… és reggel hétkor már fent voltam, 8-kor edzésünk
volt 9-ig, aztán meg óvodás és általános
iskolás atlétikai versenyen kellett segíteni. Az tizenkettôig
tartott….
Nagy élmény volt azért ez is. Ezt kellene megvalósítani
otthon is. A gimnazisták segítenek a kisiskolások versenyében,
vagy 100 gyerek volt ott 5-tôl 10 évesig. Ennyi idôs korban
kell elkezdeni nevelni az utánpótlást. Ráadásul
a gimnazisták nem csak az idôt mérik, meg ilyesmi segítség,
hanem segítenek, hogy kell bemelegíteni, mit hogy kell csinálni…valódi
kapcsolatot teremtenek a kicsikkel, akik felnéznek rájuk, és
már itt elkezdôdik az "ááá, én
is ilyen akarok lenni" - gondolat. És sportolni akarnak majd, mert
arra fognak emlékezni, hogy micsoda hôs volt a szemében
az a gyerek, aki segített neki felkészülni a verseny elôtt,
és nem falakat firkálni, meg cigizni, meg inni mennek suli után,
mint egyes országokban, ahol a kicsik azt látják a nagyobbaktól,
hogy az a menô, akik megfélemlítik a kisebbet és
nem segítenek nekik.
Itt kezdôdik az egész. Itt vagyunk elmaradva, itt kell változtatni.
A sport nem csak az egészségünkön javít, hanem
a társadalmon is. Miért? Mert ha sportolni mennek suli után,
akkor önfegyelmet, kitartást tanulnak és sportszeruséget.
Akkor tisztességesebb ember válik belôlük. Eszükbe
sem fog jutni, hogy elvegyék a másét, nem lenne annyi buncselekmény….
Meg a sport suli után idôtöltés is, és saját
egészségük roncsolása helyett (cigi, drog, ivászat)
építhetnék a szervezetüket.
Ne haragudjatok, a kicsit elvont gondolkodásomért, kicsit túlzó,
csak az életemnek abban a szakaszában vagyok, amikor még
meg akarom változtatni a világot. Csak elgondolkodtató,
hogy ha itt muködik, akkor miért ne muködhetne a mi kis országunkban….
Én kevés vagyok ahhoz, hogy 10 millió ember gondolkodásmódján
változtassak. Csak olyan jó lenne! Nem azt mondom, hogy Amerikában
mindenki sportember, meg ilyen, mert hát ugye, mégis átlagban
ôk a legkövérebbek a világon, csak ez a pozitív
oldala Amerikának. Hogy itt van lehetôség.
Ezt tanultam ma. Meg azt is, hogy meg akarom mutatni az életnek ezt a
felét az embereknek. Hogy abban is van élvezet, ha az emberek
együtt izzadnak (és nem együtt isznak, mondjuk). Akkor is jól
érezhetik magukat, ha együtt küzdenek. És hozzájárulnak
az egészségükhöz is. Azt hiszem, kezd tükrözôdni
a célom az életemben. Azt hiszem, kezdem megismerni magam.
Azt hiszem, most befejezem. Remélem, nem kaptatok sokkot a gondolataimtól.
Apa, vigyázz magadra, ne erôltesd meg magad nagyon.
Mindenkit puszilok és szeretek.
A levél írója a Balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvu
Gimnázium tanulója, egy tanévet Amerikában tölt
el, gimnáziumban tanul.
Vissza a Tájoló 2003/5 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!