Még egy verseny az Ördöglyuk barlangban


Mint ahogy elôzô számunkban megjelent cikkben Krasznai Pista említette, az Ördöglyuk barlangban több tájékozódási verseny is volt. Most, mintegy folytatva az elôzô történetet a Bp. Spartacus 1962. évi versenyérôl számolunk be dióhéjban, amihez a korabeli információkat a verseny második helyezett csapatának tagja, Nyáry Tamás bocsátotta rendelkezésünkre, felhasználva az akkori sajtó híreit is.
Idézzük az újságot: "Március 3-án éjjel a Bp. Spartacus rendezésében került sor az év elsô tájékozódási versenyére a Zsíros-hegyen és a solymári Ördöglyuk barlangban. A verseny igen színvonalas volt és az indulókat nehéz feladat elé állította. Két részbôl állt: egy felszíni szakaszból (öt érintendô ponttal) és egy barlangi versenybôl (13 ponttal). A hirtelen beállott enyhe idô okozta sár és a barlang rendkívül szuk járatai változatossá, de fárasztóvá tették a versenyt
Ez a verseny a MAFC szempontjából különös jelentôségu volt: több évre visszamenôleg ugyanis a MAFC nyerte, s most is MAFC-csapat (Kósa Csaba és Koronczay László) gyôzött. Második helyezett a Meteor két versenyzôje: Rónay, és a rektori határozat ellenére átigazolni nem kívánó, fiatal és tehetséges Nyári Tamás. A harmadik helyet a MAFC II. csapata (Szarka Ernô és Valtinyi László) szerezte meg. A válogatott keret tagjai viszonylag gyengén szerepeltek."
Az egyes szakaszok
eredményei
Felszíni szakasz: 1. MAFC I., 2. MAFC II., 3. Dinamó.
Barlangi szakasz: 1. Meteor, 2. MAFC I., 3. MAFC II.



Vissza a Tájoló 2003/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!