Már egy pár évvel ezelőtt hallottam erről
a versenyről, és mindig is kedvem volt egyszer látni, hogy
milyen is az, amikor nem megy le soha a nap. Ezt a versenyt kétévenként
rendezik, és mint ahogy a neve is mutatja, fent a messzi északon,
az örök nap (és télen az örök sötétség)
földjén.
Ez az észak még nekünk is nagyon északon van, pedig
mi Oslóban élünk. Az ember csak akkor érti meg igazán,
hogy Norvégia milyen hosszú, ha keresztülutazik az országon.
A legrövidebb út Oslo és Narvik között 1450 km!
Egy másik érdekes dolog, amit az ember ilyenkor ért meg,
az az, hogy miért mondjak azt, hogy az ember megismeri Norvégiát
belülről. Mert egy csomó alagúton keresztül vezet
a főút! A fjordok vidékén vagy körbe kacskaringózva
utazik az ember a fjord mentén, vagy az alagúton keresztül
gyorsan átjut a nagy kiálló hegy túloldalára,
hogy utána eltűnjön a következő alagútban.
Narviktól nem messze délre az út vagy 10 alagúton
megy keresztül, 500 m - 4 km hosszúak ezek. Mi felkocsikáztunk
Narvikba, 2 és fél napon keresztül utaztunk. Szerencsénkre
jó idő volt, így láttuk a fantasztikus kiugró
hegyeket, amelyek alja a fjordnál volt, és hófoltos tetejük
700- 1200 magasra meredt fel.
A verseny egy 4-napos verseny, 3 klasszikus távú és egy
rövidtávú futamból áll, 2 nap után pihenőnappal.
Eredetileg azt hittem, hogy az ember éjjel fut, az éjféli
nap fényénél, de ez téves elképzelésnek
bizonyult, a versenyek este voltak, 6 és 8 óra körül,
az utolsó nap meg délelőtt, hogy az emberek tudjanak hazautazni
a verseny után.
A terepek változatosak voltak, 4 különböző térképen
futottunk, és a terepek színhelyei is különbözőek
voltak, kis meglepetésemre egy kicsit távol egymástól.
Az első nap Bardu, kb. 60 km-re volt a versenyközponttól,
a második és harmadik nap a közelben volt, az utolsó
meg Harstadban, 80 km-re a versenyközponttól. Általában
a terepekről azt lehet mondani, hogy egyes város széli
erdőkön kívül az erdők meglehetősen vadak
abban az értelemben, hogy nem jár bennük senki és
nincsenek se utak, se ösvények. És jó technikásak,
szóval élvezet rajtuk a tájfutás. Az első
nap az élvezetet egy kicsit elrontotta a helyenként egy és
fél méter magas páfrány, ami alatt ledőlt
fatörzsek és egyéb nyalánkságok leselkedtek.
De a második és harmadik napon nem volt semmi aljnövényzet,
csak nagyon alacsony áfonyabokrok a ritkás nyírfaerdőben,
és rengeteg nyílt mocsár. A talaj sehol nem volt köves,
ezért a futhatóság sokkal jobb volt az átlagnál.
A fiúk kilométerátlaga lement a 6 perc per kilométer
alá!
A résztvevők főleg észak-norvégiai tájfutók
voltak, meg finnek. Érdekességként említendő,
hogy volt egy pár cseh és kanadai tájfutó is. Oslo
környékéről vagy Dél-Norvégiából
csak nagyon kevesen utaztak oda. Ennek valószínűleg az is
az oka, hogy a Midnattsolgaloppen majdnem egyidejűleg folyik le a többi
többnapos versennyel az ország déli felében (Dølauka
es a Sørlandsgaloppen).
A női 21A kategóriában mintegy 15 resztvevő volt,
főleg környékbeliek. A versenyzést viszont izgalmassá
tette hogy futott Terhi Holster is, korábban Norvégiában
elő finn futó, aki ennek a hétnek a végén
részt vesz a finnek VB-re való válogató versenyen
és reméli, hogy kijut a VB-re. Ő volt a fő ellenfelem.
Az első nap jól elpáholt, 7 perccel kaptam ki tőle.
Túl fáradt voltam és nem mertem a páfrányosban
futni. Második nap csökkent a különbség, már
csak egy és fél perccel voltam mögötte. Harmadik nap
majdnem 3 perccel volt mögöttem. Utolsó nap is sikerült
nyernem mintegy 20 másodperccel, de az nem volt elég az összesített
győzelemhez. Az összesített eredmények pontozás
alapján dőltek el, minden nap a győztes 1000 pontot kapott,
az utána következők meg kevesebb pontot kaptak, a győztestől
való távolság függvényében. A 4 nap
után a 3 legjobb pontszám összege számított.
A férfi 21A kategóriában Gjermund Hanssen nyert minden
nap, aki a tavaly azzal vált ismertté, hogy majdnem megnyerte
a hosszútávú bajnokságot, de a pálya utolsó
1 és fél kilométeren teljesen kimerült, és
azon a távon 1 órát ment!
Különben rengeteg volt a szúnyog, az nem mese hogy északon
és Lappföldön szúnyogellenes szerek nélkül
megesznek a szúnyogok.
A versenynapok gyorsan teltek, és hamarosan haza kellett induljunk. Visszafelé
Svédországon keresztül kocsikáztunk. Az út
így hosszabb távban, de időben viszont nem. Ennek az az
oka, hogy a svéd utak általában sokkal jobbak, szélesek,
egyenesek, és a maximális megengedett sebesség majdnem
minden országúton 110 km/h, míg Norvégiában
csak 80. Útközben kétszer láttunk rénszarvast,
és egyszer jávorszarvast. Itthon most mar furcsának tűnik
hogy az éjszaka sötét, az ember nagyon hamar megszokja az
éjféli napot. Habár csak 2 nap telt el hazaérkezésünk
óta, már alig várom hogy újra északra utazzunk,
hogy újra azokban a csodálatos erdőkben fussunk és
hogy újra azokat a július elején is hófoltos hegyeket
és alatta virágzó orgonabokrokat lássunk.
Eredmények: www.mg-norway.no honlapon.
Fey Zsuzsa
Vissza a Tájoló 2003/7 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!