A 2002/2003-as Sítájfutó szezon értékelése


Az ide évad több szempontból is csúcsot hozott a sítájfutás honi történetében. Idehaza 6 versenynap lett megrendezve, plusz a két OB Szlovákiában, hála a nagyon jó és sok havat hozó télnek. Első ízben lett kiírva Hosszútávú és Váltó OB is, és 17 év után (1986) ismét teljes csapattal tudtunk világversenyen részt venni.
Első ízben volt külföldön Magyar Bajnokság (sprint és középtáv) Skalkán, Szlovákiában. Ez a várakozásokkal ellentétben kicsit kevesebb magyar résztvevőt eredményezett, pedig távolságban csak 60 km-rel van messzebb Budapesttől, mint Galyatető, és árban fele annyiért lehetett indulni, lakni és étkezni mint itthon. Mégis úgy látszik a határ lélektanilag elrettentette az embereket. Így megfontolandó, hogy a jövőben érdemes-e külföldre vinni az OB-t, de lehet, hogy nagyobb reklámmal többen jöttek volna? Kint 25-en, itthon 69 fő indult az egyéni OB-n és 25 csapat a Váltó OB-n. Az Európa Bajnokságon Olaszországban, az MTFSZ és a BTFSZ anyagi támogatásával hosszú évek után ismét teljes csapattal utazhattunk. Itt Simon Ági egyéni középtáv 30. helyezése, a lányok váltó 7. ill. a fiúk 12. helye érdemel említést. A Világ Kupában egyéniben egyedül Simon Ági tudott 13 VK pontot szerezni, mellyel a 43. helyen végzett. Váltóban a lányok 9 ponttal a 8. helyen végeztek, míg a fiúk 4 ponttal a 14. helyen zárták az évet. Világranglistán nincs versenyzőnk az első százban.
A sítájfutó bizottság jelentősen átalakult, több új tag felvételével és a passzív tagok távozásával 3 bizottsági ülést tartottunk év közben és a bajnokságok rendezési elvein kívül a ranglista számítás új alapokra helyezésén keresztül sok mindent tett a jövő érdekében a bizottság. A szán kérdése továbbra is nyitott. Amennyiben az ideihez hasonló telek lennének, mindenképp megérné venni vagy még inkább bérelni, mert addig színvonalasabb versenyek rendezésével Galyához vagyunk kötve. 2 év múlva az EU-ba lépés után ismét elővesszük a kérdést, ugyanis utána vámmentesen lehetne síszánt behozni az országba. Amit itthon lehet kapni vagy drága vagy használhatatlan.

Kiácz Bence



Vissza a Tájoló 2003/2 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!