Eger Nagydíj
Kellemes városi parkversennyel kezdődött az idei Eger Nagydíj.
A versenyterep egy része az egri Belváros volt, míg a pályák
vége az Érsekkert hatalmas fái között tekergett.
A városban sétáló turisták most közelről
láthatták, milyen is egy tájfutó verseny, mi pedig
majdnem azt hittük, hogy Velencében vagyunk. Azt hiszem ez a nap
osztatlan sikert aratott a résztvevők között, szemben
a másnapi versennyel, ahol a terep már nem mindenkinek tetszett.
A meredek oldalak, a markáns domborzati formák, a helyenként
karmolós aljnövényzet nem minden versenyzőben hagyott
kellemes emlékeket. Én leginkább azt hiányoltam,
hogy a viszonylag rövid pálya nem érintette a terep legszebb,
részletgazdag részét. Egyébként az utóbbi
években megszokott gördülékeny rendezés jellemezte
a kétnapos versenyt.
Őszi Spartacus Kupa
Az év utolsó nagy versenye a szokás szerint sok versenyzőt,
sok külföldit vonzott a Vértes színpompás erdeibe.
A Cél megközelítése a hosszú, helyenként
sáros földúton a nagyobb járműveknek már
a verseny előtt nehézséget okozott, bár a Vérteskozma
felé vezető aszfaltút megnyitása enyhítette
a helyzetet. Az első napi kellemes, enyhe időt másnap eső
és hideg szél váltotta fel, ami a rendezők és
versenyzők dolgát egyaránt nehezítette. Ebben az
időben a "0" idő változó elcsúsztatása
nem volt jól átgondolt lépés, sokan bosszankodtak
miatta. A pályák többsége színvonalas volt,
de a rövidebb pályák nem mindenütt használták
ki a terep adta lehetőségeket. A verseny "körítése"
a szokásos volt, de a mobil illemhelyek kevésnek bizonyultak és
lajtos kocsit is hiába kerestünk.
Szöveg: S.A.
Vissza a Tájoló 2003/10 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!