Február végén ismét megrendeztük, a most már
hagyományosnak is nevezhető GPS navigációs terepversenyünket.
Immár harmadik alkalommal szép számban jelentek meg a résztvevők,
mintegy huszonnégy autó vállalkozott indulni a 20 órás
megpróbáltatásra. A jelentkezők között
két tájfutókkal ellátott csapat is elindult, hogy
a tájékozódási képességét kamatoztassa
az ilyen technikai sportban is. Az egyik csapat dicséretére válik,
hogy egy szimpla Ford Focus autóval vágott neki a kalandnak. A
végelszámolásban kiderült, hogy az erős középmezőnyben
végeztek és még elakadásuk, illetve károsodásuk
sem volt az autón. A másik "tájfutós"
csapatnak kevésbé volt szerencséje, a technika ördöge
közbe szólt, az autó laprugója nem bírva a
hideget, eltört. Őket is dicséret illeti, ugyanis a baleset
idején még az élmezőnyben tanyáztak, így
még a dobogóra is esélyesek lettek volna.
A verseny izgalmasan zajlott, hogy mi is történt a verseny közben,
arról tanúskodik az egyik csapat sofőrjének írásából
egy részlet:
"Azért nem vártuk meg, hogy a pánik teljesen úrrá
legyen rajtunk, gyorsan elindultunk a kis hagyományos toronyiránt
módszerünkkel, az általunk elsőnek kiszemelt zsákmánypont
felé, ami a rendezők jóindulatát ismerve, könnyen
azonosíthatóan egy várban volt elrejtve egy hegytetőn.
Mire odataláltunk, már egy csapat javában túrta
a havat az ódon falak tövében, eddig eredménytelenül.
Mi is bekapcsolódtunk a keresgélésbe és még
közben egy-két másik csapat is átment makkra éhes
vaddisznóba - sokáig teljesen eredménytelenül. Miután
az első két óra eltelt a versenyből véletlenül
valaki ráakadt az elásott palackra, - de nem mi voltunk azok.
Nekünk nem maradt hátra más, csak hogy reményvesztetten
elkullogjunk a színhelyről más vizekre evezve. Közben
az SMS-ek is megtöltötték a telefonunkat a többi zsákmánypont
begyűjtéséről hírt adva, ezért ezekkel
a duplaszorzós pontokkal már nem is próbálkoztunk.
Maradtak hát számunkra a már hagyományos szúróbélyegzős
KP-k, amiből az elsőt úgy újabb fél óra
elteltével sikerült felderítenünk. Ezután nagy
véletlenségből megszólalt a rádió
és a közelből jelentkezett a mozgó KP. Nagy tempóval
igyekeztük elvágni az útját - és lám
sikerült.
Kicsit megnyugtatott bennünket a tudat, hogy már értékelhetőek
leszünk, ha egyszer célba érünk, de ekkor még
mindig nem működött a navigációs rendszerünk,
ezért csak találomra hajtogattuk turista térképünket
a következő pontot keresve.
Na ez is megvolt, csak közben besötétedett és még
mindig szakadt a hírcsatorna a laptop és a GPS között.
Újabb elkeseredett próbálkozás és telefonálgatás,
végül sikerült feltöltenünk a térképre
a pontok helyét. Heuréka most már minden oké és
innentől kezdve már tudtuk, hogy az általunk szkennelt
turista térkép semmit sem ér (már ha valakinek még
belefér a 2-300 méteres átlagos torzítás)
ezúton is csókoltatom a kartográfiát.
Azért az éj leple alatt legalább már nagyjából
tudtuk, hogy nagyjából hol járunk, és merre van
a keresett pont. Lassan ahhoz is hozzászoktunk, hogy a torzításokat
figyelembe véve navigáljunk az adott területen.
Hamarosan elfogyott a hírek szerint az összes zsákmánypont,
így azokat töröltük az adatbázisból a könnyebb
áttekinthetőség kedvéért. Közben egy
bányaterület kerítésénél autóztunk
fel-alá, de akárhogy is néztük, a kerítésen
belül volt a kiszemelt pont. Akkor most mászunk érte, döntöttük
el félórai tanakodás után. Miközben végeztük
a dolgunkat, megérkeztek a vagyonvédelmi "szakemberek"
kérdőre vonni bennünket, a dolgot illetően szerencsére
nem voltak harapós kedvükben, így némi ejnye-bejnye
után odébbálltak. Szegényeket vajon hányszor
zavarják még fel az éjszaka hozzánk hasonló
vadorzók?
Ezután már viszonylag nyugalmasan teltek az órák,
a sötétség idején az unalmat az ideiglenesen nyitva
tartó állomásokra egyszerre befutó autók
utasainak gyors eszmecseréje törte meg.
Ez egy jópofa ötlet volt a rendezőség részéről,
csak a pontőröket sajnáltam egy kicsit az esti mínusz
tíz fokos hidegben, mert azért valljuk be, nem sátorozós
idő volt."
A másnapi gyalogos GPS verseny már az autósok körében
nem volt túl népszerű. Ez érthető is, mivel
kemény 20 órát küzdöttek az elemekkel egész
éjszaka, így nem csoda, hogy a másnapi 90 perces futásra
már nem volt kedvük. A gyalogosok között is elindult egy
"tájfutós" csapat, kipróbálva ezt a típusú
tájékozódási futást. Nem volt szerencséjük,
mert két perccel a szintidő után érkeztek be a célba,
így az elért eredményük nem volt értékelhető.
Év közben tervezek még további gyalogos GPS-szel tájékozódó
versenyfutamot rendezni. Remélem ez a típusú versengés
is népszerűvé válik a tájfutó versenyeken,
és minél több követője lesz azoknak, akik ezt
a technikát is kipróbálják.
(GZ)
Vissza a Tájoló 2003/2 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!