Kezdem szeretni ezeket a tipikus "gemütlich" osztrák
versenyeket. Sőt csodálom, élvezem s bizonyos értelemben
irigykedem is. Mindezt a június 19-22-e közt újból
Fürstenfeld központtal megrendezésre került II. Thermenland-galopp
kapcsán írom. S talán az a 40 magyar tájfutó
is így gondolja, aki rajthoz állt a többi német, román,
szlovák, cseh, horvát, angol, olasz, szlovén és
osztrák versenyzők mellett.
A honi körökben ismert Alpok-Adria régió idén
létrehozta az AA-régió váltó ligát,
5 verseny lehetőséggel, melyből az olasz s magyar (Mecsek
kupa) futam után ez volt a harmadik, melyre csütörtökön
került sor Fürstenfeld határában 54 váltó
részvételével. Öröm, hogy Lantos Zoltán
szövetségi kapitány szakmailag fontosnak tartotta felnőtt
válogatott kerettagjai számára a részvételt.
S az egyke magyar férfi válogatott el is hozta az aranyérmet.
A 2. nap két edzőterepet is biztosítottak a rendezők.
A 3.-4.nap egyúttal Világ kupa ranglista verseny volt, melyen
9 ország indította el futóit. S a szokásos kategóriákban
több mit 600 versenyző állt rajthoz.
A 3. napi verseny a Fürstenfeldet körülölelő 4 termálfürdő
egyikén, Loipersdorfban került sorra. A Cél a gyönyörű
termálfürdő bejáratánál volt, kellő
nyilvánossággal jelentős érdeklődést
kiváltva. Az Elit mezőny rajtja is itt volt, s így az átfutó
pontnak köszönhetően őket háromszor is láthatta
futni a T. néző,
szurkoló, csapattárs és a Sajtó s helyi TV.
Ez a terep még mindig "zalais" de mégis újszerű.
A 4. napra megutaztatták a mezőnyt, de senki nem bánta
azt a plusz 100 km-t. Egyrészt mert autópályán elviselhető
volt, másrészt az ismert síterepen, a Hebalmon került
megrendezésre a viadal, 1300-1400 méter magasan.
A magyar tábor is bővült a két WR futamra. A loipersdorfi
rövidtávon Wengrin Ági s Lévai Feri egyaránt
2. lett. De nem érhette szó a házelejét, azaz Makrai
Évi, Pelyhe Dani futását sem. Az alpesi tájon s
talajon zajló 4. napon igazi kemény pályakitűzés
fogadta a mezőnyt, hiszen a hölgyeknek 79 perc, míg a fiúknak
109 perc kellett a WR futam győzelemhez. Láthattunk egy tehetséges
román-craiovai hölgyet, igen szép s eredményes atlétikus
mozgással. S szerintem a magyar válogatottak sem vallottak szégyent.
Sőt az összetettben Lévai dobogós lett, Makrai 4.
Wengrin pedig 5. S Domján Zsuzsi, Vonyó Péter 9. ill.7.
helye is jó. Érdekes, tanulságos verseny volt.
S mitől gemütlich ? Ezt a termálturizmusra épülő
résztvevő vonzó programjuk mondatja velem s nemcsak azért,
mert egy nem is olyan drága csomaghoz ingyenes belépőt
kaphattunk a termálba. De a tészta partytól kezdve a lebonyolítás,
a szervezés, a hangulatkeltés, a helyi sajtó érdeklődése,
az eredményhirdetés s díjazásig minden miatt, ami
kell egy jóérzéshez. Arról nem is beszélve,
hogy alig 17 km-re Rábafüzestől Fürstenfeld 8 térképpel
bír .S már a kezünkbe kaptuk a jövő évi
Termál-galoppot, ugyanebbe a térségbe, a pünkösdi
3 napra (május 29-31-re), szintén WRE futammal.
Szöveg: Dr. Kiss Endre
Eredményeink:
Váltóverseny:
F 21 E
1. Magyar válogatott
(Lévai, Pelyhe, Forrai) 111.46
2. CRO Japetic
3. Zala m.
6. Baranya m.
N 21 E (2 fős!)
4. Baranya (Domján R. Tóth Marianna)
D 35
3. PVM (Mező, Lajtainé)
F 100
3. PVM (Fluck, Lajtai)
Egyéni összetett:
F 21E
1. Helminger AUT (41.02 p. és 109,51 p)
2. Zazgornik CS (42.18 p. és 109.03 p)
3. Lévai HUN (42.02 p. és 110.49 p.)
7.Vonyó PVSK 44.03-114.00 p./
12. Pelyhe D/HUN/ 43.00-125.17 p/
16.Harkányi Z.
17.Scultéty M
18.Forrai G.
N 21E:
1.Minoiu ROM /26.50-79.05/
4.Makrai HUN 31.09- 81.37/
5.Wengrin HUN 29.29- 83.38/
9.Domján PVSK /33.24-87.09/
Vissza a Tájoló 2003/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!