Az élet csupa ellentmondás. Miközben idei évad sporttörténelmet ír azzal, hogy Franciaországban megrendezik az első tájbringa világbajnokságot, az itthoni versenynaptár (és sajnos a mezőny is) mintha egészen összezsugorodott volna. Egyetlen félhivatalos balassagyarmati versenyen és egy inkább vidám, közös edzésként jellemezhető Budapest Bajnokságon kívül csak ez a két országos bajnokság jelentette a felkészülést válogatottunknak a VB-re. Hogy ez az esemény legalább színvonalas legyen, arról a profi rendezőgárdán kívül (Serdülő és csapata, valamint a VTC képviselői) gondoskodtak a szlovák és osztrák versenyzők, akik szintén tiszteletüket tették nálunk. A szlovákoknak egyenesen Szlovák Kupa futam volt, úgyhogy a sítájfutás hasonló tendenciái ismeretében bátran mondhatjuk, hogy lassan visszaalakul az Osztrák-Magyar Monarchia, legalábbis tájékozódási sport vonalon.
Első nap, rövidtáv, Balatonalmádi. A cél valami ifjúsági táborban, remek ötlet volt, infrastruktúra szempontjából egyenesen kiváló. Kis meglepetést okozott ugyan a befutó, amely végén, a cél előtt 10 méterrel, biztonsági okokból le kellett szállni a bringáról, mielőtt az ember maximum sebességgel telibe kapja egy pingpongasztal sarkát, jobb esetben egy éppen rajtoló versenyzőt. A térkép vadiúj, első ránézésre leginkább a Hárshegyre hajaz, egy nagyobb, bozótos hegy sok apró részelttel. A részletek ilyen töménysége egy bringás térképen már talán felesleges is, végül is mit lehet kezdeni 30 km/h-ás sebességnél egy olyan gödörhalmazzal, amely a térképen egybefüggő barna pacaként jelenik meg? Inkább az úthálózat lett volna korrekt - mert hát, szóval… voltak hiányosságai… Minden más szempontból azonban remek verseny volt, különösen a káptalanfüredi telkek közötti bóklászás hagyott maradandó emlékeket a versenyzőkben, legtöbbeknek a panoráma miatt, nekem speciel azért, mert ez volt az első az első alkalom tájfutó karrierem során, hogy az éppen szőlőt metsző helyi erő tett helyre és mutatta meg, hogy "merre mentek a többiek". Ezt a napot a szlovákok aratták le, Mikulá_ _abo nyerte a férfi kategóriát, mintegy 5 perccel verve a mi legjobbunkat, Matrit. A lányoknál a Durco család számunkra eddig ismeretlen tagja, Alena lett az első, míg a legjobb magyar a változatosság kedvéért nem Anna, hanem Orsi.
Vasárnap, hosszú táv, Öskü. Ez az, amit a Traubisodához
hasonlóan "nem lehet megunni". A Linda Büfé melletti
kedvenc motorosösvényeink most sem okoztak csalódást.
A viszony már-már annyira meghitt, hogy a pályán több
pont is visszaköszönt a tavalyi világkupáról, beleértve
a büfé melletti kúpot, amely a kötelező napi downhill-t
jelentette ezúttal is, igaz, most nem átfutásként,
hanem a befutón. Újdonság volt viszont a térképrajtba
menő szalagozás, amely szerintem a pálya legkeményebb
szakasza volt, kezdve egy bazi meredek hegyoldallal, amelyen a kevésbé
ügyesek mindjárt kipörögtek és tolhatták a
gépet, majd folytatva egy olyan "hullámvasúttal",
amely bizonyos sebességnél egyenértéku volt egy vesekő-kezeléssel.
A térképrajt után azonban kisimultak a vonások, jöhetett
az élmény. Mert ez a terep, annak ellenére, hogy kicsit leversenyzett,
mindenképpen kiváló, talán a legjobb a régióban.
Tudják már ezt külföldön is, nem véletlenül
jöttek ennyien. A térkép kicsit avult a tavalyihoz képest,
egy-két hívogató nagy út ronda kis ösvénnyé
változott, valamint a torony környékén a motosorok eléggé
átrajzolták a tájat, de hát semmi sem tökéletes.
Ezúttal Thomas Wieser volt a leggyorsabb a férfiaknál, Durcova
pedig ismételt a nőknél. A mai napra rendelt magyar bajnokok:
Paul és Anna.
A legközelebbi verseny július 3-7-én lesz Fontainebleau környékén
Franciaországban. Világbajnokság. Hajrá, magyarok!
- md -
Vissza a Tájoló 2002/5 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!