Az elnökség új tagja: Kovács Zoltán


Kora: 36
Egyesülete: Kôbányai Tájfutó Klub
Versenyez: 1978 óta
Legjobb eredménye: legbüszkébb a tavalyi Giga Sprint (55)-ben elért elsô helyére
Szakmai végzettség: II osztályú versenybíró, tájfutó és öttusa edzô
Más sportág: öttusázóként kezdte pályafutását, ahol többek között vízilabdázott is, és itt kezdte a tájfutást mint kiegészítô sportágat
Hobbi: evés, fényképezés, Barátnô (fordított sorrendben!)

A BTFSZ elnökségi tagságáról lemondott Vásárhelyi Tass utódaként a legutóbbi közgyulés elnökségi taggá választotta Kovács Zoltánt. Egyúttal megbízta az ifjúsági bizottság vezetésével. Ebbôl az alkalomból kerestük meg "Kovát", hogy érdeklôdjünk elképzeléseirôl, terveirôl.
- Miért vállaltad el a felkérést?
- Fekete Jenô (Svarc) keresett meg a felkéréssel, és mivel mi már dolgoztunk együtt (utánpótlás csoportok koordinátora voltam, 1994-99-ig), ezért örömmel vállaltam ezt az újabb kihívást! Sajnos én is tapasztalom, hogy egyre kevesebb gyerek vesz részt versenyeinken, és itt úgy érzem, tehetek valamit annak érdekében, hogy az elkövetkezendô években, ha nem is ezrével, de tömegekben jöjjenek hozzánk a leendô tájfutók!
- Hosszú ideje foglalkozol edzôként fiatalokkal. Hogyan tudod hasznosítani az ott szerzett tapasztalatokat az ifjúsági bizottság munkájában?
- Az edzôi munkámat még mint öttusaedzô kezdtem 13 évvel ezelôtt. Nem akarok belefogni hosszú okfejtésekbe, de ez egy más világ, más sportág volt. Azóta sokat változott a gyerekek érdeklôdési köre, amellett hogy kevesebben is vannak, nehezebb is kimozdítani ôket otthonról, a számítógép, az akciófilmek buvkörébôl és persze a tanulás végeláthatatlan feladatai mellôl is! Ezalatt az idô alatt "szeretném azt hinni" én is fejlôdtem, és nem akarom felsorolni magyar bajnok tanítványaimat, mert itt nem igazán mint edzôre van rám szükség! Ahogy én látom, egy koordinátor, egy olyan vezetô, de egyben beosztott is kell lennem, aki segíti, nem csak ötletekkel, de használható anyagokkal is a már meglévô klubok, edzôk munkáját, ill. … - de ez már a közeljövô "zenéje" lesz!
- Nem éppen "rózsás" az utánpótlás nevelés helyzete a fôvárosban. Van aki a pénzhiányra hivatkozik, van aki a végzett edzôk passzivitását említi, mások a fiatalok sok egyéb irányú elfoglaltságára gondolnak. Mi a véleményed, hogyan lehetne több fiatallal megszerettetni a tájfutást?
- A pénzhiány mindenképpen hátráltató, hiszen ha csak arra gondolunk, hogy egy átlagos versenyen (rangsoroló) az elindulásához min. 4-5000 Ft-ra van szükség, akkor igen csak meggondolja az edzô, vagy szülô, hány versenyen indítsa el tanítványát, gyermekét. Én 14-18 éves koromban 50-55 nagy versenyen indultam el évente, amit ma elég kevés klub tud biztosítani tagjainak. Itt lenne nagyobb szerepe az edzônek, hiszen kevesebb versenyzési lehetôséggel, több technikai edzési számmal kellene biztosítani, a tájékozódási rutin, stb. kialakulását. Sajnos a mai világban az edzôknek sincs annyi idejük, így nehéz feloldani a kialakult problémát.
- Milyen konkrét elképzeléseid, terveid vannak az Ifjúsági bizottságban?
- Konkrétumokról még korai lenne beszélni, de természetesen van elképzelésem, hogyan lehetne javítani ezen a helyzeten, de mielôtt ezt megosztanám veletek, szeretnék tájékozódni a jelenlegi belsô helyzetrôl, ill. szeretném kikérni az edzô kollégák véleményét is a jelenlegi problémákról és azok lehetséges megoldásáról! Ez várhatóan ez év október-november táján történik majd meg, hiszen én már egy meglévô programot vettem át, aminek a feladatai folyamatosan zajlanak ill. elôkészületben vannak!



Vissza a Tájoló 2003/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!