Ez természetesen csak egy költői kérdés. Tudom,
hogy többféle válasz lehetséges rá melyet a
tájfutók úgy adnak meg, hogy van, aki sosem megy el, van,
aki mindig (ha tud), mások pedig időnként. Ha úgy
vesszük tömegverseny, sokunk számára a nyári
szünidő fontos eleme, bár annak ellenére, hogy hazai
versenyen ma már ritkán jön össze 900 körüli
létszám, más országok hasonló többnaposain
több ezer résztvevő keresi a pontokat. Volt egy idő,
amikor a válogatott vezetése kifejezetten ellene volt a Hungária
ötnaposnak, mert úgy tekintették, hogy a nagy létszám
érdekében a szakmai színvonal alacsony. Ennek ellenére
(?) akkoriban sokkal erősebb mezőny gyűlt össze elitben
a hazai és a külföldi élmezőny tagjaiból.
A régmúlttal ellentétben, amikor mindig becsúszott
egy-egy gyenge terep, rossz térkép, vagy egyéb hiba, az
utóbbi években rendezett (négy-), öt- és hatnaposainkon
kiváló terepeken, jó pályákon futhatott a
mezőny. Idén is, mind a négy helyszín (az EB terepek
és az új csemege is) kiemelkedő tájékozódási
feladatot nyújtott számos kategóriában. A hazai
élmezőnyt mégis nagyon kevesen képviselték,
pedig a második napon Világranglista pontokat lehetett szerezni
és a hazai Elitranglistának is egyik futama volt. Természetesen
lehet, hogy aki a VB-re készült, az edzéseket végzett
ezalatt, a fiatalabbak pedig már túl voltak a legnagyobb megpróbáltatásaikon,
ezért nem jöttek el. Ilyenkor persze a kisördög mindig
azt dünnyögi a fülembe: "tájfutásban a legjobb
edzés a verseny!" hiszen a tájfutást a maga valóságában
csak a tájfutóversenyen lehet végezni. Sőt, nemcsak
a mi sportágunkban találkozunk e véleménnyel: Annus
Adrián kalapácsvetőnk éppen most nyilatkozta, hogy
a tavalyi EB előtt több versenyen kellett volna részt vennie
erős ellenfelekkel szemben a sikeres szereplés érdekében.
Nos ez csak egy kis kitérő volt, de pont a tárgyalt eseményünkön
rendszeresen részt vesz az ukrán válogatott több tagja
is, persze nem elfeledve azokat a magyar élversenyzőket, akit
megtisztelték a versenyt, és keményen, sőt eredményesen
küzdöttek.
Annyiban mégis a témához tartozik ez is, hogy nagyon örvendetesen
fejlődik a Hungária Kupa körítése. Már
nemcsak egy sorozatverseny puritán tájfutóknak, hanem széleskörű
programcsomag kapcsolódik hozzá. Erre még kitérek
később, most visszakanyarodva a mezőnyhöz, lassan
érdemes lesz foglalkozni azzal is, hány hazai és külföldi
élversenyzőt sikerül idecsábítani - tudatosan,
megtervezetten, alaposan. Ennek megvannak a módszerei, ez marketingmunka,
és pl. az olasz ötnapos ennek is(!) köszönheti sikerét.
Ha egy ilyen üzlet beindul, az már láncreakciószerűen
bővülhet, hiszen ha jó a mezőny, nagy a küzdelem,
az értékessé teszi a versenyt, aminek híre megy,
és vonzani fogja a jó tájfutókat (is).
Nekem nagyon tetszik, ahogyan a tájékozódási versenyszámok
között válogatni lehet. Az is sportágunk népszerűségét
növelheti, hogy különféle változatait lehet kipróbálni,
futva (gyalog), kerékpáron, úszva, lovon illetve műholdas
navigációval. Ma még persze ezeket a tájfutók
művelik kiegészítésképpen, kikapcsolódásként,
de a tájbringának már vannak specialistái, akik
elsősorban arra készülnek. Lehet, hogy egyszer majd fordul
a kocka, és a tájbringa, a lovas tájékozódás,
vagy a tájtriatlon vonzhat érdeklődőket sportágunkba.
Hasonlóképpen egy ekkora eseménynek szerves része
ma már, hogy a résztvevők különböző
kulturális, szabadidős programok, események, lehetőségek
közül válogathassanak, így válhat igazi nyári
szünidővé ez az eredetileg nemzetközi tájfutóversenyként
(1967-ben) kezdődött hagyomány. Ezek között volt
- a tájfutókat érdeklő - térképkiállítás,
nemzetközi hírű Sümegi Várjátékok,
valamint a Balaton, Balatonfelvidék és Zala megye bőséges
kínálata.
Ismét szakmai tájakra evezve, feltűnt, hogy többnapos
versenyünk némi átalakuláson ment át az utóbbi
években. 1973-93-ig ötnapos, az ötödik napon időkiegyenlítéses
formában rendezték. 94-ben a tázlári homokon váltóverseny
és rövidtávú futam is szerepelt, mindkettő
komoly bírálatokat kapott a versenyzők egy részétől:
az egyéni versenyzőkből nem álltak össze alkalmas
váltócsapatok, ez természetesen nem számíthatott
bele a végeredménybe, illetve a 10 perces futam egy napra nem
elégítette ki a nevezők egy részét. (Érdemes
elgondolni, hogy ez utóbbi talán egy délutánon,
plusz futamként a délelőtti után, akár még
az összetett eredménybe is beszámíthatna - bár
inkább csak pontszámításos rendszerben a kis időkülönbségek
miatt). 1999-ben és 2000-ben a nálunk szokatlan 6 nap, pontszámítás,
a legrosszabb kiesik módszerét próbálhattuk ki.
2001-ben kényszerűségből csak 4 nap fért bele
a Junior VB programjába, tavaly (és idén) pedig megint
mást kaptunk: mind a hat nap beleszámított az összetett
eredménybe. Amikor ezekről beszélgettünk, több
dolog is előkerült: többen sokallották a 6 napot, az
ötnapos jobban tetszett nekik, mások - jómagam is - az időkiegyenlítést
hiányoljuk 1997 óta. A pontszámításos módszer
valószínűleg azoknak kedvez, akik szeretnek egy rosszabb
eredményt kiejteni.
Véleményem szerint az időkiegyenlítéses rajtoltatás
nemcsak nagyon látványos a célban, hanem az is növeli
a jelentőségét, hogy azonnal látható a végeredmény.
A versenyzők szempontjából pedig kiemelkedő élmény,
és lehetőség a test-test elleni küzdelemre, melyet
ezen kívül csak váltóversenyen ízlelhetnek
meg. Egyéni indítás mellett ugyanis, akivel összefutok
a saját kategóriámból, az vagy rosszabb nálam,
tehát már nem ellenfél, vagy jobb nálam, tehát,
sajnos, már nem ellenfél, persze taktikai csatározásokra
azért itt is van lehetőség. De a hendikepes rajt egyedülálló,
a másodpercek, a centiméterek dönthetnek, ráadásul,
ha ott van a közelemben az ellenfél, az nagyon felfokozhatja a stresszhelyzetet,
a hibázás eredménye azonnal megnyilvánul, ha az
ellenfél eltűnik.
Elgondolkodtam azon, milyen lett volna idén a vadászrajtos megoldás.
A 44 kategória közül mindössze 13 volt, melyben 10 percnél
kevesebb volt a különbség hat nap után az összetett
első és második helyezett között. Ez azt jelenti,
hogy az utolsó napon már nem lett volna igazi csata, az élen
állók nagy előnnyel, légüres térben
kocoghatták volna végig utolsó napi pályájukat.
Ezen nem sokat változtatna az sem, hogy egy ötnaposon a különbségek
csak 4 nap alatt alakulnának ki. Azt gondolom, hogy a nagy különbségeknek
alapvetően két oka lehet. A legdöntőbb az, hogy mind
a hat nap technikás, a 4-5. kifejezetten nehéz - a versenyzők
nagy részénél nagy keveréseket eredményező
- volt, és a pályák többsége fizikailag is
erősnek bizonyult a szintkülönbségek, legallyazások,
nehezebb futhatóság miatt. A másik ok egyes kategóriákban
a kis indulólétszám lehetett.
Mi lehet a megoldás? Természetesen nem gondolom azt, hogy csak
primitív futópályák kellenek, melyek ráadásul
könnyen futhatók, de a létszám emelkedése valóban
szorosabb küzdelmeket eredményezhet. A pályákkal kapcsolatban
pedig arra jutottam, hogy érdemes lenne megpróbálni úgy
összehozni az első négy napot, hogy a tájékozódási
és a fizikai igénybevétel nagyon eltérő legyen,
tehát a résztvevők képességei minél
jobban kiegyenlítődhessenek. Legyen olyan pálya, mely elsősorban
precíz térképolvasási (rövid átmenetes),
másik komoly domborzatolvasási, harmadik (hosszabb átmenetekkel)
nehéz útvonalválasztási feladatot ad, másrészt
olyan, melyen kevés a szintkülönbség, másikon
sokat kelljen leküzdeni, nem baj, ha van olyan, ahol nehezebb a futhatóság,
és abban kell eligazodni. És természetesen(?) valóban
legyen olyan nap is, mely inkább a futóknak kedvez több úton
futással, tiszta erdőszakaszokkal, könnyebben azonosítható
pontokkal, akkor is, ha többen ezt elleneznék, de talán ez
igazságos lenne. Valójában nem feltétlenül
szükséges a különböző elemeket napok szerint
szétválasztani, csak ha az adott tereptípus eleve így
engedi meg. Egy pályán belül is lehet váltogatni a
technikai és fizikai elemek típusát és nehézségét.
Mindez persze nagyon kézenfekvőnek tűnik, de ha sikerül
megvalósítani, akkor valóban izgalmassá tehető
egy többnapos verseny az utolsó napon is.
Valószínűleg sokan vannak olyanok is, akik nem igénylik
a vadászrajtos megoldást, de évente egyszer-kétszer
beleférne a versenynaptárba, illetve akár váltogatni
is lehetne, egyszer így, máskor nélküle kínálni
a hazai többnapost.
Ennyi okoskodás után végezetül ezúton megköszönöm
a rendezőgárdának, hogy magas színvonalú,
igényes versenyeket kaptunk. Annak ellenére, hogy nem voltak sokan,
és a hőség őket sem kímélte, gördülékenyen,
hiba nélkül végezték a munkát. Örülök,
hogy ismét részt vehettem - az immár 28. Hungária
Kupán. A címben feltett kérdésre tehát én
mindenképpen igennel válaszolok.
Hegedűs Zoltán
Vissza a Tájoló 2003/7 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!