Egy kis fekete humor…


Ahogy az ember öregszik, egyre kevesebbet tud teljesíteni. Bármilyen szomorú is, a tájfutókkal is így van. Így aztán kénytelen az ember új sportággal kísérletezni. Én például mostanában új sportágként a tájvánszorgással… Egyre másra döntöm meg az erdőben tartózkodási rekordjaimat, és leszek tökutolsó még a saját szenior kategóriámban is. Sajnos elég sok követőm is akad, nemcsak a szeniorok között, de a fiatal korosztályok közt is… Ennek a sportnak egy továbbfejlesztett változata a tájfutó triatlon. No nem az, amit mostanában vízben, kerékpáron és futva csinálnak. Az én tájfutó triatlonom régebbi eredetű. Sok évvel ezelőtt, amikor azért már a tájvánszorgásban voltak eredményeim, akkor jöttem rá véletlenül egy szép tavaszi nagyerdei versenyen, hogy ezt is lehet csinálni. A felnőttek közt indultam, mert nem volt szenior kategória. Nem tudtam túl sokat edzeni a télen. A versenyen aztán nekiestem a távnak, mintha minden a legnagyobb rendben volna. 2-3 km után a tájfutást kipurcanás miatt tájvánszorgással folytattam. Ez így ment a teljes táv mintegy felén… Akkor rájöttem, hogy ha nem erősítek, még kézen-közön szégyenszemre kieshetek. No, akkor mindent bele, és a tájfutás ill. tájvánszorgás után tájkocogással folytattam a versenyt az utolsó két km-en. Így sikerült elérnem, hogy 6 perccel kiesés előtt célba érjek! Kár, hogy akkor nem szabadalmaztattam a tájfutó triatlon eme értelmezését, mert az újabb változat így uralkodóvá vált…
Elég sok szenior versenyen 2-3 ember lézeng egy (vagy több kategóriából összevont vegyes …) kategóriában. Ilyenkor mindenki kap érmet, mindenkinek megvan a sikerélménye. Azonban vannak olyan versenyek is, ahol 20-30 fő is tolong egyetlen szenior kategóriában. Ilyen esetekre volna egy javaslatom: a kategóriát fel kéne osztani alkategóriákra: pl. súlycsoportokra (magamról tudom, hogy nem mindegy, hogy valakinek 74 vagy 114 kilót kell körbehurcolnia a pályán!). Persze az sem közömbös, hogy valaki hány dioptriás szemüveget hord. Tapasztalatból tudom, hogy ha szemüveget nem viszek a pályára, hogy el ne törjön a drága instrument, akkor a célban, amikor szemüveggel is megnézem a térképet, komoly meglepetések érnek. Pl. ha észrevettem volna, hogy a piros vonal alatt egy dózerút rejtőzködik, dehogy mentem volna alatta a meredek bozótos oldalban 300 métert! További alkategória lehetőségét rejti a vércukorszint szerinti differenciálás, ha még mindig túl sok ember van egy kategóriában, akkor a koleszterinszint szerint lehet tovább osztani a mezőnyt. A lényeg az, hogy annyi alkategória legyen, hogy mindenkire jusson egy érem! Így a sikerélmény biztosításával elérhetjük, hogy a versenyek látogatottsága soha nem látott létszámokra fusson fel! További alkategóriát jelenthet a vérnyomás, stb. A stb.-be nem tartozik a vallás, pártállás, elég, ha nemek szerint diszkriminálunk…, de lehet szempont, hogy valaki nős, vagy nőtlen (ezen belül agglegény vagy aggleány, elvált, özvegy, van gyereke vagy nincs…). Szóval a kategóriák megosztásának sok-sok lehetősége van.
És ha kellő sok alkategóriát sikerült kreálni, akkor nekiláthatunk szponzort felhajtani, aki a sok érmesnek még tárgyjutalmat is adományoz!

Török István, DEAC, F60.



Vissza a Tájoló 2002/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!