Ez már a hatodik Wawel Kupám volt, így van némi
összehasonlítási alapom. Rögtön feltűnt,
hogy nem a szokásos "nagy" versenyre érkeztünk,
hanem csak "egy a sok közül" kupaversenyre. A VK rendesen
ki volt jelezve, de ott kevés autó állt, bent a jelentkezésnél
csak mi voltunk. Semmi szokásos felhajtás: se pólóárusok,
se egyéb árusok, büfé, versenyző is alig. A
rajtlistát megszámolva kiderült, hogy csak 560 nevező
van, a megszokott 1000 -1200 fő helyett.
Pedig a helyszín igazán érdekes volt. Krakkótól
keletre kb. 50 kilométernyire Novy Wisnicz városában volt
a versenyközpont. Ez a lengyel sóbányászat jelenleg
is működő bányáinak közelében fekvő
városka az egyik leggazdagabb lengyel nemesi család, a Lubomirskiak
székhelye volt. Csodaszép, 4 sarokbástyás lakóvár
van a város legmagasabb dombján, míg a másikon az
általuk építtetett kolostor együttes áll, amelyek
a történelem folyamán egymást védték.
(Érdekes, hogy ma a kolostorban börtön van
)
Az első és a harmadik napot a VK-tól kb.10 km-re rendezték,
az őrségi terepekre nagyon hasonlító erdőben:
dimbes-dombos táj mély hasadékokkal, patakokkal, lombos
és tűlevelű erdőkkel, néhol sűrű
erdei pajzsikával, máshol viszont jól futható tiszta
erdőkkel. A pályákat "természetesen" a
patakvölgyekre merőlegesen vezették, vagy ahol elvileg lehetett
volna a völgyben futni, ott a víz, a sár akadályozta
ezt. A pályák korrektek, közepes erősségűek
voltak.
A második nap a várostól északra kb. 25 km-re egy
nagyon érdekes természetvédelmi területen volt. Teljesen
vízszintes terület, amelyet keresztbe-kasba szelt át rengeteg
patak, folyócska. Azt hittem, hogy szinte áthatolhatatlan ártéri
erdő lesz, de gyakorlatilag teljesen tiszta, nagyon jól futható
szálerdő volt, ahol a patakokon való átkelés
okozott csak gondot. Néhol bele kellett menni a patakba, ami ráadásul
iszapos is volt, máskor a dagonyás, vizenyős területeken
kellett a pontokat megközelíteni. Jó alkalom volt az iránymenet
gyakorlására a több hosszú átmenet a fogódzó
nélküli tiszta erdőben. A pont persze dugott volt, így
akár 30 méteres melléhúzás is gondot jelentett:
na most balra vagy jobbra? Ezzel együtt nagyon futós pályák
voltak. Nálunk (F45) a győztes 41 percet ment a 7.350m/16 pontos
pályán.
A mezőnyben a külföldieket a belaruszok, ukránok képviselték
elsősorban. Ők sok fiatalt, kisgyereket is hoztak. Volt 3 autónyi
svéd, egy finn autó szeniorokkal tele, magyarok csak mi voltunk.
Korábban a hadsereg aktívan részt vett a rendezésben:
katonai sátrak, fürdő sátor a célban és
az ideiglenes kempingben, eredményhirdetéskor tábornokok
díszegyenruhában, hadügyminiszterhelyettes, mint fővédnök.
Most semmi, a hadsereg kiszállt a versenyből. (Biztos Irakban
ügyködnek
) A rendezők sem vették túl komolyan
a dolgot: egy órával a rajt előtt még nem állt
a cél, felvezető ment még ki 10 ponttal a kezében.
Az első nap az első órában befutóknak utólag
kellett dugniuk, mert nem működött a kiolvasó rendszer.
Az edző csomagot használták, aminek a részidős
listát kinyomtató eszköze is hol működött,
hol nem.
Igaz viszont, hogy a honlapjukon levő eredménylistán a
versenyzőre rákattintva előjön mindhárom nap
teljes részidős eredménye.
Az volt a benyomásom, hogy csak a lendület vitte tovább a
versenyt. A hadsereg kiszállt, alig voltak szponzorok, kevés induló
volt, inkább csak becsületből rendezték meg. Itt jegyzem
meg, hogy a népszerűsítőnek szánt városi
sprint és váltóverseny szerintem itt sem érte el
célját. Csak tájfutók és családtagjaik
nézték a városka főterén a rajtolókat
és befutókat. A helyiek fejüket csóválva inkább
nagy ívben kikerültek bennünket. Valószínűleg
inkább zavartuk őket, minthogy kedvet szereztünk volna a
tájfutáshoz. Pedig a váltóversenyt igyekeztek feldobni
célbadobással, lövéssel, büntető körök
megtételével "ugráló" labdával,
a biatlon mintájára.
Jövőre egy olyan terepen lesz a verseny, ahol 1995-ben már
volt, Kroczycze mellett, Krakkótól nyugatra. Ez egy sziklás,
borókás nagyon nehéz terep. Kíváncsi vagyok
merre fejlődik ez a nagy hagyományú, szebb napokat látott
verseny.
Bugár József