világ Kupa mellett van a Park World Tour a sprintszámban.
A sprintszám jó kísérleti terep lehetne, ahol versenyformákat,
rendezési módszereket, népszerűsítő
megoldásokat, együttműködési, szponzorációs,
közvetítési lehetőségeket próbálunk
ki. A sprintversenyek tudnának a legjobban hasonlítani a népszerű
utcai futóversenyekhez, hiszen majdnem azok is.
A sprintversenyek, különösen a városi vagy parkversenyek
rengeteg kihasználatlan lehetőséget rejtenek magukban.
Ezek jelentős részét nem ismerjük még vagy
nem ismertük fel, gyanítom, hogy csak folyamatos kísérletezés
során tudnánk megtalálni ezeket a lehetőségeket.
Ezért lenne érdemes megteremteni a kísérletezés
lehetőségét, forrást biztosítani rá,
és folyamatosan monitorozni a városi versenyeket, a végén
pedig összesíteni az eredményeket.
A címben feltett kérdésre adott válaszom: Annyira
egészséges a tájfutás, amennyire azzá tesszük.
Lantos Zoltán
Vissza a Tájoló 2003/8 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!