Budapesti hírek


Elnökségi ülés
A BTFSZ elnöksége szeptember 9-én tartotta a nyári szünet utáni első elnökségi ülését. Az elnökség megtárgyalta és elfogadta Marosffy Dániel előterjesztését a Budapesti Tájfutók Szövetsége honlapjának létrehozásáról, amely év végéig el is készül.
Lacsny Márton a BTFSZ Etikai és Fegyelmi Szabályzatának tervezetét terjesztette elő. Az elnökség és a beterjesztő véleménye szerint további pontosításokat, kiegészítéseket kell beépíteni a szabályzatba és akkor lehet elfogadni.
Az elnökség a továbbiakban tárgyalt a térképkiadás jövő évi terveiről, egy minősítési eredményen alapuló szerény mértékű szakosztályi támogatásról, az ellenőrzőbíró küldés feladatairól, a szakosztályi konzultáció előkészítéséről, új pályázatok beadásáról, illetve pályázati elszámolásokról, meghallgatta a tájbringa VB beszámolóját.

Fair play
A szeptemberi Zugló Kupa versenyen dr. Kardos Ferenc, az OSC versenyzője súlyosan megsérült. Balogh László, a versenyt feladva segítséget nyújtott a sérült versenyzőnek, ezért a versenybíróság köszönetét fejezi ki és fair play díjat ajánlott fel részére.

Kiegészítés
A Tájoló előző számában megjelent "Mocsárfutás Skaraborgban" című cikkből kimaradt, hogy kik voltak a magyar versenyzők, így néhány rész lehet, hogy értelmetlen egyes olvasóknak. Ezt most pótolom: Laták Rudolf, Vásárhelyi Tass, Szűcs Péter és a felesége kísérőként, Kisvölcsey Ákos, Domján Zsuzsanna, Fekete Zsuzsanna, Kerényi Máté, Salfer Balázs, Oszlovics Ádám, Zsebeházy István és Salfer Viktor (Salfer V.)

Rejtvény
Előző számunkban megjelent rejtvény helyes megfejtése:
függ.1 : hanem navigálás ismeretlen terepen
vizsz.2: nem bújócska
vizsz.5: vagy kincskeresés az erdőben
A rejtvényre 7 megfejtés érkezett, amelyből 6 volt helyes. Sorsolás alapján az alábbi két olvasónk nyert jövő évi előfizetést: Vékonyné Árva Katalin (Baracska) és Nagy István (Nyíregyháza).

Új turistatérkép
Megjelent a Budai-hegység és a Pilis turista térképe 1:25 000 méretarányban. A szabadidő- és kirándulótérkép tartalmazza a turistautakat, kerékpárutakat, babakocsival javasolt sétautakat, játszótereket, valamint a természeti és kulturális látnivalókat Dobogókőtől Budaörsig. A térkép ára 600 Ft. Kapható a BTFSZ-ben.

Jövő évi tervek
A budapesti technikai edzéslehetőségek bővítésére jövőre a hivatalos szezon előtt és után szerdai parkversenyek rendezése van tervezve. Már többen jelezték rendezési szándékukat, de további jelentkezőket várunk.

Téli hétvégi edzések
Január elejétől március közepéig az előző évek gyakorlatának megfelelően hétvégi edzések szervezését tervezzük. Ezt a programot a sítájfutó naptárral egyeztetve a Tájoló idei utolsó, decemberi számában kívánjuk megjelentetni. Kérjük a klubokat, versenybírókat, hogy egy-egy hétvégi edzés rendezésének vállalásával járuljanak hozzá a program megvalósításához.



Vissza a Tájoló 2002/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!