Tájfutni csak pontosan, szépen…
Középtávú OB a Mátra alján


A lényegében változatlanul a korábbi rövidtávúnak megfelelő, de a bajnoki rendszer változása folytán nevében középtávúra keresztelt országos bajnokságot a TIPO Tájfutó és Környezetvédő Egyesület rendezte a váltó OB-val együtt a Mátra északi lejtőin, Szuha községtől délre. Hogy a TIPO közismerten budapesti illetőségű, erről a versenyértesítővel együtt küldött szállásjegyből is rá lehetett jönni: a verseny előtti éjszakára szállást igénylők úgy találhatták meg az ifjúsági tábort, hogy Parádon a Cifra Istállónál - idézem - "forduljanak jobbra". Nem délre vagy délkeletre, ahogyan a tájfutók szoktak irányt jelölni, hanem jobbra. A Parádra Magyarországról, Kelet felől érkezőknek ez a valóságban természetesen "balt" jelentett, a jobbra kanyarodás csak Budapest felől felelt meg a valóságnak. Íme, országunk vízfejűségének egy újabb apró, de elgondolkodtató bizonyítéka…
Másnap reggel a célban, gondosan lekaszált réten az előrejelzésekkel ellentétben gyönyörű, napsütéses idő fogadta az összesereglő hatalmas mezőnyt, bár néha sötét fellegek és fel-feltámadó széllökések tették szeszélyessé a hőmérsékletet. Ki-ki tetszése szerint heverhetett napra vagy árnyékba, vagy behúzódhatott az öltözősátorba, igazán ebből csak egy volt. Ami alapvetően és előnyére különbözött a legtöbb nagyobb versenyünk céljától, ahol zene címén órákon át BVR-t (értsd: bunkóknak való ricsajt) nyomatnak bömbölve, itt a hangosítás valóban arra szolgált, amire való: sport- és közérdekű információk közlésére - beleértve a foci VB elődöntőjének góljait is.
A selejtező rajtjába olyan sokat gyalogolhattunk - nagyon helyesen - hogy visszafelé sok pályán találtunk egy rövidebb utat az erdőn át. Ez az erdő gyönyörű és tiszta volt, a kövektől eltekintve jól futható, a magas aljnövényzet hiányában nem jelentett számottevő előnyt vagy hátrányt az elől vagy hátul rajtolóknak. Túl nehéz tájékozódási feladatokat nem tartalmaztak az általam térképen látott pályák (a sajátomat is beleértve), inkább a gyors iram vezethetett hibákhoz, keverésekhez. A térképről csak néhány apró kifogást hallottam. Az én szemem sajnos már nem olyan éles, hogy a magamhoz képest gyors futásom mellett ilyesmit felfedeztem volna.
A versenydrukk némelyeknél megbosszulta magát. Kategóriám, az F50 egyik esélyese, az ajkai Ládi János például önkéntelenül megfiatalítva magát F45-ös térképpel ütötte ki magát a döntőből.
A két futás között sokan vettek részt egy erdészeti tanulmányi sétán. A döntő rajtjába kapaszkodva gyönyörű panoráma nyílt észak felé a távoli szlovák hegyekre, egészen az Alacsony-Tátráig. Nagyon jól jöttek a szalagozás mentén a még hátralévő távolságot jelölő táblák. A rajtok elhelyezése is mintaszerű volt. Lehetett melegíteni, árnyékba húzódni és a rajtolók azonnal eltűntek szem elől.
A selejtező közben akadt némi probléma a számítógéppel, de ezt gyorsan megoldották.
A pontosan kezdődő eredményhirdetés előtt sajnos néma vigyázzállásban kellett adóznunk a vétlenül, kerékpárbalesetben elhunyt sporttársunk, Terenyei Lajos emlékének.
A Himnusz után gyorsan pergett az eredményhirdetés. Egyedül Bikki Sanyi barátommal együtt én okoztam némi fejtörést a rendezőségnek, miután nem átallottunk teljesen azonos idővel, holtversenyben az élen végezni. Így azután a nyakukon maradt egy ezüstérem - aranyból viszont utólag csináltathattak még egyet.

Kovács Attila
Zöld Sportok Clubja
Miskolc


Vissza a Tájoló 2002/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!