Több mint egy hónap telt már el a budapesti közgyűlés
óta, dolgozik már az új elnökség, így
sikerült időt keríteni arra, hogy kicsit visszatekintsünk
az elmúlt 10 évre. Beszélgető partnerem Vass László,
a BTFSZ leköszönt főtitkára.
- Miért fejezted be főtitkári működésed?
- Nem akartam kövületté válni, legfeljebb két ciklust
akartam teljesíteni, hiszen egy szervezet stílusa ciklusról
ciklusra változik. Nem akartam Aurél bácsivá válni,
a Szövetség teherré lenni. Tervszerű váltás
volt. Több mint egy éve bejelentettem, hogy nem fogom elfogadni a
jelölést a következő választásnál.
Ezt megbeszéltem Fekete Jenő elnökünkkel is, aki ezzel
egyetértett.
- Közrejátszott ebben az MTFSZ főtitkárságának
elvállalása is?
- Véletlen egybeesés, a fenti döntés előbb megszületett.
Ez a kettősség csak az utolsó félévben volt,
természetesen mindkét elnök egyetértésével.
Ezt azért vállaltam el ilyen formában, mert nem akartam nehézséget
okozni egyik szervezetnek sem. Ezen már szerencsére túl vagyunk,
nehéz volt a 10 hónap, kicsit sok volt, de sikeresen eljutottunk
a közgyűlésig.
- Szíved még mindig Budapesthez húz? Mi van a Budapest
- Vidék ellentéttel?
- Budapesti főtitkár voltam, szívem valóban idehúz,
de mindig mesterségesen gerjesztettnek éreztem az ellentétet,
okot nem találok rá az elmúlt 10 évben, ez valószínűleg
a régmúltban gyökeredzik. Ezt semmi nem indokolja a mai világban.
Nagyon vigyázok rá, hogy senki ne mondhassa: Budapest felé
hajlik a kezem. Mint ahogy a Spartacusnak sem volt előnye Budapesten. Remélem
jogosan ilyen vádat nem fognak soha a fejemhez vágni.
- Hogy foglalnád össze az elmúlt 10 évet?
- 1991-ben egy korszak zárult le azzal, hogy a budapesti elnökség
kicserélődött, és alapító főtitkára
végképp nyugdíjba vonult. Ez a váltás egyben
korszakváltás is volt, mert az életkorváltozással
szemléletváltás is végbement. Az elnökségben
jó partnernek bizonyult Tonkáné Sávai Mária,
akivel együtt voltunk jelölve a főtitkári posztra, de
végül engem választottak meg. Ő nem sértődött
meg, hanem alelnökként dolgozott tovább, velem végig
nagyon jól együttműködve. Egy ideig az elnöki feladatokat
is ellátta, hiszen nem volt elnökünk.
- Hány elnököd volt?
- Gyakorlatilag három, először Sávai Marika alelnökként
látta el ezt a feladatot, majd rövid ideig Bársony András
volt az elnök, s végül 8 éven át Fekete Jenővel
dolgoztam együtt. Vele felhőtlen együttműködés
alakult ki, jól működött kiegyensúlyozó szerepe,
jól tudta kezelni a konfliktusokat. Ügyesen tompította erőszakos
stílusomat, egyikünk simogatott, a másik ostorozott. A diplomatikus-erőszakos
stílus kiegészítette egymást.
- Milyen jelentősebb feladatokat kellett megoldani?
- Az 1989/II-es törvény alapján önállóak
lettünk, ezt az önállóságot, saját lábra
állást azonban meg kellett tanulni. Közben a Váci utcából
a Curia utcába költöztünk. Minden változott körülöttünk,
de mi közben dolgoztunk, és a szakmai munkát nem befolyásolta
a sok változás. Sávai Marika és Dezső Laci
közreműködésével létrehoztuk a Budapest Tájfutó
Sportjáért Alapítványt, amelynek mai napig a titkára
vagyok és ez a sikeres alapítvány legfőbb anyagi támasza
az utánpótlás nevelésnek. Nemcsak Budapest támogatja
az alapítványt, a személyi jövedelemadó 1%-ából
befolyó évi 1,1-1,3 millió forint óriási erkölcsi
elismerést és bizalmat jelent. Legfőbb irányelv az
utánpótlásra pénzt, támogatást szerezni.
A szakosztályok meggyengültek, a támogatók csökkentek,
kikoptak a szövetkezeti és egyetemi szakosztályok, vállalati
támogatás nincs. A következmény, hogy: színvonalas
utánpótlás-nevelést folytattunk, de az élversenyzőket
nem tudtuk megtartani, elmentek Budapestről vidékre. Ha most lenne
egy VVK, nehéz lenne egy felnőtt Budapest válogatottat összeállítani.
Eltolódott a sportág súlypontja is a szenior-szabadidősport
felé, a bajnokságok és szerdai versenyek ezt tükrözik,
mindez a minőségi utánpótlás kárára.
Ezekre a kihívásokra meg kell találni a válaszokat.
- Melyek voltak a legjelentősebb eredmények, amelyekért
érdemes volt főtitkárnak lenni?
- Két-három dologra szívesen emlékszem. 1) Az elnökséggel
nagy szerencsém volt. Jó volt a légkör, nem volt harag,
viszály, nem vesztem össze senkivel, igyekeztem elkerülni a konfliktusokat.
Valamennyi elnökségi taggal együtt tudtam dolgozni. 2) Jó
volt a szövetség pénzügyi stabilitása. Aurél
bácsitól örököltem a takarékosságot,
nehezen adtam ki, de amire kellett az mindig megvolt. A tartalék évről-évre
nőtt. Anyagi biztonság és takarékosság, ezt
érezte az elnökség is.
- És mi a harmadik?
- A Tájoló. Főszerkesztő úr ne szerénykedjen,
írja le amit mondok. Nagy siker a Tájoló és a szerkesztőség
egyéb kiadványai. Ezt a Fővárosi Sportügyosztály
is minden alkalommal kiemelte. Az volt az elvem, meg kell adni a szerkesztőségnek
az önálló munkára a lehetőséget, meg kell
teremteni a feltételeket és hagyni kell őket dolgozni. Tájfutó
mindentudó, Tájfutás kis füzet, az 50 éves könyv
- ezeket a kiadványokat bármelyik országos szövetség
megirigyelheti.
- Elég most már a sok dicséretből, mondjál
problémákat is az elmúlt 10 évből!
- Kevés ilyen van, és én is úgy vagyok vele, csak
a szépre emlékszem. Ha mégis megemlíthetek valamit,
akkor a szakmai munka meggyengülése ilyen, és ez országosan
is igaz. Nem tudtuk folytatni a kiskönyvtár sorozatot, nem tudtuk
az edzői munkát olyan szinten erősíteni, amit a sportág
megkövetelt volna. Az új elnökség remélem fordulatot
tud ebben elérni.
- Ennyit az elmúlt 10 évről, milyen útravalót
adsz az utódodnak?
- Budapest a harmadik korszakát kezdi. Volt egy kezdeti hőskor Aurél
bácsival, az elmúlt 10 év a stabilitás korszaka, amelyben
úgy érzem nekem is jelentős szerepem volt, 2002-től
újabb fejlődési korszak kezdődik, ehhez minden adott,
vezetőség, szakemberek, Laki Balázs személyében
a rátermett megbízott főtitkár. Nem csak jó
munkát és sok sikert kívánok, de igyekszem mindenben
segíteni is. Kapcsolatom a budapesti elnökséggel megmarad,
hiszen az Alapítvány titkáraként dolgozom tovább
és igyekszem ezáltal a budapesti utánpótlás
nevelést segíteni.
Köszönöm a beszélgetést, és további
jó munkát kívánok - most már országos
ügyekben.
Schell Antal