A tájfutó válogatott keret 2003. évi programja


Az elmúlt három év tapasztalata alapján az emberi és anyagi erőforrások jobb kihasználása érdekében a válogatott működését érdemes átszervezni a következő alapelvek szerint:
- A szövetség költségvetéséből csak azok részesüljenek bármilyen jellegű támogatásban, akik nemzetközi mércével mérhető eredményt értek el.
- A központi költségvetésből kapjanak támogatást a legjobbak a felkészüléshez is.
- A kiemelkedő eredményeket elérők kapjanak kiemelt támogatást.
- A legjobbakat támogassuk szakmailag és versenyszervezéssel.

Ennek megfelelően jövőre egy A keret és egy B keret lesz. Az A keretbe azok kerülhetnek be akik,
- A döntőbe kerültek felnőtt világversenyen vagy az A váltóban indultak,
- első húszba kerültek a junior VB-n vagy
- első tízbe kerültek a serdülő és ifi EB-n.
- Év közben még azok kerülhetnek be, akik a fizikai felmérőn 105%-on belül teljesítenek a győzteshez képest, valamint egy válogatót megnyernek, és másik két válogatón dobogós helyezést érnek el. (A felnőtteknél a kötelező versenyeket is figyelembe véve.)
A B keretbe az egyéb nemzetközi és hazai eredmények alapján kerülhetnek be, elsősorban utánpótlás korú versenyzők. Az utánpótláskorúaknál a világversenyre utazó csapat tagjai nem kerülnek be automatikusan az A keretbe.

A felkészülés három szakaszra oszlik, téli felkészülésre, válogatóversenyekre és tavaszi felkészülésre, valamint közvetlen felkészülésre.
Téli felkészülés március 8-ig, a fizikai felmérőig:
az A keret részére három- vagy négyhetente hétvégi háromnapos edzőtáborok szövetségi költségvetésből. Ehhez csatlakozhatnak a B keret tagjai önköltségen.
Válogatóversenyek és közvetlen felkészülés:
Serdülők és ifik
Válogatóversenyek: HOB (03.29.), Postás-Matáv Kupa 1. és 2. nap (04.12-13.), Mecsek Kupa 1. és 2. nap (05.3-4.) közül a legjobb négy eredmény összes százalékos eredménye, 1-1 fő szubjektív elbírálás alapján bekerülhet.
Közvetlen felkészülés: Herman váltó (06.08.). Utána edzőtábor a csapattagok részére, az A keret tagjai számára szövetségi költségtámogatással.
EB 06.20-22. 3+1 versenyző korosztályonként és nemenként; az A kerettagok számára szövetségi költségvetésből, a többieknek önköltséggel.

Juniorok
Válogatóversenyek: Tipo Kupa és Semmelweis ev. (04.19-20.), Borsod Kupa (06.07.) helyezési számaink összege alapján.
Közvetlen felkészülés: Herman váltó (06.08.) Utána edzőtábor a csapattagok részére, az A keret tagjai számára szövetségi költségtámogatással.
VB 07. 07-12. 3+3 versenyző; az A kerettagok számára szövetségi költségvetésből, a többieknek önköltséggel, egy-egy fő szubjektív elbírálás alapján bekerülhet.

Felnőttek
Kötelező versenyek: Postás Kupa 1.és 2. nap, Mecsek Kupa 1. és 2. nap, Herman váltó
Válogatóversenyek: 06. 21. és 22.
Közvetlen felkészülés: Edzőtábor a váltó OB után.
VB 08. 03-09. 3+3 versenyző; szövetségi költségvetésből, egy-egy fő szubjektív elbírálás alapján bekerülhet.
Lehetőség szerint egy svájci edzőtábor tavasszal, az A keret tagjainak szövetségi támogatással.

A keret: Lubinszki Mária, Wengrin Ágnes, Farkas Zsuzsa, Makrai Éva, Domonyik Gábor, Lévai Ferenc, Dénes Zoltán, Zsigmond Száva, Csiszár Adrienn, Zsebeházy István, Tas Kata, Pelyhe Dániel, valamint Oláh Katalin.
B keret: (az Elnökség december 9-én hagyhatja jóvá): Kovács Bernadett, Sprok Bence, Harkányi Zoltán, Less Áron, Scultéty Márton, Fekete Zsuzsa, Fekete Anikó, Domján Zsuzsa, Kelemen Bernadett, Sinkó János, Józsa Gábor, Gyulai Péter, Balabás Péter, Szerencsi Ildikó, Kerényi Krisztina, Kaszás Szilvia, Gösswein Csaba, Kovács Ádám, Horváth Zoltán, Sümegi János, Kovács Róbert, Nagy Virág, Szerencsi Dóra, Miskó Tünde, Koós Diána, Hrenkó Ivett, Pélley Dorottya, Szemák Zsuzsa, Kerényi Máté, Lenkei Zsolt, Viczián Péter, Halász Balázs, Ferenczi Krisztián.

Lantos Zoltán
szakfelügyelő



Vissza a Tájoló 2002/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!