Felnőtt tájfutó világbajnokság


Csapattagok: Wengrin Ágnes, Makrai Éva, Farkas Zsuzsanna, Domonyik Gábor, Lévai Ferenc, Dénes Zoltán, Forrai Gábor
Csapatvezető: Lantos Zoltán
Négy döntő öt nap alatt - ez jellemezte az idei világbajnokságot, ráadásul az egyes számok sorrendjét is igyekeztek úgy meghatározni a rendezők, hogy a versenyzőket a számok közti választásra, specializációra kényszerítsék. A nagyobb országok általában 6-7 fővel érkeztek nemenként, és valóban taktikáztak, kit hol indítsanak. Mind a négy döntőt csak a svájci Simone Luder (a VB négyszeres aranyérmes királynője), a lengyel Barbara Baczek, a román Fey Zsuzsa és Doma futotta le.
A verseny központjául a Svájc keleti részén fekvő Rapperswil nevű kellemes tóparti várost választották, ami az ország leghosszabb fahídját tudhatja magáénak. Érdekes tény, hogy először történt a tájfutás történetében, hogy a nézőktől a versenyeken belépőjegyet szedtek, úgy, mint bármely más sportnál. A 15 frankos (2500 Ft) jegy nem riasztotta vissza a népet, néha irigyeltem is a svájci futókat, mennyien szurkolnak nekik teljes szívből.

Hétfő, hosszútáv selejtező
(Résztvevők: Ági, Éva, Zsuzsi, Doma, Fecó, Zoli)
A versengés a hosszútáv selejtezőjével indult, a tó túloldalán található Unterägeri térségében. Meredek hegyoldalak, vizesárkok, közepes láthatóság. A pályákat a hat futamból ötben túlméretezték 20%-kal, és talány, hogy a nőknél a győztes idők közti tíz perces eltérés miből fakadt, hiszen a pályák vonalvezetése nem volt annyira különböző, hogy ezt megmagyarázza. Több-kevesebb hibával teljesített a csapat, a nőknél Zsuzsival ketten jutottunk tovább, Ági egy perccel maradt el a döntőbe kerüléstől. A férfiak közül Doma második helyének igen örültünk. Zoli és Fecó nem léphettek tovább a két nappal későbbi döntőbe - technikai és fizikai hiányosságokra is panaszkodtak.

Hosszútáv selejtező (futamonként 17 továbbjutó)
Férfiak
A futam - 9.5 km, 390 m, 21 pont
1. MAMLEEV Mikhail RUS 1:07:43
21. DÉNES Zoltán HUN 1:24:30
B futam - 9.4 km, 410 m, 21 pont
1. OMELTCHENKO Yuri UKR 1:08:08
25. LÉVAI Ferenc HUN 1:27:40
C futam - 9.5 km, 375 m, 21 pont
1. VALSTAD Björnar NOR 1:09:36
2. DOMONYIK Gábor HUN 1:11:58
Nők
A futam - 6.2 km, 220 m, 13 pont
1. ROMANENS Marie-Luce SUI 52:04
19. WENGRIN Ágnes HUN 1:03:24
B futam - 6.2 km, 220 m, 14 pont
1. AREWANG HÖJSGAARD K.SWE 56:01
1. HAAPAKOSKI Paula FIN 56:01
10. MAKRAI Éva HUN 1:07:35
C futam - 6.0 km, 230 m, 13 pont
1. LUDER Simone SUI 43:05
17. FARKAS Zsuzsanna HUN 1:01:02

Kedd, sprint döntő
(Résztvevők: Ági, Doma, Fecó)
Hivatalosan minden ország egy-egy embert indíthat a VB sprint számában, illetve még egy helyet a korábbi évek egyéni jó szereplésével is ki lehet érdemelni. Továbbá a címvédő mindenképp elindulhat. Így történt, hogy a férfiaknál Doma révén Fecó is rajthoz állhatott, és hogy a svájciak három nőt indíthattak. A rajtlistát a július 1-jei világranglista állása alapján állították össze. A verseny Rapperswilben zajlott, a várban és környékén, az egyetemi épületek közt, az állatkert körül és a tóparton. A célt a városi jégstadionba tették, így a versenyzők a közel 40 fokos dunsztos levegőjű, fenyőfákkal erdőnek álcázott stadionba futottak be, ahol őrjöngő szurkolók ezrei buzdították őket a lelátókról. A nézők szabadon járkálhattak a "pályán", azaz a városban, sőt, a versenyzők számára is ismert volt a terep ("városnézés" - és természetesen helyzetfelmérés - céljából a magyar csapat is meglátogatta Rapperswilt július első hetében). A közvetítés magas színvonalú és azonnali volt, pörgött a verseny. Először a férfiak rajtoltak percenként - Doma nagyon bízott a jó helyezésben, a dobogós helytől egy rossz útvonalválasztás szakította el (a jól ismert "átmenni a hegyen vagy megkerülni" probléma), így bő 1 perc hátránnyal a 20. helyen zárta a versenyt. Fecó is derekasan küzdött, csak nála a savasodás sajnos a cél előtt jóval megkezdődött… Ági egyenletes tempóban, inkább biztonságos útvonalakat választva futott be a 34. helyre. Nagy meglepetés nem született, a brit Jamie Stevenson tekintélyes előnnyel nyert, Simone Luder megszerezte első aranyát a héten.

Sprint döntő
Férfiak - 2.8 km, 60 m, 18 pont, 55 induló
1. STEVENSON Jamie GBR 12:43.70
2. ROPEK Rudolf CZE 13:02.80 + 0:19.10
3. GUEORGIOU Thierry FRA 13:04.20 + 0:20.50
4. OMELTCHENKO Yuri UKR 13:08.70 + 0:25.00
5. MAMLEEV Mikhail RUS 13:09.40 + 0:25.70
6. SCHNEIDER David SUI 13:18.10 + 0:34.40
20. DOMONYIK Gábor HUN 13:59.30 + 1:15.60
40. LÉVAI Ferenc HUN 15:36.60 + 2:52.90

Nők - 2.6 km, 60 m, 17 pont, 52 induló
1. LUDER Simone SUI 13:21.30
2. ROMANENS Marie-Luce SUI 13:30.80 + 0:09.50
3. JOHANSSON Jenny SWE 13:40.10 + 0:18.80
4. KÖNIG-SALMI Vroni SUI 13:47.10 + 0:25.80
5. SVÄRD Gunilla SWE 14:24.60 + 1:03.30
6. HAUSKEN Anne Margrethe NOR 14:24.70 + 1:03.40
34. WENGRIN Ágnes HUN 17:13.70 + 3:52.40

Szerda, hosszútáv döntő
(Résztvevők: Éva, Zsuzsi, Doma)
Rapperswiltől északnyugatra, Winterthur közelében, 400-700 m magasan, egy mélyvölgyű folyó és a két oldalán levő hegyek közt futottunk. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hisz a nőknek 70, míg a férfiaknak 90 percre tervezett hosszútáv amúgy is embertpróbáló, az aznapra bejelentett 37 fokban pedig még inkább. Ráadásul a mezőny 12-16 óráig rajtolt, a selejtező eredményei alapján, fordított sorrendben kétpercenként. Személyes tapasztalat alapján bátran állíthatom, hogy óriási küzdelem volt. A pálya első harmada a folyó túloldaláról átjött a cél felőli oldalra, néhol elég fantáziátlan megoldásokkal: 130 m szint leadása 300 m alatt, majd ugyanez vissza a túloldalon részleteiben.
Doma örült a rajtsorrendnek, előtte Bührer, mögötte Mamleev. Jól indult, folyamatosan hallatta a nevét a hangosbemondóban. Az átfutópontokon az elsők között volt a pálya első órájában. Később mesélte, hogy Bührer, a későbbi világbajnok is felbukkant néha előtte a távolban, utolérni azonban nem tudta, csak aztán valószínűleg a meleg miatt, elkezdett lassulni. A második átfutás alkalmával már Lantos Zoli biztatására volt szükség, hogy végigküzdje a második órát is. Mamleevvel csak egy ideig futott, és végül 18. helyen zárta a versenyt. Ő is tudta, és mi is sejtettük, hogy ennél több volt benne, és nem ő volt az egyetlen az esélyesek közül, akit így kiütött a meleg.
Ami engem illet, jó rajtot kaptam el; az első három ponton megfogtam az előttem rajtoló finnt, britet és dánt, akikkel együtt mentünk egy ideig. Amikor a pálya hátsó kétharmada hirtelen a laposban való dózerútfutásba csapott át, nem bírtam az ő tempójukat, úgyhogy a maradék bő egy órát egyedül tettem meg, fokozatosan lassulva, ami a 27. helyre volt elég. Zsuzsi szinte az egész 12 km-t egyedül futotta le, egy cseh lányt hosszabb ideig látott. Nagyon elfáradt ő is a kétórás futásban, és 46. lett.
A győztesidőt ismét elszámolták 20-25 %-kal! A rendezőség a bakit azzal magyarázta, hogy a hőségre való tekintettel a futók hosszabb, energiatakarékosabb útfutásokat választottak, ami megnövelte az időket. Erről lehetne vitát nyitni…
A győztesek a tavalyi EB hosszútáv győztesei lettek - a svájci Thomas Bührer és Simone Luder, utóbbi megszerezve második aranyát. Ami minket illet, elfáradtunk ugyan, de helyezéseink biztatóak. Doma egyéni legjobb VB eredményét érte el, az utóbbi tíz év legjobb magyar férfi helyezését. A női 27. hely '91 óta Kati eredményei után a legjobb női eredmény.

Hosszútáv döntő
Nők - 11.8 km, 350 m, 19 pont
1. LUDER Simone SUI 1:26:14
2. AREWANG HÖJSGAARD K. SWE 1:29:19
3. WOLF Brigitte SUI 1:32:52
4. ENGSTRAND Emma SWE 1:33:59
5. GEMPERLE Sara SUI 1:34:28
6. BACZEK Barbara POL 1:34:31
27. MAKRAI Éva HUN 1:47:00
46. FARKAS Zsuzsanna HUN 2:00:59
Férfiak - 16.7 km, 540 m, 34 pont
1. BÜHRER Thomas SUI 1:48:20
2. OMELTCHENKO Yuri UKR 1:50:35
3. WINGSTEDT Emil SWE 1:51:08
4. JÖRGENSEN Carsten DEN 1:51:42
5. MAMLEEV Mikhail RUS 1:51:55
6. VALSTAD Björnar NOR 1:52:00
18. DOMONYIK Gábor HUN 1:59:28

Csütörtök, pihenőnap
Teljes szabadságot kaptunk a napi programot illetően. A többség a másnapi terep bemutatójára ment ki, volt, aki otthon maradt a szálláson, és csak a környéken mozgatott át. Annyi biztos, hogy nagyon gyorsan kellett regenerálódnunk a következő két nap 2-3 erős futásához!

Péntek, középtáv selejtező és döntő
Középtáv selejtező
(Résztvevők: Ági, Éva, Zsuzsi, Doma, Fecó, Foresz)

Skandinávos terep, részletgazdag domborzat Trin mellett (Chur közelében) 750-1000 m között. A két számnak azonos célhelyet választottak, így elkerültük a napközbeni utazgatást. Tudtuk, hogy a bejutás ára a hibátlan tájékozódás a finom domborzati elemek közt. Teljesíteni nem mindenkinek sikerült. Doma és Zsuzsi tudták beküzdeni magukat a legjobb 51 közé, Zsuzsi 1 13., Doma pedig az előkelő 3. helyen.

Középtáv selejtező (futamonként 17 továbbjutó)
Férfiak
A futam - 3.8 km, 200 m, 15 PONT
1. GEORGIOU Thierry FRA 21:27
25. FORRAI Gábor HUN 29:15
B futam - 3.8 km, 210 m, 15 pont
1. DAVIDIK Marian SVK 22:36
3. DOMONYIK Gábor HUN 22:56
C futam - 3.9 km, 190 m, 15 pont
1. DE HAAS Troy AUS 23:49
20. LÉVAI Ferenc HUN 27:56
Nők
A futam - 3.5 km, 150 m, 14 pont
1. LUDER Simone SUI 25:06
27.WENGRIN Ágnes HUN 35:52
B futam - 3.5 km, 150 m, 15 pont
1. STAFF Hanne NOR 25:06
13. FARKAS Zsuzsanna HUN 30:11
C futam - 3.5 km, 150 m, 14 pont
1. GRANSTEDT Anette SWE 25:14
23. MAKRAI Éva HUN 33:28

Középtáv döntő
(Résztvevők: Zsuzsi, Doma)
Délután 14:30-kor, rekkenő hőségben vette kezdetét a verseny. Érdekesség, hogy az indulóknak már a rajtbója előtt 1300 m-t le kellett futniuk. Bekocogtak ugyanis az előrajtból a célterületre, majd vissza az erdőbe saját időből. A verseny állását a pálya háromnegyedénél elhelyezett, fekete x-szel jelölt "exkavátor" átfutóponton lehetett figyelemmel kísérni (a hosszútáv döntőn is volt két hasonló pont, a szponzorok egy-egy reklámtárgya, amelyeket külön erre az alkalomra felvettek a térképre).
Először Zsuzsiért izgultunk, aki viszonylag elöl indult, és egy bolgár lányt ért utol. 46. helyét viszonylag egyenletesen, nagy hiba nélkül érte el, csak az egybe beletett mászásokra panaszkodott, hisz a meleg és a délelőtti futás sok erőt kivett belőle is.
Doma a férfimezőny hátsó részében indult és noha erre a számra készült fel a legkevésbé, ismét bekerült a top 30-ba (26. hely). Mindenki óriási meglepetésére az új férfi világbajnok a huszonnégy éves francia Thierry Georgiou lett, aki félelmetes előnnyel, 2:37-tel utasította maga mögé a mezőnyt! A nőknél szinte a szokásosnak mondható eredmény született: Simone, igaz, csak 17 mp-cel, de megnyerte a középtávot is.

Középtáv döntő
Férfiak - 5.0 km, 290 m, 21 pont
1.GEORGIOU Thierry FRA 30:08
2. VALSTAD Björnar NOR 32:45
3. KRISTIANSEN Öystein NOR 33:08
4. IKONEN Pasi FIN 33:18
5. ROSTRUP Jörgen NOR 33:37
6. DAVIDIK Marián SVK 33:41
26. DOMONYIK Gábor HUN 36:17
Nők - 4.5 km, 250 m, 18 pont
1. LUDER Simone SUI 32:40
2. STAFF Hanne NOR 32:57
3. JUKKOLA Heli FIN 33:32
4. JOHANSSON Jenny SWE 35:08
5. INGVALDSEN Elisabeth NOR 36:16
6. GRANSTEDT Anette SWE 36:41
46. FARKAS Zsuzsanna HUN 46:47

Szombat, váltó
(női csapat: Éva, Ági, Zsuzsi; férfi csapat: Fecó, Zoli, Doma)
Lantos Zoli úgy fogalmazott, a tízbe kerülés nagyon szép teljesítmény lenne, de hangján is hallatszott, reményt nem sokat fűz hozzá. Minden erőnket összeszedtük az utolsó küzdelemre. Az egyes futók pályáit különböző hosszúra tervezték, így az első futók legrövidebb és a második futók leghosszabb pályája közt 15-17 perc különbség volt. Ennek ellenére Zoli egyik csapatunkban sem tartotta szükségesnek a jól megszokott sorrend módosítását. 30 női és 37 férfi váltó állt rajthoz a Rapperswiltől 20 km-re fekvő, svájcinak egyáltalán nem mondható terepen. Technikailag egyszerű, futós pályákat futottunk, és mivel nem szállt ki egyikőnk sem, jórészt fizikailag kaptuk a perceket.
A férfiak rajtoltak előbb, 13.00-kor (csak hogy megint jó meleg legyen). Fecó a folyamatosan érkező versenyzők közt 21.-ként adta át a stafétát Zolinak, aki a leghosszabb pályáról 25.-ként futott be. Domának jól ment a versenyzés, végre elégedettnek tűnt magával, és 6 helyet javítva a 19. helyre hozta a magyar csapatot.
A nőknél az első váltáskor 19. helyen álltunk, amit Ági 3 hellyel felhozott, végül Zsuzsi szépített rajta az utolsó pillanatban egy remek hajrával - a verseny után külföldiek is jöttek elismerésüket kifejezni, ahogy Zsuzsi "állva hagyta" a befutószakasz utolsó 100 méterében az új-zélandi lányt és a 15. helyre hozta a magyar női csapatot!
Az élen a harc a skandinávok és a svájciak között zajlott mindkét nemnél. A férfiaknál a svédek végre VB-t nyertek váltóban (ez az utóbbi 24 évben nem jött nekik össze), a nőknél a hazaiak örülhettek a legjobban. (Váltójukban természetesen benne volt Simone is, hogy megszerezhesse utolsó VB aranyérmét Luder név alatt. Augusztus végén ugyanis összeházasodik a szintén VB csapattag Matthias Nigglivel, akinek a nevét is átveszi.)

A csapat és a hangulat?
Jól éreztük magunkat, a környezet, az ellátás, és minden külső körülmény kellemes volt. Örültünk a kis magyar csapatnak, aki végigszurkolta a hetet, nem kímélve magát a tűző napon. Szívesen olvastuk a "rajongói emaileket" is, amiket a VB honlapján keresztül küldtek nekünk az itthon maradottak.
A magyar csapat szereplésének értékelését mindenki maga tegye meg. Ami hiányzott a hét folyamán, az a csapatvezetői visszajelzés és bátorítás. A csapat hat tagja nem élsportoló, viszont egy-egy elismerő szó vagy több figyelmesség dobott volna a társaság önbizalmán.

Váltó
Nők - 5.2 km/180m/13 pont, 7.0 km/320m/20 pont, 6.4km/260m/16 pont
1. Svájc (Wolf, König-Salmi, Luder) 1:57:41
2. Svédország (Svard, Arewang Höjsgaard, Johansson) 1:59:46
3. Norvégia (Ingvaldsen, Huseby, Staff) 2:05:18
4. Litvánia (Voveriene, Rudzenskaite, Sargautyte) 2:07:51
5. Csehország (Sterbova, Terová, Brozkova) 2:09:15
6. Nagy-Britannia (Rollins, Wootton, Monro 2:09:31
15. Magyarország (Makrai, Wengrin, Farkas) 2:25:34
Férfiak - 5.6km/200m/11 pont, 8.4km/370/19 pont, 7.2km/330m/18 pont
1. Svédország (Jonasson, Karlsson, Wingstedt) 1:58:42
2. Finnország (Lakanen, Huovila, Haldin) 1:59:27
3. Nagy-Britannia (Marston, Duncan, Stevenson) 2:01:04
4. Svájc (Schneider, Bührer, Lauenstein) 2:01:21
5. Oroszország (Novikov, Efimov, Mamleev) 2:02:07
6. Ukrajna (Ushvarok, Mukhidinov, Omeltchenko) 2:02:21
19. Magyarország (Lévai, Dénes, Domonyik) 2:12:05

Munka után jöhet a szórakozás - Rapperswilben ezen a hétvégén rendezték a város legnagyobb nyári fesztiválját, a Seenachtfestet, ahol szombat éjjel a 150 ezres tömegben ünnepelhettek tájfutók, barátok, helyiek egyaránt. Rendkívül igényes záróestet produkált a rendezőség; a váltó eredményhirdetése és a záróműsor a vízre épített színpadon folyt, ahova az érintetteket hajóval vitték be. A nézők a parti lelátóról tapsolhattak, sőt, néhány vérbeli szurkoló a vízben pocsolva méltatta a győzteseket! A műsor végét egy zenei aláfestéssel kísért félórás tűzijáték zárta. Ezután már csak a hajnalig tartó felhőtlen bulizás maradt…

Makrai Éva



Vissza a Tájoló 2003/7 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!