A Hungária Kupa pihenőnapján a Kalocsa Kupákról
ismert Kunfehértón került sor az idei év egyetlen tájékozódási
triatlon versenyére. Az előző napon kifüggesztett nevezési
lista alapján még úgy tűnt, alig harminc induló
lesz, végül ennek több mint duplájára duzzadt a
mezőny.
Pedig az előjelek nem voltak túl jók, főleg a verseny
úszás részét illetően. A hűvös,
szeles időnek, valamint a testvérek közt is maximum 16 fokos
víznek köszönhetően a strandon egyetlen árva ember
nem akadt, aki a vízbe merészkedett volna, s a versenyre érkezők
közül is sokan borzadozva húzták ki kezüket a vízmustra
után a tóból. A későbbi tájfutó
utánpótlásra gondolva több fiatal hölgy mozgalmat
indított azért, hogy a túl hideg vízben történő
úszást kihagyva, duatlonként is lehessen indulni. Miután
a bicajt nem hozók miatt eleve meghirdették az úszás-futás
párosítást is, már legalább három szám
közül lehetett választani. A rendezők azonban igen rugalmasak
voltak, bárki elindulhatott abban, amiben akart, akár csak futásban
is.
Az úszás eredetileg 300 méter távját talán
éppen a kitűnő vízhőmérséklet
miatt csökkentették le 50 méterrel a rendezők, s nem
meglepő, hogy a versenyzők többsége kihagyta a vízben
történő bemelegítést. Akadtak persze kivételek
is: ez a probléma például az igazán lovagias Jankó
Tamás számára gyorsan megoldódott, miután gondolkodás
nélkül a szél által a vízbe sodort rajtlista
után vetette magát.
A versenyzők harsány kacajjal kísérték az első
rajtolók vízbeeséseit, később mindenki kénytelen
volt rájönni, hogy ha akar sem tud szépen belesétálni
a tóba, mert mindenképp gyorsan belecsúszik. Az úszásban
az első rajtolókat leszámítva a tájékozódásnak
nem volt túl nagy szerepe, szép sorjában úsztak bójától
bójáig a versenyzők. Számomra nem az volt bosszantó,
hogy a két perccel mögöttem induló úszó
is hamarabb mászott ki nálam a vízből (tudom, hogy
nem tudok úszni), jobban zavart az a tizenöt másodperc, ami
ara kellett, hogy a vízen bőszen ringatózó első
bóján eltaláljam dugókámmal a lyukat. Míg
az előttem rajtolóknál megvető pillantással
konstatáltam, hogy bizony több helyen is leért a lábuk
és a vízbenfutást választották, az említett
részek felé közeledve férfiasan bevallom alig vártam,
hogy én is hasonlóképp tegyek.
A több, mint 6 kilométeres bicikli, majd a 3 kilométeres futópálya
sem jelentett tájékozódásilag túl nagy kihívást,
hibázni azért persze lehetett. A tó környékéről
erre az alkalomra készült térképen főként
nyílt területeken vezetett a pálya. Az előzetes várakozásokhoz
képest kellemesebb volt az úszás, jócskán melegem
volt a végén. A biciklizés utáni futásra váltás
sem viselt meg annyira, utólag belegondolva azonban elgondolkodtam az öltözésre
szánt időn. Én úgy két és fél
percig öltöztem át a biciklihez, de akadt, aki cipőben,
pólóban teljesítette az úszást, így
ezt az időt is megspórolta.
A versenyt a legjobbak bőven egy óra alatt abszolválták,
a fiatal szeniorok kissé leverték az ifjabbakat. Köszönjük
Erdélyi Tibornak és kis csapatának, hogy egy igen kellemes
versennyel tették emlékezetessé nekünk a pihenőnapot.
Az pedig már csak az én egyéni szocproblémám,
hogy a túlságosan aktívra sikeredett pihenés másnapján
a B rokkant pálya vége felé kénytelen voltam vonszolósra
venni a figurát.
Ács Gábor
Vissza a Tájoló 2002/7 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!