Budapesti hírek


Elnökségi ülés
A BTFSZ elnöksége október 7-én tartotta soron következő elnökségi ülését, amely olyan hosszúra nyúlt, hogy nem is lehetett minden napirendi pontot megtárgyalni.
Elsőként 5 budapesti szakosztály képviselőjének részvételével kötetlen fórumot tartott az elnökség az utánpótlás nevelés problémáiról. Baranovszky Zoltán a Törekvés SE, Molnár Attila a TIPO TKE, Vass László a Tabáni Spartacus SKE, Valkony Ferenc a Kőbányai TK és Schell Antal a Postás-MATÁV SE szakosztályának nevében vett részt a fórumon. Általános volt a megállapítás, hogy ma az utánpótlás nevelés legfőbb problémája az anyagi- és részben a személyi feltételek hiánya. Több klub küzd pénzügyi nehézségekkel és annak ellenére, hogy sok edzői képesítéssel rendelkezo tájfutó van, mégsem könnyű stabil edzőt találni egy-egy klub utánpótlás csapatához.
A továbbiakban Vass László számolt be a Budapest Tájfutó Sportjáért Alapítvány ez évi tevékenységérol, majd az elnökség határozatot hozott, miszerint a szövetség 300 ezer forinttal támogatja a budapesti szakosztályok utánpótlás nevelését.
Ezt követve Szopori Éva a budapesti utánpótlás válogatott második félévi munkájáról adott tájékoztatást, majd Molnár Attila a Térképbizottság jövő évi térképhelyesbítési és térképkiadási terveiről számolt be. Ennek egyik pénzügyileg is jelentős tétele az új János-hegy térkép kiadása. Ennek megvalósítására pályázatot ír ki a szövetség, amelyet a 23. oldalon közlünk teljes terjedelmében.
Ezt követve az elnökség megtárgyalta a Budapest Tájfutó Sportjáért Díj alapításának tervezetét, amelyet még a Közgyűlésnek kell jóváhagyni. A díjat évente egyszer 1 fő kaphatná meg a sportágban kifejtett kimagasló társadalmi munka elismeréseként.
Végezetül idei pályázatok elszámolásáról és a jövőévi versenyek rendezésére benyújtott pályázatokról tárgyalt az elnökség.

Utánpótlás nevelés támogatása
A budapesti nevelő szakosztályok támogatására megszavazott 300 ezer forintot a BTFSZ elnöksége az előző évben elért eredmények alapján az alábbiak szerint osztotta el:
Építőipari SZKI DSK 15.000 Ft
Kőbányai Tájfutó Klub 95.000 Ft
Hegyvidék - MOM SE 28.000 Ft
Postás-MATÁV SE 33.000 Ft
Törekvés SE 28.000 Ft
TIPO TKE 70.000 Ft
Tabáni Spartacus SKE 20.000 Ft
Hegyvidék - KFKI Optimista SK 11.000 Ft

Parkversenyek
Alakul a jövő évi parkverseny sorozat programja. Nem végleges adatok szerint az alábbi időpontokban, az alábbi klubok ill. sporttársak vállalnák a rendezést:
február 5. KTK(Csonti)
12. KTK (Skuló)
19. TTE
26. BEA (Ábel)
március 5. MOM (Vöcsök)
12. OSC (Vida P.)
19. ELT (Ács G.- Serestey Á.)
26. HSE (Zetor)

október 8. PSE (Schell A.)
15. BEA (Ábel)
22. AGD (Vankó P.)
29. BEA (Gigi)
november 5. KTK(Csonti)
12. TTE
19. KTK (Skuló)
26. OSC (Vida P.)

A BTFSZ honlapja
Készül a BTFSZ honlapja, még ebben az évben használatba vehetik az érdeklodok. Dr. Fekete Jenő, a TFSZ elnöke köszöntőjében kiemeli:
"Nem hiányt akarunk pótolni, hanem egy új szolgáltatást bevezetni. Nem a Tájolónak akarunk vetélytársat, hanem egy olyan hírforrást, mely nem időhöz kötött, folyamatos tájékoztatást ad a BTFSZ és tagszervezetei programjairól, kezdeményezéseiről, pályázatokról, napi-heti tudnivalókról, eredményekről. Ugyanakkor ellenállunk minden olyan kezdeményezésnek, vagy inkább próbálkozásnak, mely weboldalainkat pletykarovattá, esetleg egyes személyek "hírharsonájává" szeretné változtatni. Szeretném hinni, hogy egy mindig hitelesnek tekintheto, a tájékoztatást szolgáló honlapot valamennyien szívesen kerestek fel, és mindenki megtalálja ott azt a témát, ami leginkább érdekli."



Vissza a Tájoló 2002/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!