Éjszakai Egyéni Bajnokság
Kelebia térsége, 2002. június 1.


Gondolatok, az éjszakai OB ürügyén


2002. június első éjszakáján a magyar-jugoszláv határ közelében került sor az éjszakai egyéni OB-ra, amelyen 40 egyesület 201 versenyzője állt rajthoz.
Új térkép, új terep: a magyar bajnokság rangjához méltóan új térképet nyújtott a Csongrád Megyei Tájékozódási Futó Szövetség, amelynek minőségéről meggyőződhettek az indulók.
Át nem vett bajnoki érmek: 3 érem árválkodik a rendezőszerv hivatali helységében. Olyan sürgős dolga akadt az illetőnek, hogy azonnal távoznia kellett a verseny lefutása után? Vagy talán nem volt elégedett az itt elért teljesítményével? De legalább jelezte volna váratlan távozását, lelkiekben felkészültünk volna rá!
Technika: rohamos fejlődés az előző évekkel szemben. Biztonságos lámpák, izzók harcában a technika győzedelmeskedett, a versenyorvos megjegyzése azonban ide kívánkozik: … azt nem tudtam , hogy ennyi púpos versenyző van ebben a sportágban (az előtte eddig ismeretlen, a háton hordott telepekre utalva ezzel).
Éjszaka félnek a nők az erdőben? Tudom most sikerült kivívnom a nők haragját ezzel a kérdéssel. De könyörgöm, ha ez nem így van, akkor miért késték le a rajtjukat többen? Csak nem együtt versenyzés miatt? Lehetséges, hogy kevés az éjszakai versenyek száma, így nem tudják a rendkívüli körülményeket megszokni a versenyzők. Van-e sportértéke az ilyen szellemu versenyzésnek?
Sérülések: meglepően sok volt a sérülés, a jóképu fiatal orvoshoz nemcsak a női versenyzők látogattak el. Feltehetően bátrabban, a nappali versenyeken megszokott tempóban versenyeztek a résztvevők, nem gondolva arra, hogy az erdő éjszaka egészen más. Óriási szerencséje volt az egyik hölgynek, hogy nem végződött tragikusan szemének egy száraz ággal való találkozása.
Táborozás: fegyelmezett (fáradt?) versenyzők, akik nem igényeltek zenés altatást, viszont szinte mindenki szó nélkül tudomásul vette, hogy a rendezőség a lekaszált réten nem szedett területhasználati díjat, a kiírással ellentétben.
Végül azokról, akik elősegítették, hogy a 201 fő jól érezze magát, kellemes időjárásban versenyezzen: első helyen kell megemlíteni dr. Felföldi Károlyt, aki hatalmas munkát vállalt a bajnokság megrendezése körül, továbbá a profi rendező Szokol Lajos, a megyei elnök és titkár ( dr.Tóth Imre, Kapitány András) és Kunfalvi Csaba. Néhányan a megyében ("negyedik - generációs") versenyzők közül: Bodó Győző, Nagy Róbert, Szabó Zsolt és Szűcs Gábor.
Végül, de nem utolsó sorban a hódmezővásárhelyi Forrai-testvérek (Gábor és Miklós), akik a pályakituzésben jeleskedtek, valamint Dénes Zoltán, aki most az ellenőrzőbíró szerepét töltötte be (hiszen a térképhelyesbítés irányítása is az Ő személyéhez fuződött).
A rendező megye (és jogelődje) a harmadik országos éjszakai bajnokságot rendezte 44 éves fennállása alatt, Kunfehértó, Börzsöny-Kisirtás-puszta (a fiatalabbak kedvéért). Hogyan rendezték meg, erről a résztvevők tapasztalatot szerezhettek, akik az elismerést is tolmácsolták azoknak, ezúton is köszönjük.
Az ilyenkor szokásos támogatókon kívül, feltétlen meg kell említeni Kelebia polgármesterét, a KEFAG erdészetének vezetőjét, továbbá a határőrség parancsnokát. Bár nem látták őket a versenyzők - és nemcsak a sötét éj miatt - de ők a háttérből is rajtatartották szemüket a rendezvényen.
Köszönjük.
Szeged, 2002. június első hete.

Dr. Tóth Imre elnök

Fejlámpával a "Kolbászsoron"


A versenyszezont megelőzve a Csongrád megyei Tájékozódási Futó Szakszövetség és az SZVSE Tájékozódási Futó Szakosztálya előzetesen egyezkedett a FŐMTERV-esekkel , akik lemondtak a rendezési jogukról , amelyet ezúton is köszönünk. Mivel ekkorra már készen állt egy teljesen új térkép ezért ezt kár lett volna nem kihasználni. Bár előzetesen kétnaposra volt beütemezve a hétvége, de végül is a vasárnapi Szeged Kupa elmaradt a kevés nevező miatt.
A verseny már az új Bajnoki Rendszer alapján került megrendezésre. Az F21-es kategóriában a nevezett létszámnak megfelelően selejtezőre is sor került. A kijelölt verseny a Postás éjszakai volt, de mivel rendezési hiba miatt ebben a kategóriában többen nem teljesítették a versenytávot ezért az MTFSZ elnöksége a május 13-i határozata értelmében az F21 kategória valamennyi indulóját meghívta az idei Éjszakai OB-ra.
Kelebia térségében a versenyzőket a SZVSE rendező gárdájának köszönhetően szépen
Kiépített CÉL terület fogadta . Hasonlóan ideális RAJT fogadta az éjszakai lámpásokat, amely ugyancsak emelte az országos bajnokság színvonalát.
A verseny helyszínén, a jellegzetes nyiladékhálós, vegyes erdőállományú, változatos futhatóságú, csalánfoltokkal tarkított, olykor gallyazott, homokbukcás alföldi terepen már 25 éve nem volt verseny. A korábbi szintvonalmentes "Darvas-erdő" térkép részeként most Dénes Zoltán szervezésében és irányításával 1:15 000-es méretarányban, "KOLBÁSZSOR" néven készítették el a verseny térképét. A bajnokság pályakituzői ezúttal Forrai Gábor és Forrai Miklós voltak, akik nagy igyekezettel szép vonalvezetésu versenypályákat terveztek.
A versenyzőket az ellenörzőpontokon az SI-rendszer, lyukasztós állvány, valamint a bóján kívül még fényvisszaverő henger is segítette. Egy-két esetben azonban, mint például az 59-es és 62-es kódú ellenörzőpontokon a vakszerencse is kellett, mivel logikusan a pontok "nem villantak be"!, de ez is az éjszakai versenyek egyik sajátossága. Igy utólagosan azért elképzelhető lett volna és kívánatos is, hogy legalább a szenior kategóriákban 1:10 000-es lett volna a térkép amely éjszaka véleményem szerint sokkal "olvashatóbb" lett volna . (A legutóbbi Gigasprint versenyen a térkép 1:7500-as volt, s ez ott nagyon népszeru volt).
A verseny megszervezése, lebonyolítása a bajnoksághoz illő, jól szervezett volt, amely a Dél-Alföldi Régió összetartó munkáját is dicséri.


Dr. Sindely Pál



Vissza a Tájoló 2002/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!