1963 szeptember 1-jén 05.15 órakor a Nyugati pályaudvar
érkezési oldalán (autóbusz indul 05.30-kor) a Honvéd
kupára gyülekező versenyzők még nem tudhatták,
hogy az Örkény melletti Pusztavacson, az ünnepélyes
megnyitó után 7.30 órakor elrajtoló versenyző
lesz az első, aki hazai tájékozódási versenyen
először kap színes, kimondottan erre a célra nyomtatott
térképet. A verseny napján kiosztott Általános
Utasítás sokat sejtetően ugyan, de csak annyit közölt:
A kiadott térkép 1961-ben készült. A térképre
mindenki úgy vigyázzon, hogy a "csapatkarton rész"
levágása után, (amit rányomtattunk) visszaadjuk
és a versenyző tulajdonát képezi. A verseny közben
tönkre ment térképet kicserélni nem áll módunkban.
A zászlódíszbe öltözött erdészeti
gépállomáson hangszórón köszöntötték
a versenyzőket. A külsőségek mindenben megfeleltek
a Budapesti Honvéd Sport Egyesület akkori társadalmi rangjának
és annak a célkitűzésnek, amelyet az egyesület
Természetjáró és Tájékozódási
Szakosztálya a Honvéd Kupa alapító oklevelében
megfogalmazott: "A verseny célja: a tájékozódási
versenyzőknek alkalmat adni képességeik összemérésére,
a tájékozódási versenysport népszerűsítése,
a közönség érdeklődésének fokozása".
A verseny kiírásában még arra is kitértek,
hogy "a versenyen lehetőleg minden osztályban csapatonként
egységes atléta mezben és szöges vagy tornacipőben
rajtoljanak a versenyzők!"
A homokbuckás Duna-Tisza-közi terep választása is
a természetjáró hagyományokkal való gyökeres
szakítást demonstrálta. Az eredményhirdetésre
szánt dobogó, egyedi vésett érmek, pazar tiszteletdíjak
és az alkalomra nyomtatott oklevelek mellet is a verseny fő szenzációja
az előre benyomtatott színes térkép volt, amelyet
a lehető legfrissebb felmérés alapján a Magyar Néphadsereg
Térképészeti Intézete erre az alkalomra készített.
A verseny elnökségének és rendezői gárdájának
névsorában jó nevű versenybírók és
katonatisztek sorakoztak, mégis mindenki tudta, hogy az egészet
az "Őrmester" mozgatja, mindent ő talált ki és
csinált meg. Thiering György, akit válogatott keret társai
neveztek így, a Budapesti Honvédban nemcsak meghonosította
a tájékozódást, de edzőként a semmiből
az élvonalba hozta fel csapatát és az 1962-ben alapított
Honvéd kupa versenyekkel évekig mintát és példát
adott a nemzetközi szintű versenyrendezéshez. Ennek az áldozatos
munkának volt egy korai gyümölcse az első színes
nyomtatott versenytérkép, amit az ő különleges
és meglehetősen kockázatos közreműködésével
készített számos más színes tájékozódási
térkép követett.
Thiering György 17 évesen 1951-en kezdett versenyezni a Budapesti
Lokomotívban. Három év múlva már tagja az
országos bajnokságot nyert vasutas csapatnak, amely csapat Budapesti
Törekvés majd Budapesti Vasutas néven 1954 és 57 között
hol győztese, hol második helyezettje a bajnokságoknak.
1957-ben vonult be a Néphadseregbe, ahol továbbszolgálóként
az Egyesített Tiszti Iskola Híradó Tagozatán dolgozott
törzsőrmesteri rangban. A hadseregben az országos járőr
és síjárőr bajnokságokon elért jó
eredményeinek köszönhetően 1960-ban kérték
fel arra, hogy szervezze meg a BHSE-ben a tájékozódási
szakosztályt: versenyzők toborzásával, összefogásával,
a versenyekre való felkészítésével, az aktív
versenyzés mellett.
1962-ben tagja az első Európa Bajnokságon részt
vevő válogatottnak. A magyarok számára akkor még
teljesen ismeretlen mocsaras, köves vad skandináv terepen megsérülve,
jóval képességei alatti eredménnyel végzett.
A tájékozódás őshazájában tett
kirándulás azonban életre szóló élménnyel
ajándékozta meg és az első nemzetközi bajnokság
varázslatos hangulata tovább erősítette benne a
tájékozódási sport iránti elkötelezettséget.
A Budapesti Honvéd csapatának tagjaként 1966-ig még
öt alkalommal állhatott a bajnoki dobogóra. Munkája
révén az általa életre hívott Honvéd
kupa fogalommá vált. 1963 után a versenyzők már
elvárták a színes térképet, a különleges
terepet, a további újításokat.
Kevesen tudják milyen sokat tett a modern tájékozódásért,
a jó térképekért - mindig a háttérben
maradva. Nem villogott, szívből dolgozott. E sorok írója
is köszönettel tartozik, hogy kezdőként, első
térképeinek készítésekor segítséget
kapott tőle.
1967-ben a borsodnádasdi Honvéd kupán egy válogatott
klubtársa rossz helyre tette ki a verseny első pontját.
A mezőny kézen fogva, óriáskígyóként
tekergett be a célba. Rengeteg munka és a verseny nimbusza lett
oda. Valami megpattant benne. Észrevette, hogy egyesek nem a tájékozódásért,
hanem a tájékozódásból, pontosabban a Honvéd
lehetőségeiből kívánnak jól élni.
Az aktív sportolást 1969-ben rossz szájízzel fejezte
be. Abban az évben már nem rendeztek Honvéd kupát…
Thiering György kék szeme most is fiatalon csillog, ahogy Esztergom
külterületén, Döbörhegyen saját kezűleg
épített házában beszélgetünk. A telek
fölött erdő, az utca végén forrás. Egy
ideje már nyugdíjas, mégis fél háromkor kel,
hattól kettőig egy újpesti nyomdában dolgozik. Kell
a jó szakember a gépek egy percre sem állhatnak le. Délután
hatra már hazaér. Néha a hétvégén
is behívják, számítanak rá.
Lélekben nem szakadt el a tájékozódástól,
járatja a Tájoló-t, szívesen emlékezik.
A Honvéd kupák kezdettől fogva a mai értelemben
vett tájékozódási versenyzést kívánták
szolgálni. A Néphadsereg lehetőségei ehhez nagyon
sokban hozzá tudtak járulni. Azóta, hogy az 1957-től
érvényes Versenyszabályzat a sietést már
nem büntette, sokat változott a versenyzés. A turista hagyományokat
legjobban talán az őrizte, hogy a versenyeket a háború
előtti, 50 ezres méretarányú, 10 méteres
szintközű "Kirándulók térképe"
fotókópiáival rendezték. 1962-ben az első
Honvéd kupán, Mátraházán is ilyen 25-30 éves
térkép fekete-fehér fényképét kapták
a futók. Pedig ekkorra már megkezdődött az ország
korszerű térképezése, légifénykép
kiértékelés alapján. Egyes terepekről tehát
lett volna egészen friss térkép, csakhogy ezek akkoriban
meglehetősen titkosak voltak. Szakosztály vezetőnk Tóvizi
Kálmán alezredes az MN Térképészeti Intézetének
volt tisztje, őt kellett tehát megnyerni, hogy intézkedjen.
A pusztavacsi terepre véletlen találtam rá. A Tisztiiskolán
láttam meg a 25 ezres katonai térképet 10 méteres
szintközzel, a versenyt erre terveztem. Aztán Kálmán
bácsi egyszer csak hozott öt munkatérképet csipkefinom
szintvonalrajzzal.
A leendő versenytérképről a biztonság kedvéért
minden "titkos" adatot lehagytak. A szöveges megírások
nem is hiányoztak. Kissé meg lettek ritkítva a nyiladékok,
erdő és erdő között sem volt ábrázolásbeli
különbség. Nem tüntették fel a szintközt,
ami a felező és negyedelő szintvonalak tömegében
nem is volt túl érdekes. A térkép szélét
"elnyalták", amit végül körbevágtunk.
Minden az utolsó pillanatban jött össze. Jóformán
nem volt idő a terepre. Egy GAZ 69-es terepjárón mentünk
bemérni a pontokat. A tornász Réti Sándor százados
minden megállásnál értetlenül siettette a munkát.
Az ellenőrzőbírók a verseny előtt pár
héttel csak a terepen láthatták meg a térképet,
amit megilletődve vettek kézbe. A mérőszalagot elő
se merték venni. Az előre bemért pontokból asztal
mellett alakultak ki a pályák. Ebben az évben Zrinyi Ilona
emlékverseny néven FNA I. o. és FNA II. o. női kategóriát
is rendeztünk. Az FFA I. o., FFA II. o. és IF II. o. kategóriákkal
együtt kb. 220 fő versenyzett. Említésre méltó,
hogy a rendezők száma 50 főt tett ki, akik közül
vagy tízen rangos versenybírák voltak.
A verseny napján nem annyira a hajnali kelés, hanem inkább
a rekkenő hőség tette próbára a mezőnyt.
A férfiaknál hiányzott a két éllovas: Schönviszky
György és Skerletz Iván. Ők aznap az országos
marathoni bajnokságon vettek részt. Rezes első osztályt
futott, Gromeknek, nagy bánatára, három órán
kívül sikeredett. Így a 20 éves Deseő László
lépett elő esélyesnek.
Az "indító"-ból minden kategória más-más
"térképrajt"-ba futott. A versenyzők zöme
csak ekkor eszmélt, hogy a szokatlan terepről készített
színes nyomtatott térképet kapott. Az igazi meglepetések
még ez után jöttek. A gyors szögescipők (stoplis
még nem volt) nekilódultak a homokos akácerdőnek,
aztán az első keresztnyiladékban leálltak. Mi ez?
Térképen jelzett vagy nem jelzett (tnj.) nyiladék? Aki
eltévesztette a kockát, az megnézhette magát. Legjobb
lett volna kimenni egy távolabbi biztos erdőszélre vagy
tanyára, de hátha éppen itt lapul a pont a pókhálós
csalános mögött! Volt kotrás bőven. Már
csak azért is, mert akkortájt az I. osztályban nem volt
pontmegnevezés! Csak a bennfentesek tudhatták előre, hogy
itt nagyon pontosan kell irányba menni és lépést
számolni! Igen ám, de a 14 km-es férfi pálya is
csak 8 pontból állt, a legrövidebb átmenet is hosszabb
volt egy km-nél. Itt csak az igazán rutinos versenyzők
rúghattak labdába.
Az egyéni győzelmet és az ezzel járó különleges
serleget a 28 éves, MAFC-os Szarka Ernő szerezte meg Ribényi
Imre és Kővári Endre előtt. Szarka Ernőt,
elmondása szerint, "nem zavarta" a térkép. Meglepetésre
már a verseny elején utolérte Deseőt. Győzelmét
talán annak köszönhette, hogy helyenként azonosítani
tudta a finom domborzati formákat, továbbá hogy a verseny
végén, ereje fogytán Laczkó Tamással futhatott
együtt. Ideje 1:45:40 volt, négy - négy és fél
perccel jobb, mint dobogós társaié. A csapatgyőzelmet
is a MAFC szerezte meg. Egy évre övék lett a vándordíj:
a 48 cm magas, 1000 gramm súlyú, vörös csillaggal díszített
ezüst serleg, fedővel, dísztokban! A női versenyt
a sokszoros bajnok Győry Edit nyerte, klubtársai Molnár
Magda és Babay Margit előtt. A kétfős csapatok versenyében
a dobogó mindhárom fokát a Budapesti Pedagógus lányai
lepték el, legfelül a Molnár-Sárfalvi kettős
állt.
A Honvéd kupáról írt a sportág akkori sajtó-orgánuma,
a Turista. Megemlítette a mintaszerű rendezést, a színvonalas
pályákat. Érdekes és jól sikerült kezdeményezésnek
nevezte az alföldi verseny rendezését. Csak egyet felejtett
el megemlíteni: az első színes nyomtatott térképet!
Aztán Schönviszky és Skerletz is kijutottak a terepre - helyesbítőként.
Balogh Tamással együtt behúzogatták a hiányzó
nyiladékokat, törölték térképről
a felszedett kisvasutat, amely a rég használaton kívüli
repülőtérre vezetett. Az első színes térkép
jó alaptérképnek bizonyult. A javított térképen
az 1966-os Budapesti Csapatbajnokság I. fordulóját rendezték
meg.
Aztán egy különleges katonai alakulat települt a környékre,
a terepet letiltották. Azóta sem volt ott verseny és olyan
mint 40 éve volt, nem is lesz soha…
/bozán/
Vissza a Tájoló 2003/6 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!