Norvég rövidtávú bajnokság - avagy vannak szép terepek is Norvégiában?


Épp most olvastam a Tájoló 8. számában Gidó beszámolóját a haldeni Veterán VB-ről. Érdekes volt olvasni, hogy milyennek is látszik egy norvég verseny, a norvég térképek és a norvég terepek külföldi szemmel. Mivel én már 3 éve itt élek, egy kicsit más szemmel látom a norvég világot. A letörésekkel és sziklafalakkal nekem is vannak néha problémáim (lefele), de azért vannak szép terepek is ebben a hosszú országban. Mint például az idei rövidtávú országos bajnokságon. Ott még egy magyar is tudhatott gyorsan futni - nekem sikerült bronzérmet nyerni.
A versenyek (először volt a klasszikus, utána rövidtávú selejtező, rövidtávú döntő, végül staféta) Berkæk mellett, Trondheimtől vagy 70 km-re délre voltak. A Trondheim környéki terepek arról ismeretesek, hogy tele vannak szép nagy mocsarakkal (a hegyoldalakban is), és nem kövesek. Más szóval futhatóak. Technikailag változatosak, helyenként laposkás, jellegtelen oldalak vannak, másutt részletgazdagok, dobottak.
A klasszikusról annyit, hogy a nőknél Elisabeth Ingvaldsen, a férfiaknál meg Holger Hott-Johansen nyert.
A rövidtávú selejtezője a klasszikus terepen volt, majd a rövidtávú döntő és a staféta egy másik terepen. A klasszikus terepe nagyjából tetszett, láttam rókagombát is több helyen, de a tájékozódás nem ment annyira. A rövidtávú döntőjén viszont majdnem minden jól kijött (én is a meghűlésből, ami miatt azon a héten egyáltalán nem edzettem, hanem teát ittam egyfolytában). Az órám a verseny előtti napon felmondta a szolgálatot, ezért a rajt felé egy kicsit siettem, és mindenkitől kérdezgettem, hogy mennyi az idő. Idejében odaértem, és hamarosan már a pályán voltam. A pálya eleje egy technikás részen volt, óvatosan mentem és pontosan a pontokba futottam. Azután nagy meglepetésemre jött egy hoszszú átmenet, ahol futottam ahogy bírtam, útközben nem egészen tudtam hogy hol járok, de nem számított, egy patak egy bozót szélén felfogott. Utána csak az volt a gondom, hogy nem tudtam hogy mennyit futottam a patak menten lefele. Ezért bevágtam jobbra, és felismertem hogy hol járok, és tovább folytattam utamat. A pálya vége előtt 1 km-rel volt egy átfutópont. Odáig minden jól ment, de az utolsó kis körön egy bozótban rosszul olvastam ki a térképet. Úgy értettem, hogy meg kell kerülnöm egy kis gerincet, és úgy kell felmenni a pontra. A valóságban egyenesen fel kellett volna mennem egy völgyecskében. Ott leadtam kb. egy fél percet, az volt az összes hibám azon a pályán. Amikor beérkeztem, vezettem. De a legizgalmasabb része annak a napnak azután következett. A legjobbak mind utánam indultak, s az átfutóponton követhettem az idejüket. Ott csak egy ember volt nálam gyorsabb, de tudtam, hogy én a pálya végén hibáztam. A futók egyenként érkeztek be, és úgy nézett ki, hogy a 4. helyem biztosítva van. Akkor jött be elém Brigitte Husebye. (Később tudtam meg, hogy ő az átfutópontnál hallotta hogy én vezetek, és erre nagyon összeszedte magát.) Utána jött Hanne Staff, 19 másodperccel elém. Az utolsó rajtoló Hanne Sandstad volt. Most rajta múlott, hogy 3. vagy 4. leszek... Ő is hibázott, így én lettem a harmadik. Igazán örvendtem a bronzéremnek... És annak, hogy olyan közel voltam a legjobbakhoz. Tehát lehetséges egy közép-európai tájfutónak is jól futni északi terepeken.
Az eredmények a következő honlapon találhatóak meg: nm2003.o-nm.no
A térképemet az útvonalammal itt mellékelem.

Fey Zsuzsa



Vissza a Tájoló 2003/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!