Miközben a magyar mezőny izgatottan készült a Hungária
Kupára, szlovén barátaink 3 napos versenyt rendeztek július
18-20 között a Soriska Planinán. Ez a Triglávi Nemzeti
Park déli vonulatán van Bohinjska Bistricától kb.
15 kilométernyire, 1 400 méter magasságban.
A 600 fős mezőny nagyobb része külföldi volt,
főleg olaszok és csehek, de voltak németek, svájciak
és északiak is. Nem véletlenül, mert az első
nap WRE futam volt.
A terepek a hágó két oldalán voltak, de nehéz
megmondani, hogy melyik oldal volt nehezebb. Karsztos, gödrös, sziklás
terep, hihetetlenül sok finom alakzattal. A 10 000-es térkép
szinte barna a szintvonalaktól, pedig az 5 méteres szintközzel
legfeljebb az alakzatok felét lehetett ábrázolni. A kövek-sziklák
max. 20%-át ábrázolták, mert ezekről gondolták,
hogy valami miatt jellemzőek. Fedettség szinte nem volt, alig
van egy-egy kisebb 1-es vagy 2-es zöld folt e fehér térképen.
Szinte "éjszakai" technikával kellett versenyezni: irány-
és távolságmérés, már amennyire lehetséges
a köves gödrök és dombok között tartani az irányt,
érzékelni a távolságot. A nagy terepalakzatok adtak
némi fogódzkodót, ha elég hosszú volt az
átmenet, a rövidebbekben nagyon kellett koncentrálni. Ha
egyszer "elveszett" valaki, nagyon nehezen lehetett javítani,
nagyon nehezen lehetett találni egyértelmű "mihez képest".
Jellemző talán, hogy, a második napi cél közelében
levő utolsó előtti pontra is szinte mindenki kevert. Be
lehetett látni a tiszta erdőbe, hogyan kóvályog
föl-alá a mezőny egyre idegesebben, míg végre
valahol távol, a célból nem látható helyen
végre valaki beleesett a fenyők alatti gödörbe. De pár
perc múlva ismét újabb keverőket lehetett látni….
Nagyon nehezek voltak elsősorban technikailag a pályák,
de fizikailag is sokat kivett az emberből a sok kerülés,
sziklamászás, rövid, de meredek emelkedők sora, az,
hogy nem voltak "ész nélkül" megfutható,
agyilag pihentető szakaszok. A szenioroknál senki sem tudott tíz
percen belüli kilométert futni, ez csak a menőknek és
az ifjabb korosztályok legjobbjainak sikerült.
A cél a téli lesiklópályák aljában
levő murvás parkoló mellett volt, amit azzal próbáltak
hangulatosabbá tenni, hogy szlovén népdalokat játszottak,
de jó hangosan. A versenyzők többsége bemenekült
az erdőbe, már ahol nem volt lekerítve a terep miatt.
(Közbevetőleg: valaki árulja már el végre,
hogy miért jó a bármilyen stílusú hangosan
bömböltetett zene a célban? Miért nem jobb a csend,
az, ha nem kell a mellettem állóval üvöltözni,
pedig nem is haragszom rá?)
Ez volt tulajdonképpen az egyetlen negatívuma a versenynek, mert
a pályák, mint említettem, nagyon jók voltak, az
időjárás tökéletes (20-23 fok), a versenyközpont
a bohinjska-bistricai kempingben kiváló. Az eredményhirdetés
a meghirdetett időponthoz képest egy órával előbb
volt, igaz, hogy nem volt gazdag. Különleges érmék és
a győzteseknek kupa is.
Most először láttam olyat, hogy a versenyre készült
pólók már a második napon teljesen elfogytak, pedig
szerintem a színük förtelmes volt.
A cél melletti kis fogadó végig nyitva volt, ahol meleg
étel is volt, a helyi árakhoz képest elfogadható
szinten.
Azt gondolom, hogy ezen a környéken érdemes versenyezni,
sokat lehet tanulni belőle. Remélem jövőre, vagy később
nem ütközik fontos magyar versennyel, és sokan el tudunk menni.
Bugár József
Vissza a Tájoló 2003/7 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!