Hírek az MTFSZ-ből


Nemzetközi minôsítés
Az Elnökség az SZVSE kérésére nemzetközi minôsítést adományozott Oláh Katalinnak, a 2001. évi finnországi világbajnokságon elért eredménye alapján. Az érvényes minôsítési szabályzat alapján a 2003 évben Oláh Katalin 0,00 szerzett ponttal szerepel a rangsorszámításban.

Utánpótlás edzô
Az Elnökség Lantos Zoltán szakfelügyelô javaslatára a 2003. évi Ifi EB befejezéséig az ifjúság keret edzôivé kinevezte Kelemen Jánost és dr. Nagy Árpádot.

Bajnoki pontverseny 2002
A megyék hiányos adatszolgáltatása folytán még mindig nincs érvényes pontverseny. A megyei szövetségek hiánypótlásra felszólító levelet kapnak az MTFSZ Irodától. A hiánypótlásra két hét áll rendelkezésükre.

2003. évi támogatási programok
Az Elnökség hosszas viták után elfogadta a Sportident bizottság alábbi javaslatait a 2003-ban megvalósítandó támogatási programokra. Az alább leírt programok teljes kidolgozott anyagát, igénybevételi feltételeit, esetleges szerzôdéseit, hozzákapcsolódó anyagokat az Iroda és a bizottság a továbbiakban majd közzéteszi. Itt most csak a programok fôbb sarokpontjai jelennek meg!
Utánpótlás létszámának növeléséhez kapcsolódó támogatások
1. Az edzôi képzés díjának részleges átvállalása.
2. Utánpótláscsoportok támogatása
szeA támogatásnak erre a formájára 2 millió forint keretösszeget hagyott jóvá az elnökség. Az Elnökség jóváhagyta a fejkvóta arányszámait (minimum bronz esetén 1. évben: 2. évben: 3. évben = 4:8:10, illetve arany minôsítés elérése esetén +2) Az arányszámok által lefedett forintösszegek a minôsített versenyzôk számának tényleges ismeretében lesznek számíthatók. A támogatásban érdekelt minôsített versenyzôk meghatározásánál az egyesületek által beküldött adatokat használhatja fel az SI bizottság. (A korábbiakban az MTFSZ minden tagszervezete megkapta az Iroda erre vonatkozó 5/2003-s számú levelét.)
3. Iskolák ösztönzése
A Diákolimpia megyei és budapesti döntôin a legtöbb tanulót indító iskola (Bp-n az 1-2.) 20.000 forintos tájfutó-sportszer vásárlási utalványban részesül.
4. Utánpótlás edzôtábor
Az MTFSZ által támogatott központi, többszintu (kezdôtôl-haladó) utánpótlás edzôtábor költségkerete 200.000 Ft
Támogatások a versenyzôi létszám korosztálytól független növelésére
A társ sportágakkal való együttmuködésre, kiadványokban való megjelenésre (pl. Spuri magazin) 50.000 Ft elkülönített keret. Népszerusítô versenyekre egyéb nem tájfutó rendezvényeken 200.000 Ft keretösszeg. Helyi kisversenyek támogatása: Megyei, helyi kisversenyek rendezôi részére az up. kategóriákban indulók (FN18-ig) után 100 Ft/fô támogatás
Támogatások a bajnokságok szinvonalának növekelésére
A 2003. április 1 után megrendezendô OB-k pénzbeli támogatást kaphatnak, ha megfelelnek elôírt feltételeknek. Keretösszegeik: ROB-100 eFt, KOB/VOB - 170 eFt, ÉOB-70 eFt, ONEB-170 eFt, OCSB/EVB-170eFt) A bajnokság sajtómegjelenése (30%) Célterület színvonala, szponzorok számára is vonzóvá tétele (50%) Ellenôrzô bírói munka (20%) A feltétel rendszerben szereplô 2 hónapos határidôt a ROB esetében 1 hónapra módosította az Elnökség
Színvonalas versenyrendezési eszközök beszerzése
A késôbbiekben nem cél az elôzôhöz leírt közvetlen anyagi támogatása a szövetségi versenyeknek, hanem helyette színvonalas eszközpark beszerzése. 2003-ban az SportIdent bizottság célkapu beszerzésére ír ki pályázatot. Ennek keretösszege 500.000 Ft
Versenyzôi nyilvántartás korszerusítése
Egy pályázat útján megvalósítandó új versenyzôi nyilvántartó és rangsorpontszámító rendszer elkészíttetése. Keretösszege 200.000 Ft

Bizottsági munkatervek
Az Elnökség elfogadta az alábbi bizottságok 2003.évi munkatervét: Versenybizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Minôsítési Bizottság, Naptár bizottság, Szenior bizottság, Sportident bizottság, Kerékpáros bizottság, Térképtár bizottság, Média és marketing bizottság


Miháczi Zoltán



Vissza a Tájoló 2003/3 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!