Játék amit mi csinálunk! Anyagilag senki sem lesz gazdagabb
vagy szegényebb, ha elsô, második vagy – esetleg –
az utolsó helyen végez.
És erkölcsileg? Pszichésen? Mert a dobogóra felállni
öröm, boldogság – és mint köztudott ezek hoszszabbítják
meg életünket.
Kinek az agyában született meg a gondolat: nemzetközileg nyílttá
tenni a magyar sportolók Országos Bajnokságát?
Mi lenne, ha például a magyar labdarúgás Országos
Bajnokságába „benevezne” egy vagy két jobb –
spanyol, olasz, svéd – csapat? Ebben az esetben – ismerve hazánk
focistáinak tudását – a dobogó elsô három
helye már az indulás pillanatában elérhetetlen lenne
részükre.
Nem vitás, hogy a külföldi tájékozódási
futók legtöbbje jobb, mint a magyarok. Azonban kérdés,
hogy a most lezajlott hosszútávú OB-n magyar dobogóra
került külföldi versenyzôk saját hazájuk országos
bajnokságán hányadik helyen végeznének?
Ez az öt bajnokság kizárólag ezeknek a magyar sportolóknak
versenye, akik ezt a szép és kemény sportot űzik. Játszva,
néha mostoha körülmények között döntjük
el magunk között ki, hányadik helyen áll hazánkban.
Ez a mi játékunk! De kérdem én: az idei, Bükkben
megrendezett igen kemény hosszútávú bajnokságon
miért maradt le a dobogóról, a dobogó valamelyik általa
kivívott fokáról szinte minden kategóriából
egy-egy magyar versenyzô és ment haza keserű szájízzel,
lógó orral, mert az örömöt jelentô dobogóról
lelökte egy idegen.
Ez a mi játékunk. Azoké, akik szeretik ezt a sportot –
ha nem is olyan szinten játsszuk, mint a hazánkba kalandozó
idegenek. És írjatok ki nemzetközi versenyt, versenyeket, ahol
ki-ki bátorsága és felkészültsége szerint
összemérheti tudását az Idegenekkel. Hagyjátok
meg a magyar sportolóknak a versenyzés, küzdés –
a magyar siker örömét!
Kérjük: ne legyen nemzetközileg nyílt az idei többi
országos bajnokság se!
Sporttársi üdvözlettel: Weress Kálmán, TIPO
TKE – aki nem érintett ebben a témában.
Bükk-hegység, 2002. március 30.
Vissza a Tájoló 2002/4 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!