Mozgalmas közgyűlés sok vitával


Március elsején ismét a Budai Várban, a Hadtörténeti Intézet dísztermében tartotta közgyűlését a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség. Dr. Holló József, az MTFSZ tiszteletbeli elnökének, mint "házigazdának" megnyitója után Hajdu István elnök megtartotta éves beszámolóját. Elmondta, hogy jelenleg 101 tagszervezete van a szövetségnek és mintegy 2800 rajtengedélyt tartottak nyilván 2002-ben. Az új versenyengedélyek kiadása folyamatban van, jelenleg közel 1300-at állítottak ki.
Ezt követve az elnök ismertette az elmúlt évi eredményeket, kiemelve az Európa-bajnokság jelentőségét és szerepét, ismertette az elnökség és a bizottságok munkáját.
Az elnöki beszámoló után Vass László főtitkár a Szövetség 2002. évi gazdálkodását, a mérlegbeszámolót és közhasznúsági jelentést terjesztette elő és ismertette a 2003. évi tagdíj és költségvetés javaslatát , majd Vasvári Viktor a Felügyelő bizottság jelentését ismertette.
A beszámolók után díjak átadására került sor. Silva díjat kapott Dr. Lux Iván a Sportident rendszer gyors és zökkenőmentes hazai bevezetéséért, valamint a 2002. évi EB szervezésében nyújtott
munkájáért.
Ripszám Henrik emlékéremmel tüntették ki a következő sporttársakat:
dr.Tihanyi László (35 éve végzi kiemelkedően munkáját Baranya megyében szövetségi tisztségviselőként, versenybíróként, térképhelyesbítőként.)
dr.Sindely Pál (Az Elnökségben, Csongrád megyében, a Szenior bizottságban végzett munkájáért.)
Kárai Kázmér (Oláh Katalin és több tájfutó mellett végzett edzői munkájáért, a Sportcsillagok falán megjelenésért.)
Tájfutásért kitűzőt kapott:
Molnár Péter, Kovács Béla, Matics Gyula, Kozma László, Borosznoki László, Dénes Zoltán, Korik Vera, Fehér Ferenc, Moór Sándor és Somlay Gábor.
A továbbiakban az év edzője, a 2002. év tájfutója, az összetett bajnokság érmeit és Fair Play díjat adtak át.
A tagság némi vita után elfogadta a beszámolókat, megszavazta az alapszabály módosításokat.
A tagszervezetek javaslatai napirend kapcsán nagy vitát váltott ki a DTC javaslata. Az Elnökség a DTC "Mindent a gyerekekért" programmal kapcsolatos tagszervezeti javaslatát NEM támogatta, mivel a program egyes elemei részei az SI bizottság által beterjesztett, az utánpótlás tartós növekedését célzó
többéves programjának. A tagság nemigen értette ezt az összefüggést és a jól csengő program révén anyagi támogatást remélve hajlott a javaslat megszavazására. Végül néhány elnökségi tag és Veres Imre egyértelmű hozzászólása megvilágította a javaslat visszásságát és a tagság elvetette a javaslatot.
Utolsó napirendi pontként két új elnökségi tagot kellett volna választani a tagságnak. Ez azonban csak részben sikerült, mert hiába volt három választási forduló is, a szavazatok megoszlottak a jelöltek - Mets Miklós, Moór Sándor, Nagy Árpád és Nagy Gergő - között, így végül a második körben Mets Miklós került megválasztásra. A harmadik körben pedig már nem volt határozatképes a közgyűlés.



Vissza a Tájoló 2003/2 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!