I. Tájkerékpáros Világbajnokság
FINNORSZÁG : FRANCIAORSZÁG 4:2
Fontainebleau, 2002. július 1-7.


Három év világkupázás után idén először világbajnokságot rendeztek a tájékozódási sportok legdinamikusabban fejlődő szakágában. 28 országból érkeztek versenyzők a Párizs környéki Fontainebleau-ba, a sziklamászók "Skandináviájába" (és a tavalyi francia 5-napos terepére…). A világ mezőnye eddig még soha sem mérte össze tudását, mivel a VK-kon gyakorlatilag csak európaiak indultak.
Csapatunk: Füzy Anna, Viraszkó Zoltán, Vajda Zsolt, Holluby András, Paulovits László, Jankó Tamás és én versenyzők, Erdélyi Tibor csapatvezető és még néhány kísérő.
Az elindulásunkat az utolsó pillanatig különféle akadályok nehezítették, végül hétfőre már "csak" egy repedt kerékpárváz és egy, a Középtávú OB-n elrepedt boka maradt. Előbbit kicserélték Németországban (utóbbit nem). Ezáltal sajnos a terepbemutatóról gyakorlatilag lemaradtunk, pedig - mint utóbb kiderült - igen nagy jelentősége volt annak a terepnek. De ne vágjunk a dolgok elejébe! Azért sétáltunk rajta úgy egy órát és már ekkor látszott, hogy túl nagy döbbenetre nem kell számítani: nyílegyenes "sztrádák" erdei talajból vagy homokból a völgyekben, köztük homokkő sziklaalakzatok, de azokon úgyis tilos áthaladni, csak a kevés széles turistaút jelenti a keresztirányú áthatolás lehetőségét. Nem sok szint, sok vaddisznó és páfrány, de ezektől szerencsére nem lehet defektet kapni. A technikai nehézséget tán az adta, hogy egyes útkereszteződésekből 6-11 felé lehet továbbmenni, és ebből kell megtalálni a nekem megfelelőt. (Ez ugyan nem hangzik bonyolultabban, mint egy D vagy C fokozatú verseny kihívása, de gyakorlatilag tájoló nélkül, 25-35 km/ó-val haladva azért mégis el lehet véteni.)

Elmaradt vadászrajt
Mire visszaértünk a terepbemutatóról, a technikai értekezleten parázs hangulatban próbálták tisztázni, miként lehetséges a VILÁGBAJNOKSÁG előtt egy hónappal Francia Tájkerékpáros Országos bajnokságot rendezni letiltott terepen, svájci és belga meghívott versenyzőkkel? Hogy ne menjünk messzire, az ominózus terep egyben a terepbemutató és a másnapi prológ futam helyszíne volt! A prológ arra szolgált volna, hogy eredménye alapján másnap vadászrajttal indítsák a hosszútávú döntőjét. Kompromisszumként az a franciás ötlet támadt, hogy a prológon csak végig kell menni és fordított erősorrendben, 1 percenként indítják majdan az éles versenyt. Ezek után a prológ egy nagyméretű terepbemutatóvá degradálódott, hideg, esős időben.
A nap legnagyobb kihívását az előre befizetett ebédünk megszerzése jelentette, azt ugyanis valamilyen okból nem akarták ideadni. Csak hosszas alkudozás árán, a kétszer is feltett "másfél milliós" kérdésre (hogy nagyon éhesek vagyunk-e?) adott helyes válasz (igen) után kaptuk meg, ráadásul ezt a kört minden nap le kellett futni.

Nincs finn himnusz
Mindhárom maradék számot: a hosszú-, a rövidtávút és a váltót ettől kezdve azonos (és a VK-val is megegyező) céllal és terepen rendezték, az első kettőt 1:20 000-es, a váltót 15 000-es térképen. A két egyéni számban a lányok pályája gyakorlatilag a fiúkénak valahol rövidre zárt változata volt. A mi 20 átmenetünkből érdemben kettőben (!) kínálták fel az útvonalválasztás lehetőségét, 11-ben ha akartál volna, sem tudsz másfele menni, a maradék 7-ben lényegtelen, hogy jobbról vagy balról mész. És az a meglepő, hogy a rövidtávra sikerült még ennél is egyszerűbb pályát kitűzni, tele rövid csiki-csuki átmenettel (egy perces indítás mellett). Ezek után nem meglepő, ha a franciák annyira saját győzelmüket várták, hogy az első eredményhirdetésre nem is találtak hirtelen finn himnuszt.
A mieink közül Anna 17., majd 25. helye mindenképp kiváló, a fiúk gyakorlatilag egyformán végeztek.

Váltó
Szerintem ez a szám sikerült a legtechnikásabbra és a szakaszkombinációkat is úgy alakították ki, hogy izgalmas, gyors verseny legyen, ugyanakkor oda is kellett figyelni. A viszonylag sok diszkós váltó valamelyik embere ponttévesztés áldozata lett. Országonként két-két csapat indulhatott, amit mi a férfi mezőnyben ki is használtunk. Így összesen 35 váltóból a magyar I. (Holluby A.-Paul-Vajda Zs.) 21., a magyar II. (Viraszkó Z.-én-Anna) 28. lett, nyertek a franciák, illetve a lányoknál változatosság kedvéért a finnek.

Szeniorok versenye
Jankó Tamás révén ebben is érdekeltek voltunk. Az ő programjuk menetrend szerint lezajlott, mindig az előző napi VB-s terepen (és nagyjából pályán) tekerhettek. A harmadik nap időkiegyenlítéssel vághattak neki a végső helyezésekért. Tamás végül feljött a 9. helyre!
A körítés - különös tekintettel a banketten felkínált hús- és rákkölteményekre - egyébként egész jól sikerült, a szpíker nemhogy franciául, de angolul és németül is kiválóan beszélt, sőt még egy hátast is ugrott a fűbe a tribünről!

Köszönet a támogatóknak: MTFSZ, BTFSZ, Jankó Tamás, Radics Anna, és természetesen a családok.

Marosffy Orsi


Hosszútáv:

F21 (36 km tekert táv, 24 pont, 120 induló)
    1    208 MÄKILÄ Jussi			FIN	1:30:10
    2    213 GILLMANN Jérémi		FRA	1:31:32
    3    212 BERGER Alain		SUI	1:32:21
...
   53    204 HOLLUBY András		HUN	1:54:17
 ...
   57    174 PAULOVITS László		HUN	1:55:40
 ...
   60    136 VIRASZKÓ Zoltán		HUN	1:57:54
   61    141 VAJDA Zsolt			HUN	1:57:59
...
N21 (26 km tekert táv, 20 pont, 72 induló)
    1     47 TOMMOLA Päivi		FIN	1:16:52
    2     66 VINER Emily			AUS	1:17:59
    3     71 BORNHAK Antje		GER	1:18:29
...
   17     62 FÜZY Anna			HUN	1:25:52
...
  47     23 MAROSFFY Orsolya		HUN	1:40:51
...

A sprint eredményei:

F21 (12 km, 13 pont)
    1    178 TERVALA Mika		FIN	27:13
    2    179 BERGER Alain		SUI	27:49
    3    188 GILLMANN Jérémi		FRA	27:59
...
  46    185 PAULOVITS László		HUN	32:33
...
   51    171 VIRASZKO Zoltán		HUN	32:51
...
   57    183 HOLLUBY András		HUN	33:29
...
   74    169 VAJDA Zsolt			HUN	34:58
...

N21 (11 km, 12 pont)
    1     59 COUPAT Laure			FRA	30:24
    2     57 VÄISÄNEN Mervi		FIN	30:31
    3     48 BORNHAK Antje		GER	31:18
...
   25     63 FÜZY Anna			HUN	36:03
...
   48     71 MAROSFFY Orsolya		HUN	41:18
...

A váltó:

    1    251 France            		141:56
             SXAY Sébastien    	46:29
             POIRETTE Joel      	50:28
             PRALUS Olivier  		44:59

    2    274 Chech Republic   		142:14
             STREJCEK Petr      	48:00
             MACH Radovan     	47:45
             RYGL Jaroslav  		46:29

    3    248 Finland           		142:18
             PESU Raino        	49:34
             MAKILA Jussi    	46:14
             TERVALA Mika     	46:30
...
   16    270 Hungary               	175:16
             HOLLUBY András    	59:07
             PAULOVITS Laszló  	59:19
             VAJDA Zsolt      	56:50
...
   20    262 Japan               	200:55
             AIKAWA Sou        	59:39
             OHKITA Yohey     	75:26
             WATANABE Mizuki 	65:50
+1 diszkós váltó (BEL)

A női váltó-eredmények:

   1    284 Finland                  	111:00
             KORHONEN Kirsi   	42:21
             TOMMOLA Paivi     	35:08
             VAISANEN Mervi   	33:31

    2    286 France                 	111:46
             COUPAT Laure      	37:29
             COUPAT Magali    	37:26
             FINANCE Caroline 	36:51

    3    298 Chech Republic          	111:47
             RYGLOVA Hana      	37:58
             JAKOUBOVA Marketta 	37:02
             HRDINOVA Marie   	36:47

Összesen 9 értékelhető váltó, + 5 diszkós.


Vissza a Tájoló 2002/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!