Nyári csemegék


Vértes Kupa
A Hungária kupa előtti hetekben két hétvégén is érdekes rangsoroló versenyeken indulhattak azok, akik a nagy nyári melegben is tájfutó eseményre vágytak.
Július első hétvégéjén a Vértes kupát az Öreg-Kovács terepén rendezte a Megalódusz SE. A néhány évvel ezelőtti Semmelweis-Tipo versenyek terepeinek rossz emléke több versenyzőt elriasztottak még a nevezéstől is. Ezzel szemben kellemes meglepetésben volt részünk. A versenyközpont és Cél az agostyáni arborétum tavakkal, óriás méretű örökzöldekkel és hűs árnyékot adó fákkal borított területén volt, ami az arborétum látogatással együtt önmagában is egy kellemes kirándulást jelentett. A másik meglepetés a terep volt, hiszen kíméletes rajtbamenetekkel az Öreg-Kovács legszebb, tiszta erdeiben, jó pályákon futhattunk, ami - egy-két térképbosszúságot leszámítva - igazán kellemes élményt nyújtott a kisszámú résztvevőknek. A szombati verseny után a vállalkozó kedvűek a Tatai-tó környékén izgalmas parkversenyen is indulhattak.

Simon Lajos emlékverseny - THAC Kupa
A másik júliusi verseny a következő héten rendezett Simon Lajos emlékverseny volt a Tatai Honvéd AC rendezésében. Az évek óta népszerű verseny az idén azért vált még vonzóbbá, mert azt a Komáromban a Monostori erődben rendezték. Európa egyik legnagyobb erődrendszeréről 1: 4000 méretarányú térkép készült és a sprintversenyen mindenki megismerhette közelebbről is a zeg-zugos építményt. A másnapi THAC Kupa a Koppánymonostor melletti erdőben zajlott, ahol a meglehetősen "zöld" térkép már nem aratott osztatlan sikert, de a rendezés itt is gördülékeny volt.
Akik mindkét hét végén részt vettek a fenti versenyeken, kellemes tájfutó élményekkel térhetett haza. Köszönjük a rendezőknek! (S:A.)
Az alábbi térkép a Monostori erőd egy részét ábrázolja egy pályarészlettel.



Vissza a Tájoló 2003/7 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!