Épp most olvastam a Tájoló 8. számában Gidó
beszámolóját a haldeni Veterán VB-ről. Érdekes
volt olvasni, hogy milyennek is látszik egy norvég verseny, a
norvég térképek és a norvég terepek külföldi
szemmel. Mivel én már 3 éve itt élek, egy kicsit
más szemmel látom a norvég világot. A letörésekkel
és sziklafalakkal nekem is vannak néha problémáim
(lefele), de azért vannak szép terepek is ebben a hosszú
országban. Mint például az idei rövidtávú
országos bajnokságon. Ott még egy magyar is tudhatott gyorsan
futni - nekem sikerült bronzérmet nyerni.
A versenyek (először volt a klasszikus, utána rövidtávú
selejtező, rövidtávú döntő, végül
staféta) Berkæk mellett, Trondheimtől vagy 70 km-re délre
voltak. A Trondheim környéki terepek arról ismeretesek, hogy
tele vannak szép nagy mocsarakkal (a hegyoldalakban is), és nem
kövesek. Más szóval futhatóak. Technikailag változatosak,
helyenként laposkás, jellegtelen oldalak vannak, másutt
részletgazdagok, dobottak.
A klasszikusról annyit, hogy a nőknél Elisabeth Ingvaldsen,
a férfiaknál meg Holger Hott-Johansen nyert.
A rövidtávú selejtezője a klasszikus terepen volt,
majd a rövidtávú döntő és a staféta
egy másik terepen. A klasszikus terepe nagyjából tetszett,
láttam rókagombát is több helyen, de a tájékozódás
nem ment annyira. A rövidtávú döntőjén
viszont majdnem minden jól kijött (én is a meghűlésből,
ami miatt azon a héten egyáltalán nem edzettem, hanem teát
ittam egyfolytában). Az órám a verseny előtti napon
felmondta a szolgálatot, ezért a rajt felé egy kicsit siettem,
és mindenkitől kérdezgettem, hogy mennyi az idő.
Idejében odaértem, és hamarosan már a pályán
voltam. A pálya eleje egy technikás részen volt, óvatosan
mentem és pontosan a pontokba futottam. Azután nagy meglepetésemre
jött egy hoszszú átmenet, ahol futottam ahogy bírtam,
útközben nem egészen tudtam hogy hol járok, de nem
számított, egy patak egy bozót szélén felfogott.
Utána csak az volt a gondom, hogy nem tudtam hogy mennyit futottam a
patak menten lefele. Ezért bevágtam jobbra, és felismertem
hogy hol járok, és tovább folytattam utamat. A pálya
vége előtt 1 km-rel volt egy átfutópont. Odáig
minden jól ment, de az utolsó kis körön egy bozótban
rosszul olvastam ki a térképet. Úgy értettem, hogy
meg kell kerülnöm egy kis gerincet, és úgy kell felmenni
a pontra. A valóságban egyenesen fel kellett volna mennem egy
völgyecskében. Ott leadtam kb. egy fél percet, az volt az
összes hibám azon a pályán. Amikor beérkeztem,
vezettem. De a legizgalmasabb része annak a napnak azután következett.
A legjobbak mind utánam indultak, s az átfutóponton követhettem
az idejüket. Ott csak egy ember volt nálam gyorsabb, de tudtam,
hogy én a pálya végén hibáztam. A futók
egyenként érkeztek be, és úgy nézett ki,
hogy a 4. helyem biztosítva van. Akkor jött be elém Brigitte
Husebye. (Később tudtam meg, hogy ő az átfutópontnál
hallotta hogy én vezetek, és erre nagyon összeszedte magát.)
Utána jött Hanne Staff, 19 másodperccel elém. Az utolsó
rajtoló Hanne Sandstad volt. Most rajta múlott, hogy 3. vagy 4.
leszek... Ő is hibázott, így én lettem a harmadik.
Igazán örvendtem a bronzéremnek... És annak, hogy
olyan közel voltam a legjobbakhoz. Tehát lehetséges egy közép-európai
tájfutónak is jól futni északi terepeken.
Az eredmények a következő honlapon találhatóak
meg: nm2003.o-nm.no
A térképemet az útvonalammal itt mellékelem.
Fey Zsuzsa
Vissza a Tájoló 2003/10 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!