Amennyiben az idei serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság eredményeire tekintünk, mindenképpen levonhatunk ilyen következtetést. Négy versenyszámban öt érem: egy arany, három ezüst és egy bronz, csaknem az összes sprintérem fele. Óriási eredmény!
Vajon ez egyszeri siker, amikor minden összejött, vagy egy nagy lehetőség
első állomása? Igyekszem bemutatni, miért gondolom,
hogy a rövidtáv lehet a magyar tájfutás sikerszakága
nagyon rövid időn belül.
Az eddig egységes mezőnyöket felvonultató élmezőny
az utóbbi évek fejlesztései nyomán elkezdett szakosodni,
és ma már egy kézen meg lehet számolni, hogy felnőtt
világversenyen hányan tudnak mindegyik számban döntőt
futni, és összességében is kevesen indulnak el minden
távon. Ennek oka egyrészt, hogy fizikailag és idegileg
rendkívül megterhelő a világversenyek programja, másrészt
kezd szakosodni a mezőny. Ugyan az alapképességek és
kézségek azonosak mindhárom egyéni számban,
és a legjobbak mindegyik versenyszámban képesek nagyon
jó teljesítményt nyújtani, a győzelemhez
ennél ma már több kell.
Az elmúlt tíz évben abban változott meg a világ
élmezőnye, hogy sokkal többen képesek hibátlanul
nagyon gyorsan futni, mint korábban. Ebben a mezőnyben mindig
van valaki, aki közel tökéletes teljesítményt
nyújt, ennek következtében annak, aki világversenyt
akar nyerni, a tökéleteshez közeli versenyteljesítményt
kell nyújtania. Ezt nem lehet háromszor-négyszer megismételni
egy hét alatt.
Mely versenyeken van esélyünk jó helyezések elérésére?
Azokban, amire a hazai körülmények között teljes
mértékben fel tudunk készülni. Könnyen futható,
jellemzően gyors terepeken, közép-európai típusú
lekerekített domborzati formákkal. Vagy parkokban és városokban,
amiknek mindenhol ugyanolyan a jellege.
Nehezen futható, mély talajú, köves-mohás,
magas aljnövényzetű terepekre itthon nem tudunk felkészülni,
ilyenek nálunk nincsenek, márpedig csak az lehet versenyképes
ezeken a terepeken, aki rendszeresen ilyenen készül. Egész
más futótechnikára, erőbeosztásra és
futóstílusra van szükség, arról nem is beszélve,
hogy közben folyamatosan a térképet is nézni kell,
anélkül, hogy a talajra figyelnénk.
A skandináv terepek más okból is nagyon nehezek a számunkra.
Még ott is, ahol jó a futhatóság, a láthatóság
sokkal rosszabb, mint nálunk, ezért sokkal jobban kell figyelni
és pontosabban tájékozódni. Ráadásul
a térkép alapján nehezen ismerjük fel a domborzati
formákat, mert egész más jellegűek, mint nálunk.
Az Alpokban és a Kárpátokban hasonló a helyzet több
szempontból, de a Jura is idegen és nagyon nehéz a számunkra.
A tájfutóvilág legtöbb terepe nehezebben futható,
mint a magyarországi terepeink, ami alapvető hátrányt
jelent a számunkra.
Ahhoz, hogy valaki eljusson egy világverseny dobogójáig
tucatnyi tétversenyen kell elindulnia a megfelelő rutin megszerzése
érdekében. Olyan komoly versenyeken, ahol valódi tétje
van a futásnak, képes az élmezőnyben versenyezni,
és ahol mindent ki kell hoznia magából. Mi csak közép-európai
típusú terepeken tudunk úgy versenyezni, hogy annak a dobogó
elérhetőségét is jelentő tétje legyen,
és a nagy versenyek legtöbbje nem ilyen terepeken zajlik. Így
egyrészt nincs esélyünk rövid idő alatt megfelelő
versenyrutint szerezni, amit más országbeliek a saját,
nálunk jóval nehezebb terepeik miatt megtehetnek, másrészt
arra kell várnunk, hogy valamelyik világversenyt nekünk kedvező
terepen rendezzék, ahol viszont egyből nagyobb lesz a tét,
mert meg kell ragadni a ritka alkalmak egyikét.
Ezzel szemben a rövidtáv terepei sokkal egységesebbek a talajt
és a tájékozódási technika jellegét
tekintve. Sokkal gyorsabb, mint a hagyományos tájfutás,
és a nehézsége nem a feladat bonyolultságában
rejlik, hanem a tájfutó feladat nagyon gyors és szinte
méterre pontos megvalósításában. Erre a feladatra
bárhol a világon ugyanolyan eséllyel fel lehet készülni,
ami nekünk, könnyebb terepekkel megáldott tájfutóknak
egyben nagyobb esélyt jelent. Míg egy svéd vb-n helyből
hátrányból indulunk a közép- és hosszútávon,
a rövidtávon jóval nagyobb az esélyünk bárkivel
felvenni a versenyt.
Terepeink adottsága miatt ma a legnagyobb esélyünk a rövidtávú
világversenyeken van, ezért érdemes kidolgoznunk egy olyan
sportági programot, verseny-, támogatási és díjazási
rendszert, ami lehetővé teszi, hogy minél jobban fejlődhessünk
ebben a versenyszámban. Az első kimagasló eredmények
megszülettek, a tehetséges versenyzők letették a névjegyüket,
olyan hátteret kell tudnunk nekik biztosítani, ami aranycsapattá
kovácsolhatja őket.
Lantos Zoltán szakfelügyelő