Sítájfutó országos bajnokságok


Magyar Bajnokság először külföldön
Február első hétvégéjén a Magas Fátrában Skalkán került megrendezésre az idei első két OB. Az 1300 m-en fekvő csodálatos sífutócentrum szikrázó napsütéssel, 90 cm nagyon jó minőségű friss hóval és -10 fokos hideggel várt minket. A szeniorok közép- és hosszútávon, míg az egyéb kategóriákban sprint- és középtávon dőltek el az idei bajnoki címek. A versenyen egyébként a szlovákokon és magyarokon kívül népes cseh mezőny is részt vett, Cseh kupafutam lévén. Az első napi sprint pályák igen gyorsak voltak, a legkisebb hiba is már behozhatatlan hátrányt jelentett. A második napi középtáv, küzdelmes, sok csatolásos résszel és veszélyes lefelékkel megtűzdelt pályát jelentett, magas győztes időkkel. Ennek ellenére itt is szinte minden kategóriában nagyon szoros eredmények döntötték el a bajnoki címeket.
A felnőtt bajnoki címet a hölgyeknél már-már favoritnak számító Simon Ágnes nyerte mindkét számban. Üröm lehet az örömében, hogy mivel nem volt meg a minimális 5 induló, így csak nem hivatalos bajnoknak tekinthető. A férfiak küzdelmében az első napi sprinten nem kis meglepetésre az esélyes Dosek Ágoston kis hibáját kihasználva Marosffy Dani első felnőtt bajnoki címét szerezhette meg. A másnapi középtávon Dosek Toncsi kiesését követően nagyon szoros küzdelemben minimális különbség alakult ki az első három között. Ebből a hármasból végül ismét Marosffy Dani örülhetett legjobban.


Kiácz Bence


Hosszútávú és Váltó Országos Bajnokság
Galyatető 2003. február 8-9.

Harminc éve járok ide, de ekkora havat leesni 2 nap alatt még nem láttam - mondta Rádics János, a Magyar Síszövetség elnökségi tagja, egyben a galyatetői sí és biatlon központ technikai mindenese, mikor megérkeztünk. Péntek délután 4 óra, a nap épp lenyugvóban, sötétkék ég, lehet vagy -12 fok, előttünk a friss hó és körülbelül 35 km nyomhálózatot kellene gépekkel megdolgozni a szombat-vasárnapi futamokra. A hó 80 cm, belegázolunk combig, de néhány óra múlva kiderül, az északi oldalon a hóátfúvások miatt 150-200 cm. A motorosszán percek alatt elássa magát. Jöhet a ratrak, a sípályák Terminátora. Beülünk a gépbe, mely araszolva megindul a hegynek, hömpölyög a hófúvásokon a több tonnás gép. Hajnali 3-ig bírja a legénység, majd szombat reggel folytatják és délre kész a pályarendszer.
A hó minősége vitatható, a sífutók ellensége ugyanis a lazaszerkezetű friss hó. Ilyen mennyiségnek egy hétig is kellene tömörödnie, éjszakánként kifagynia, hogy igazi élményt nyújtson a téli sportok kedvelőinek.
Idén első ízben kerül megrendezésre a váltó országos bajnokság. Huszonöt 2 fős váltó vág neki a 3,5-4 km-es pályáknak. Minkét váltó tag 2 kört teljesít. A pályák a sífutó központ pályarendszerén belül haladnak, 4-5 ellenőrzőponttal. A váltás előtt 500 méterrel már átsuhannak a versenyzők a cél közelében, így láthatjuk a pillanatnyi állást, szurkolhatunk a versenyzőknek. Jön is az első körön Marosffy Dániel a felnőtt férfiak mezőnyében, keresztben a pályarendszeren, a friss hóban a fák között. Kiérve az útra a hajtűkanyart nem is tudja bevenni, hatalmas esés, de pattan föl - minden másodperc számít. Dosek Ágoston váltja Danit az első helyen és a férfiak versenyében eldőlni látszik az aranyérem sorsa. Dani a második körét már 4-5 perces előnnyel kezdi, az ezüstéremért nagy harcot vív a Tipo és a Törekvés váltója, melyből az előbbi kerül ki győztesen. Érdekes színfolt a mozgó hóemberek látványa, az egyik ellenőrző pont ugyanis egy mélyúton van a friss hóban - oda a ratrak sem tudott lemenni - és aki ott elesik az bizony tetőtől-talpig havas lesz. Vakító napsütés a szombat délutánban, jó hangulatú a verseny.
A nőknél a Marosffy Orsolya - Füzy Anna alkotta OSC váltó körről-körre magabiztosan tartja, sőt növeli előnyét. A felnőtt győztesek már a célban vannak, amikor az utánpótláskorú és a szenior versenyzők még róják köreiket kinn az erdőben.
Vasárnap délután hosszútávú bajnokság. A felnőtt férfiak 3 térképet kapnak, a 18 600 méternek el kell férni valahogy. Van a pályában minden, sípályán felfelé síelés - Dosek Ágoston a legtapasztaltabb versenyző felkorcsolyázik a sípályán. Majd jön a hegy túloldalán egy másfél kilométeres sípályán lesiklás a buckák között. Utána egy 6 km-es átmenet következik egy erdészeti szintúton. Hihetetlen, 18-20 perc alatt teljesítik a versenyzők. A hó minősége nem a legjobb, hiába lett előkészítve a pálya, még mindig süllyed a versenyzők alatt, túl laza. Az erdészeti út monotóniájában van idő a térképet olvasni. Mátraszentlászlóról Piszkéstetőre vezet a pálya, ligetes, szúrós bokrok között halad a nyom, 150 méter szintkülönbséget kell felvenni, majd a csillagvizsgálótól lesíelnek a versenyzők a síközpont nyomhálózatára, ahol a cél közeli átfutó pontot érintve a férfiaknak még két kört kell megtenniük a kisebb térképen a sífutó pálya rendszeren. A felnőtt nőknek és az ifjúsági versenyzőknek itt 11 600 méter után véget is ér a verseny, már csak az arénában, a célterületre kell besíelni. Hatalmas tempóban érkezik Simon Ágnes a SZVSE versenyzője, eddig minden egyéni bajnoki címet begyűjtött, most sem lesz másképp. A férfiaknál az első kör végére (kb. 11000 méter), Marosffy Dániel 69 percre, Kiácz Bence 66 percre érkezik. Dosek Ágostont várjuk, aki a múlt héten elszenvedett vereségért próbál revánsot venni. 55 perc - elképesztő idő. A hátra levő két kisebb körön folyamatosan fogy Kiácz Bence előnye Marosffy Dániellel szemben, de néhány másodperc marad a végére, míg Dosek végső győzelmét már semmi sem fenyegeti.
A szenior és serdülő versenyzők a sprint számban küzdenek a bajnoki címekért. Persze a 2,5 km-es pályák egyesek mozgásigényét nem elégítik ki, Vankó Péter, Marton János és Honfi Gábor nekivágnak a felnőtt férfi pályának is, mindhárman végigcsinálják, sőt Vankó 125 perces idejével az abszolút 8. helyre síeli be magát.
Két héttel ezelőtt, amikor 20 cm-es hóban besíeltem a pályát, fantasztikus volt. A hírtelen lehullott hó nagyon megnehezítette mind a rendezők, mind a versenyzők dolgát. Kiírhattuk volna a bejáratra: Sítájfutó verseny a hó miatt elmarad!

Vásárhelyi Tass



Vissza a Tájoló 2003/2 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!