GPS navigációs terepverseny a HUNGÁRIA Kupán


A nyári Kiskunhalason megrendezésre kerülô Hungária kupa ötödik napján lesz a Silva Multinavigátor kupa GPS navigációs verseny futam. Ez a versen újdonsült esemény lesz a hat napos versenyen. Hogy milyen lesz ezen a versenyszám, az alábbi néhány sorból kiderül.
Hogyan is nézhet ki egy ilyen GPS tájékozódási terepverseny? Itt most több alternatívát is bemutatok, amelybôl mint egy modulrendszerbôl felépíthetô egy gyalogos terepverseny. Az elsô lényeges szempont, hogy a terepen legyenek kihelyezve egyértelműen beazonosítható pontok, lehetôleg minél nagyobb számban a megfelelô tagoltságú és nagyságú területen. A terület nagysága mindig függ a kihelyezett pontok számától és a verseny idôtartamától. A versenyzôknek a pontok lehetnek kötött vagy szabad pályán. Ha a pontokat úgy helyezzük ki, hogy azok felkeresési sorrendje egyértelműen meghatározott, akkor a versenyzônek az a feladata, hogy a pontokat megfelelô sorrendben keresse fel, egy fix útvonalon haladjon, és csak abban van alternatív döntési lehetôsége, hogy pontról, pontra milyen átmenetet választ. Ekkor csak a célba érkezés ideje dönthet, illetve az ellenôrzôpont meg nem találás hibapontja rangsorol. Ebben az esetben nagyon sokat számít az állóképesség is, mert aki gyorsabb, annak több ideje marad a pontfelkutatásra. Ez a módszer teljes egészében hasonlít a klasszikus tájékozódási futáshoz, csak annyi a különbség, hogy tájoló helyett GPS műszerrel tájékozódunk.
Ha a pontok felkeresési sorrendje nem kötött, azaz mindenki a saját belátása szerinti sorrendben keresi fel a pontokat, akkor a sok kihelyezett pontból meghatározott idôtartam alatt begyűjtött pontok száma a döntô elsôdlegesen, begyűjtött pontazonosság esetén a gyorsabban célba érkezett versenyzô a gyôztes. Ebben az esetben két dolog dönt a végsô sorrendben. Elôször is az útvonal tervezése, azaz hogy milyen sorrendben gyűjtsem be a pontokat (ez nem más, mint logisztika). Itt nagyon fontos, hogy úgy tervezzem meg a pontok felkeresési sorrendjét, hogy a lehetô legrövidebb legyen a pontokat összekötô megtett távolság. Azután a kötött útvonalas versenyhez hasonlóan lényeges a pontok közötti legjobb átmenet megválasztása is. Az értékelésnél a legtöbb pontot begyűjtött leggyorsabban célba érkezett versenyzô a gyôztes. Vagy az útvonaltervezést lehet még értékelni, és azt mondjuk, hogy a fajlagosan a legrövidebb útvonalat teljesített versenyzô a gyôztes. Mit értek ez alatt? A sorrendben megtalált pontokat, légvonalban összekötve kapunk egy teljes légvonal távolságot, és ha ezt elosztom a megtalált pontok számával, akkor kapok egy átlagos útvonaltávolságot. Akinek ez a távolság a legrövidebb az a gyôztes. Ha csak a légvonaltávolságot vesszük alapul, akkor ténylegesen csak a tervezés számít, de lehetôség van a valós megtett távolságot (odometer) is hozzávenni a légvonaltávolsághoz és az így kapott távolságot elosztva a megtalált pontok számával, kiválaszthatjuk a valóban legjobb navigátort. A legjobb útvonaltervvel és a megtervezett útvonalat a legrövidebb úton teljesítô versenyzô, ezen számítás szerint a gyôztes.
Mivel lehet a GPS pontvadászatot még összetettebbé
és érdekesebbé tenni?
A pontokat úgy elhelyezni, hogy nem csak a földrajzi X-Y koordináta számít, hanem a tengerszint vagy a talajszinttôl számított magasság is. Tehát nem csak a földön helyezkedhet el az ellenôrzô pont, hanem bármilyen tereptárgy vagy műtárgy tetején, oldalán vagy akár az alján is. Természetesen megadva a viszonyítási magasságot.
A másik lehetôség, hogy az ellenôrzôpontot meghatározott idôben kell elérni. Azaz a földrajzi koordinátához és tengerszinthez vagy talajszinthez viszonyított magasság mellett az idôkoordinátát is el kell találni. Az idôpont betartását úgy lehet mérni, hogy az ellenôrzôpont megtalálásának idôpontja mennyire esik közel a meghatározott idôponthoz. Ez csak a kötött útvonalas versenyen alkalmazható. Amennyiben a szabad útvonalas versenyen akarjuk alkalmazni az idôkorlátot, úgy minden ellenôrzôpont csak egy bizonyos ideig van „nyitva”. Elôre meghatározott idôtartamokban lehet megtalálni az adott ellenôrzôpontot, azon kívül elôtte vagy utána nem. Ebben a leginkább összetett verseny esetében tehát már nem csak a legrövidebb útvonalat és a legjobb pontról-pontra menô átmenetet kell megtervezni és végrehajtani, hanem figyelembe kell venni, hogy a tervezett pont, amikor általunk elérhetô akkor nyitva van-e vagy zárva. Elôfordulhat, hogy amennyiben a tervezésnél nem vesszük figyelembe, a pont nyitott állapotát, akkor sok utat feleslegesen tehetünk meg és esetleg hosszabb idôt kell várni a pont megnyitására vagy újra fel kell keresni a pontot. Ezzel nagy lehet az idôveszteség.
A versenyt a frissen alakult Compass Tájékozódási Sportok Egyesülete rendezi. Az egyesület új tagok vállalkozó kedvű fiatalok jelentkezését is várja, lehetôséget nyújtva mindenkinek a GPS navigációs ismeretek elsajátítására. Bôvebb információ a www.compass-sport.hu vagy a www.multinavigator.hu weboldalakon.
A Versenyekrôl bôvebb információ a www.multinavigator.hu/verseny található.

Guttmann Zoltán



Vissza a Tájoló 2002/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!