Tanács Imre (1945-2003)


Ismét elment közülünk egy. Tanács Imi. Egy időben, 1982 végén jöttünk az MMG tájfutó szakosztályába: én edzőként, ő Attila fiát kísérte el edzésre. Először csak figyelte az edzéseket, később beállt az edzés végén focizni. Egy idő után csatlakozott a futókhoz, s rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy érzéke van a tájékozódáshoz. 1983-ban már indult a tavaszi Spari-Kupán. Szeniorként, 38 évesen kezdte a versenyzést, s nagyon gyorsan elérte a II. osztályú minősítést.
1986-ban középfokú edző lett, s ettől kezdve segítette az utánpótlás-nevelést, edzőtáborokban, versenyeken oktatta a kezdőket, tanította, nevelte a gyerekeket.
Az MMG megszűnése után már alapító tagként jött az RTF DSE szakosztályába. A kezdetektől ott bábáskodott a Nemzetközi Rendőr Tájfutó Bajnokság létrejötténél. Vezető célbíróként, ezermesterként nélkülözhetetlenné tette magát. Mindent megoldott, számára nem volt lehetetlen feladat.
S bár az utóbbi időben munkahelyi és egészségügyi problémák nehezítették életét, házépítésbe kezdett, s két pici gyermeküket, Leventét és Imolát nagy szeretettel nevelték feleségével, Zsuzsival.
Az év végi hagyományos havas focin jókedvűen vett részt, s nagy tervekkel várta a 2003. évet.
Kisgyermekei még nem biztos, hogy felfogták, mi már sajnos tudjuk mit vesztettünk váratlan halálával.
Nagyon fog hiányozni.

Kissné Ferencz Éva



Vissza a Tájoló 2003/01 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!