Kicsit már év vége hangulatban, hideg, szeles és
esős időben küzdöttünk idén az utolsó
egyéni bajnokság címeinek kiosztásáért
október 12-13-án a várvölgyi Fagyoskereszti erdészháznál.
Az elmúlt évek negatív tapasztalatai alapján idén
először rendezték egy hétvégén a bajnokság
selejtezőjét és döntőjét, megspórolva
a kétszeri utazgatást és a csak döntőben való
indulási kérelmek elbírálásának kényelmetlenségeit.
Ez alól mindössze öt szenior kategória volt kivétel,
amelyekben csak vasárnap, rögtön élesben álltak
rajthoz a versenyzők.
A szombati selejtezőfutamot a MOM szakosztály rendezőgárdája
a betonúttól keletre fekvő Sátor-magason bonyolította
le. A pályák hossza a megszokott távok kb. háromnegyede
volt, időben már korántsem alakult így a helyzet.
A kategóriák zömében ugyanis 10-es vagy annál
gyengébb kilométerenkénti percekkel végeztek az elsők
(tisztelet a kivételnek). Véleményem szerint alkalomhoz illően
színvonalas, gondolkodtató és technikás pályát
kellett teljesítenünk. A selejtező futamokból kategóriánként
maximum 36 fő léphetett a másnapi döntőbe, és
idén - nem kevesek legnagyobb örömére - a továbbjutásnak
már nem volt feltétele a 200%-on belüli teljesítmény.
A döntőre vasárnap reggel 9 órától került
sor, és a versenyzők több, mint 3 és fél órán
át indultak neki a műút nyugati oldalán lévő,
szintben nem szűkölködő pályáknak. Nem kis
vitát okozott már a verseny előtti héten a tájfutó
levlistán, majd szombat este a szálláson a nullidő
után 90-től kiírt karantén, amit a rendezőség
a hideg idő és egyéb érvek (pl. kétórás
várakozás kellemetlenségei) ellenére sem módosított.
Persze őket is meg kell érteni, hiszen kötelességük
biztosítani a fair play-t, a kérdés, vajon a helyes módszert
választották-e.
Mivel sérülés miatt nem volt módom részt venni
a döntőn, közvélemény-kutatást végeztem
a terep jellegéről és a pályák minőségéről.
A tájékozódás mindenképp könnyebb volt,
mint szombaton, kevesebb technikai tudást igényelt a verseny, amit
a mezőny egyik fele üdvözölt, a kihívást szerető
felének pedig természetesen nem tetszett. Sokan panaszkodtak az
egybe megmászandó, szinte függőleges hegyoldalakra,
de tudtuk mindannyian, hogy lesznek ilyenek, és nem lesz igazán
mód elkerülni őket. A pályák tehát inkább
a fizikumot, mint a tájékozódási képességet
vették igénybe, és a győztesek is sokkal alacsonyabb
idő/légvonal arányt értek el, mint előző
nap.
Hogy kik lettek az idei év bajnokai klasszikus távon? Az újonc
kategóriákban Szemák Zsuzsanna és Györgyi Gergely
diadalmaskodtak, míg a serdülőknél Tas Kata és
Kovács Ádám is több perces előnnyel szerezte
meg az aranyérmet. Az ifi lányok közt Zsigmond Száva
két percet adott a másodiknak, viszont az ifi fiúknál
Zsebeházy Isti csak 3 másodperccel futott jobbat az egyébként
remekül hajrázó Gösswein Csabánál. A junior
lányoknál már megszokott fölénnyel Fekete Zsuzsa
ünnepelhette győzelmét, a fiúknál pedig Skuló
Marci lett a legjobb. A felnőtt nők közt Wengrin Áginak,
míg a férfiaknál Lévai Fecónak sikerült
kiharcolni a bajnoki címet. Ágit és Fecót röviden
megkérdeztem a versennyel kapcsolatos élményeikről:
- Ági, hogyan értékeled a versenyen nyújtott teljesítményedet?
- Természetesen nagyon örülök, mert klasszikus bajnokságot
még nem nyertem. Igaz, rögtön az egyesre hibáztam egy
kicsit, de utána minden flottul ment. Csak azt sajnáltam, hogy te
nem indultál..
- Volt valami taktikád a versenyre?
- Az edzőm azt mondta, fussam meg a fölfeléket! Megtettem,
és bejött! Mivel a végeredmény inkább a fizikumon
dőlt el, mint a tájékozódási képességen,
elcsodálkoztam, mert eddig azt hittem, a technikás terepeken vagyok
jobb.
- Két hete indultál az EB hosszú távú számában,
ami ugyanitt zajlott. Jelentett ez valamit a mai napon?
- Konkrétan semmit, viszont tudtam, milyen jellegű terepre számítsak.
Talán annyit, hogy tudtam, a kis ösvényekben nem nagyon lehet
bízni. Alapvetően nem hiszem, hogy jó ilyen párhuzamokat
vonni verseny előtt.
- Gratulálok és köszi!
- Fecó, hogyan érzed magad idei negyedik egyéni bajnoki
címed megszerzése után?
- Nagyon örülök, de még jobban örülnék,
ha Kisdoma is itthon lett volna, és valamelyik OB-n őt is megverhettem
volna idén! Egy rövid vagy egy sprint számon ő is megfogható!
- Milyennek találtad a selejtező és a döntő
terepét?
- Mindkettő olyan volt, mint amilyenre számítottam. A Sátor-magas
jobban tetszett, már ha a szederindákat kiirtották volna
verseny előtt. A döntő terepe túl darálósnak
tűnt.
- Te is indultál két hete az EB hosszú távú
futamában. Származott ebből bármilyen előnyöd?
- Alapjában véve nem jelentett semmit. Kétszer ismertem fel
a környéket futás közben: rögtön az elején
a rajtban és az egyes pontnál, aztán még egyszer valahol
a pálya közepén. Nem igazán figyeltem ilyesmire.
- Gratulálok és köszönöm a beszélgetést!
Makrai Éva
Vissza a Tájoló 2002/9 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!