Ez volt a fantázia neve a július 1-6. között megrendezett
olasz 5 napos versenynek. A Dolomitok déli részén, Trentótól
mintegy 30 kilométerre, délkeletre volt a versenyközpont Lavaronéban,
a helyi önkormányzat épületében. A központi
kemping ettől kb.400 méterre volt, de a nálunk megszokotthoz
képest kevesebben vették igénybe. A benevezett 2 768 versenyző
nagyobb része a környékbeli falvakban (Folgaria, Luserna, Chiesa)
keresett magának szállást. Megjegyzem, hogy az árszínvonal
nem volt magasabb a hazai szállodai és panzió áraknál.
Az első 2 napi verseny a Passo Coe melletti nyereg alatt volt. A célt
egy használaton kívüli katonai bázison állították
fel, 1 200 méteren, felhasználva a még jó állapotban
levő épületeket, hangárokat.
Teljes infrastruktúrát építettek ki: büfé,
melegkonyha, árusok, WC-k és zuhanyzók. Ez utóbbiakat
a 2. napon nem igazán vettük igénybe, mert kisebb megszakításokkal
szakadt az eső. Ez jelentősen megnehezítette az egyébként
is bonyolult terepen való haladást. Alapvetően a Bükk-fennsík
terepeire emlékeztetett a környék, azzal, hogy sokkal részletgazdagabb
volt. Sok kis finom hajlat, hepe-hupa, sziklák, sziklaalakzatok, magashegyi
növényzet törpefenyőkkel, hangával, mohával.
Bár a térképek tízezresek voltak, mégis finoman
szólva "nagyvonalúan" ábrázolták
mindezt. Nem tudom, hogy az olasz vagy inkább az ukrán gyakorlatnak
felelt meg ez, mivel ukrán "vendégmunkások" voltak
a helyesbítők és térképrajzolók is.
A menőknek, az efféle terepekhez szokott északiaknak nem
okozott gondot.
A pihenőnap után új terepre mentünk, még magasabbra,
1 500-ra, Luserna mellé, a Millegrobbe nevű térképre.
Érdekes módon itt több volt az erdő, könnyebb volt
a terep, kevesebb volt a finom alakzat, bár szikla, kő az volt elég,
csak szerencsére nem kőmezőként. Ha lehet ez még
jobban hasonlított a Bükk-fennsíkra, csak a töbrök
mérete hatalmas volt. A cél környékiekben víz
is állt.
Itt szinte kötelezően megtudtuk, hogy mi köze van a versenynek
az erődökhöz. A 3. napi rajtmenet átment az egyik erőd
elő- és oldal védjein. Ezek első világháborús
osztrák-magyar erődök voltak, ahol nagy csaták is dúltak.
A terepen több helyen lövészárkok, beásott ütegek,
parancsnoki harcállások nyomai voltak. Maguk az erődök
általában nagyon elhagyatottak, lepusztultak voltak. Ez alól
csak az 5. napi térkép dél-keleti sarkáról
éppen lemaradt Belvedere erőd a kivétel. Ez szinte teljesen
épségben megmaradt, múzeumnak rendezték be. A versenyen
kedvezményes jegyet lehetett venni a meglátogatására.
Az 5. napi térkép a versenyközpont déli környékét
ábrázolja, de a terep adottságok olyan jók, hogy mégsem
lett parkverseny, sőt. Épp a Belvedere hegyén olyan nehéz
átmenetek, dugott pontok voltak, mint az 1. napon. Ráadásul
a meredek, sziklás nyugati oldalon csak egy kiszalagozott helyen lehetett
átmenni a sziklafalon, vagy meg kellett kerülni az egészet
valamelyik irányban. Érdekes volt a rajtoltatás: az első
tíz embernek vadászrajt volt, a többieket viszont újrasorsolták!
Maga a rendezés kifogástalan volt. A rajt sátorban egyszerű
gyümölcsös rekeszekbe tették a térképeket,
amelyeken a pontmegnevezések nyomtatva voltak. Ennek ellenére majdnem
mindenki vett a külön kirakott pót-pontmegnevezésekből.
Szinte mindenkinek volt valamilyen, gyárinak tűnő szerkezete
a kézre, vagy rajtszámra tűzéshez. A pályák
gondolkodtatóak voltak, az utolsó napon is fizikailag és
technikailag is teljes értékű pályát kaptunk.
A célban az eredményeket 15-20 percenként kilistázták,
kitűzték. Bár az eredményhirdetést a tőlünk
néhány kilométerre dúló vihar erősen
veszélyeztette, azon a tartomány és a járás
vezetői is megjelentek, díjakat ajánlottak fel és
adtak át.
Ha nem is a legjobbak, de Európa második vonala képviseltette
magát minden kategóriában, időnként megdöbbentően
jó kilométer átlagot teljesítve. Amellett, hogy nyaralásnak
is kitűnő volt - csodálatos a környék - sokat
lehetett tanulni belőle. Kár, hogy a magyar élmezőnyből
senki sem volt itt. Az idősebb korosztálynak lehetősége
nyílik 2004-ben innen kb. 30 kilométerre ismerkedni a valószínűleg
hasonló tereppel, ugyanis Asiagoban lesz akkor a WMOC.
Bugár József
Vissza a Tájoló 2002/7 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!