Hogyan kezdődött a kapcsolatod a tájfutással?
Még a középiskolában az egyik aktív tájfutó
osztálytársam fertőzött meg a tájékozódás
és a terep szeretetével. Nagyon sokszor mentünk túrázni,
és amikor lehetőségünk volt rá és összejött
a csapat, részt vettünk a híres ODOT-okon. Ezeket a találkozókat
mindig nagyon élveztük. Én aktívan sohasem voltam tájfutó,
inkább csak olyan "koca" természetjáró.
Tájfutóversenyekre sohasem jártam, mint versenyző.
Honnan jött az ötlet, hogy tájfutó sportfelszereléseket
forgalmazz?
Az egyetemi éveim alatt Brooks futócipőkkel kereskedtem
egy kis ösztöndíj kiegészítés gyanánt,
és kerestem újabb piacokat, ahol el tudom adni a cipőimet.
A tájfutók azonnal célponttá váltak, és
beszéltem a régi osztálytársammal, hogy segítsen
a tájfutóknak megmutatni és eladni a sportcipőket.
Az első néhány versenyen, amin voltam, minden kérdés
szinte arra irányult, hogy "tájfutó stoplis cipő
van-e?". Ennek hatására felvettem a kapcsolatot a Silva-val
és megegyeztem velük, hogy a tájfutó termékeit
forgalmazom majd Magyarországon. A Silva-val való hosszú
távú kapcsolat kialakításában nem csak a tájfutó
sportfelszerelések kínálata, hanem az egyéb tájékozódási
eszközök széles skálája fogott meg.
Folyamatosan bővíted a termékkínálatodat,
idén is lesz valami újdonság?
Ez így van, kénytelen vagyok minden évben újítani.
Vagy azért mert új dologra van igény, vagy azért mert
olyan helyzet alakul ki, hogy egyes terméktípust az ára vagy
a minősége miatt már nem akarok tartani. Három éve
kénytelen voltam a finn VJ, Jalas és Olway tájfutó
cipőket is behozni, és tavaly az árak miatt kénytelen
voltam "Juva" márkanév alatt saját ruha gyártásába
fogni, mert már a Silva ruhák ára az eget ostromolja. Volt
olyan újítás, aminek nem volt sikere, de több volt a
sikeres új termék. Az idei évben az ismert Asics márkájú
futócipővel bővítem a kínálatomat. Gondolom,
hogy a kezdeti terméktípushoz való visszatérés
nem lesz sikertelen.
Minden évben valami akcióval lepted meg a tájfutókat,
idei szezonban is lesz ajándéksorsolás?
Hát igen. Eddig hat éven keresztül minden évben a hűséges
vásárlóinkat megjutalmaztuk egy év végi ajándéksorsolás
keretében. Értékes ajándékokat kaptak a szerencsések,
és mindig népszerű volt a sorsjegy-gyűjtés és
a húzás az év végi Spartacus kupán. Az eddigi
hat év ajándéksorsolás megtartása és
a válogatott támogatása után idén stratégiát
váltok, és nem csak néhány vásárlót
vagy élsportolót támogatok, hanem az összes vásárlómat
megajándékozom állandó kedvezményes vásárlási
lehetőséggel, és törzsvásárlói
kártyát jutattok minden hűséges vásárlónknak,
amivel 5-7% kedvezménnyel vásárolhatnak tőlünk.
Sok versenyen találkozhatunk veled mint kereskedővel, de mint
futó is részt veszel versenyeken?
Sajnos csak nagyon ritkán van lehetőségem részt venni,
mint futó is a versenyeken. Az árusítás teljes embert
igényel, és sokszor van velünk a kisfiam is és a "boltot",
meg a fiamat is lehetetlen egyszerre otthagyni. Sokszor csak a gyerekversenyre
jut idő elmenni a fiammal.
Idén is sokszor találkozhatunk majd veled és termékkínálatoddal?
Idén csak a fontosabb és nagyobb versenyeken akarunk ott lenni,
mivel a tájfutás a cég teljes forgalmának csak 10-15%-át
teszi ki és a többi tevékenységünk is nagy energiát
igényel. Hat-nyolc éven keresztüli évi 35-40 versenynapon
való részvétel, ami szinte minden hétvégénket
munkával tölti ki, már nehezen tartható. A Nagymező
utcai boltunkban mindenkit ki tudunk szolgálni és az interneten
keresztüli értékesítést is hamarosan bevezetjük,
ezzel is gyorsabbá téve a jó minőségű
felszerelésekhez való hozzájutást.
Guttmann Zoltán