A tájékozódási futás lehetőségének
határait egyre inkább nem a sportág pénzügyi
lehetőségei, hanem a terep igénybevételének
feltételei szabják meg. A társadalmi érzékenység
áramlatai mentén kialakultak a természetvédelmi mozgalmak
és ennek folytatólagos következményeként létrejöttek
az állami természetvédelmi szervezetek és hatóságok
valamint a nem kormányzati szervezetek (NGO). A természetvédelemmel,
erdőgazdálkodással, valamint a vadgazdálkodással
és vadászattal kapcsolatos törvények meghatározzák
a védett és nem védett természetes környezet
használatának szabályait. Egyébként tudni kell,
hogy az ilyen jellegu szabályozásnak Magyarországon több
mint 100 éves hagyományai vannak.
A törvényeket, egyéb jogszabályokat a tájékozódási
futóversenyek rendezői nagyon jól ismerik, és tudomásom
szerint jól is alkalmazzák. Erdész kollégáim
általános véleménye az, hogy a tájfutók
törvényes módon és megbízhatóan egyeztetnek,
betartják a szabályokat.
Azért, hogy sportágunk megítélése továbbra
is kedvező legyen, illetve megszerezzük a hatóságok
és területgazdák hosszú-távú támogatását,
egy-két apró dologra érdemes figyelmet fordítani.
A hosszas egyeztetések dacára is sokszor előfordulhat, hogy
a verseny során kisebb területek károsulnak, és ezt
egy kis odafigyeléssel el lehetne kerülni. Ezeknek a kis területeknek
a mérete kisebb annál, hogy a hatósági eljárás
és engedély kitételei között szerepeljenek.
Amire most felhívnám a figyelmet, azok az érzékeny
élőhelyek. Azokat az élőhelyeket nevezzük érzékenynek,
amelyek ha károsulnak, nagyon nehezen állnak újból
helyre, esetleg véglegesen átalakulnak. A tájfutással
kapcsolatban elsősorban a dolomit gyepeket sorolnám ebbe a kategóriába.
A dolomit gyepek morzsalékos dolomit alapkőzeten alakultak ki, és
zárt lágyszárú növénytársulást
képeznek. Rengeteg értékes növény és állatfajnak
adnak otthont. Meredek lejtőkön fokozottan érzékenyek
a fizikai sérülésekre. Amennyiben a gyeptakaró megbomlik,
a csapadékvíz romboló hatása megindítja a talajpusztulás,
az erózió visszafordíthatatlan folyamatát. Ezek a
gyepek nagyon nehezen, évszázadok alatt tudnak csak regenerálódni.
A dolomit gyepek felismerése nem igényel különösebb
szakértelmet. A Vértes, a Budai-hegység, a Pilis déli,
száraz gyepes hegyoldalait a tájfutók jól ismerik.
Ezek a meredek gyepek a terepmotorosoknak és a hegyi kerékpárosoknak
(downhill) is közkedvelt területei. Messziről virítanak
a Nagyszénás oldalába vágott keréknyomok, amiket
még "unokáink is látni fognak".
Javaslatom, hogy ezeken a területeken a pályák vonalvezetése
kerülje a lejtő irányába való haladást.
A felfelé, illetve a szintvonalon vezetett pálya nem okoz károkat.
Lefelé futáskor a tájfutó cipők talpa felszaggatja
a zárt gyepfelületet, és maradandó károsodást
okoz. Azt is javasolni tudom, hogy a koncentrált igénybevétel
elkerülésére ilyen területre ne tuzzünk pontot.
Ezek a dolgok nem kötelezőek, és tudom, számon sem kérhetők,
azonban megítélésünket javítja, ha az engedélyezés
során kikérjük a helyi szakemberek ez irányú
véleményét. Az sem mellékes, hogy természetvédő
lelkünket simogatják az így szerzett jó pontok. Legfontosabb
azonban, hogy ezek a kis értékek továbbra is fennmaradnak
és betöltik a természetben meghatározott szerepüket.
Budapest, 2002. június 15.
Gerely Ferenc
Vissza a Tájoló 2002/5 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!