A lényegében változatlanul a korábbi rövidtávúnak
megfelelő, de a bajnoki rendszer változása folytán
nevében középtávúra keresztelt országos
bajnokságot a TIPO Tájfutó és Környezetvédő
Egyesület rendezte a váltó OB-val együtt a Mátra
északi lejtőin, Szuha községtől délre.
Hogy a TIPO közismerten budapesti illetőségű, erről
a versenyértesítővel együtt küldött szállásjegyből
is rá lehetett jönni: a verseny előtti éjszakára
szállást igénylők úgy találhatták
meg az ifjúsági tábort, hogy Parádon a Cifra Istállónál
- idézem - "forduljanak jobbra". Nem délre vagy délkeletre,
ahogyan a tájfutók szoktak irányt jelölni, hanem jobbra.
A Parádra Magyarországról, Kelet felől érkezőknek
ez a valóságban természetesen "balt" jelentett,
a jobbra kanyarodás csak Budapest felől felelt meg a valóságnak.
Íme, országunk vízfejűségének egy újabb
apró, de elgondolkodtató bizonyítéka…
Másnap reggel a célban, gondosan lekaszált réten az
előrejelzésekkel ellentétben gyönyörű, napsütéses
idő fogadta az összesereglő hatalmas mezőnyt, bár
néha sötét fellegek és fel-feltámadó széllökések
tették szeszélyessé a hőmérsékletet.
Ki-ki tetszése szerint heverhetett napra vagy árnyékba, vagy
behúzódhatott az öltözősátorba, igazán
ebből csak egy volt. Ami alapvetően és előnyére
különbözött a legtöbb nagyobb versenyünk céljától,
ahol zene címén órákon át BVR-t (értsd:
bunkóknak való ricsajt) nyomatnak bömbölve, itt a hangosítás
valóban arra szolgált, amire való: sport- és közérdekű
információk közlésére - beleértve a foci
VB elődöntőjének góljait is.
A selejtező rajtjába olyan sokat gyalogolhattunk - nagyon helyesen
- hogy visszafelé sok pályán találtunk egy rövidebb
utat az erdőn át. Ez az erdő gyönyörű és
tiszta volt, a kövektől eltekintve jól futható, a magas
aljnövényzet hiányában nem jelentett számottevő
előnyt vagy hátrányt az elől vagy hátul rajtolóknak.
Túl nehéz tájékozódási feladatokat nem
tartalmaztak az általam térképen látott pályák
(a sajátomat is beleértve), inkább a gyors iram vezethetett
hibákhoz, keverésekhez. A térképről csak néhány
apró kifogást hallottam. Az én szemem sajnos már nem
olyan éles, hogy a magamhoz képest gyors futásom mellett
ilyesmit felfedeztem volna.
A versenydrukk némelyeknél megbosszulta magát. Kategóriám,
az F50 egyik esélyese, az ajkai Ládi János például
önkéntelenül megfiatalítva magát F45-ös térképpel
ütötte ki magát a döntőből.
A két futás között sokan vettek részt egy erdészeti
tanulmányi sétán. A döntő rajtjába kapaszkodva
gyönyörű panoráma nyílt észak felé
a távoli szlovák hegyekre, egészen az Alacsony-Tátráig.
Nagyon jól jöttek a szalagozás mentén a még hátralévő
távolságot jelölő táblák. A rajtok elhelyezése
is mintaszerű volt. Lehetett melegíteni, árnyékba húzódni
és a rajtolók azonnal eltűntek szem elől.
A selejtező közben akadt némi probléma a számítógéppel,
de ezt gyorsan megoldották.
A pontosan kezdődő eredményhirdetés előtt sajnos
néma vigyázzállásban kellett adóznunk a vétlenül,
kerékpárbalesetben elhunyt sporttársunk, Terenyei Lajos emlékének.
A Himnusz után gyorsan pergett az eredményhirdetés. Egyedül
Bikki Sanyi barátommal együtt én okoztam némi fejtörést
a rendezőségnek, miután nem átallottunk teljesen azonos
idővel, holtversenyben az élen végezni. Így azután
a nyakukon maradt egy ezüstérem - aranyból viszont utólag
csináltathattak még egyet.
Vissza a Tájoló 2002/6 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!