Őszi Spartacus Kupa


Életem első versenye az 1966-os II. osztályú November 7. Emlékverseny volt Pilisszentkereszten egy esős napon. Abban az időben az ifjúsági korosztályokban gyakori volt a páros futás, tehát ketten együtt futottunk, és én mint újonc, csak loholtam a tapasztaltabb társam mögött, talán még várnia is kellett rám időnként. Így is másodikak lettünk Bobóék mögött. (Edzőként ma is hiányolom a kezdők páros versenyzésének hiányát. Önbizalmat, tapasztalatokat nyernének vele a ragadás kényszere nélkül.)
Ez az ezüstérem meg is pecsételte sorsomat. Más sportágakban ügyetlen lévén, a tájfutásban az is segített, hogy a térképpel mindig szívesen bíbelődtem, és könnyebben boldogultam vele, mint a labdákkal.
Azóta szinte minden "Novhét", illetve Őszi Spartacus Kupán részt vettem (egyszer hiányoztam). Az utóbbi években az a megtiszteltetés ért, hogy rendezőnek is megkértek, 2000-ben ellenőrző bírónak, tavaly pedig az egyik nap pályakitűzőjének.
Idén ismét versenyzőként igyekeztem helyt állni ezen a számomra sok kellemes emléket idéző versenyen. Tudtam, hogy fizikailag és technikailag nagyon nehéz terepre kell számítani, három éve már megtapasztaltuk, és ha idén nem is történt olyan súlyos sérülés, mint ami Dosek Toncsit érte akkor, de jellemző volt a versenyt feladók igen magas aránya. Ez utóbbi azonban annak is köszönhető, hogy a pályák egy része a versenyzők idényvégi formáját meghaladó követelményeket támasztott. Bizonyos esetekben, pl. a női BR-nél és más pályáknál ez megalapozottnak tekinthető, azonban az elit mezőny tagjainál ez nem lehet indok, ennek ellenére ők is említették, hogy nehezek voltak a pályák, a győztes idők is ezt mutatták. A hetvenes években, sőt később is erre a versenyünkre igen erős nemzetközi mezőny érkezett, számos skandináv kiválósággal, 1974-ben a svéd világbajnok Bernt Frilén is futott a Somlyóváron, de nyerni nem tudott, mert Kapitány (Boros Zoltán) megverte. Ráadásul akkoriban a kétnapos Nemzetek Versenyét a "Novhéttel" együtt rendezték. Akkor is idény végén volt, az élmezőny mégis bírta a négynapos gyűrődést, sőt kiemelkedő teljesítményre volt képes, magyarok, külföldiek egyaránt.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a többi - szabadidősport - kategóriában ne kellene alaposabban mérlegelni a pályák nehézségét. A Spartacus Kupán alkalmazott pályaösszevonási módszert is érdemes felülvizsgálni, hiszen nemegyszer a seniorok ifjúsági C kategóriákkal kerülnek összevonásra, ami technikailag nem elégíti ki az idősebbeket, fizikailag pedig esetleg túlméretezettekké válnak.
Ha már az idősebbek szóba kerültek, számukra az első napi rajtba vezető útvonal komoly megpróbáltatást jelentett. Természetes igény - főleg a szintesebb terepeken - hogy a pályán leküzdendő szintkülönbséget a magasra helyezett rajtokkal csökkentik. Ez rendben is van, de jelen esetben a meredek hegyoldalban többen alig tudtak felkapaszkodni. A különbség másnap szembetűnő volt, hiszen az azonos távolságra lévő rajtot az enyhén emelkedő úton kényelmesen el lehetett érni.
Úgy látom meglehetősen kritikus szemmel vizsgáltam a versenyt, pedig évről-évre, jól szervezett eseményről van szó, a rendezőgárda jól felkészült rutinos, mindenki tudja a feladatát, hosszú rendezési tapasztalat áll mögöttük. Így is előfordult a kilencvenes évek második felében, hogy volt néhány összecsapott, gyenge verseny. A Nagykevélyen volt a mélypont.
A verseny színvonalának visszatérése néhány öreg róka újbóli aktivizálódásának is köszönhető, akik közül Bozán Györgyöt és Schönviszky Györgyöt említeném. Boxi a térképkészítés és a pályakitűzés művésze, Rezes pedig minden területen fáradhatatlanul dolgozik.
Az idei verseny terepe, az Öreg Kotló hegy már három éve is nagyon aprólékos és precíz munkával készült el, talán egyedülálló módon a hazai terepek közül. Különösen a helyesbítői munka előkészítése volt egyedülálló, amint azt annak idején Boxi tollából részletesen is elolvashattuk e lap hasábjain. A térképben most sem csalódtunk. Szeretnék minél több versenyen ilyen minőségű térképpel tájékozódni.
Nekem a pályák is tetszettek, az útvonalválasztási feladatok ugyan nem érték el a három évvel ezelőtti nehézséget, ennek ellenére el tudtam téveszteni, ha nem voltam elég figyelmes. Idén kisebb terület állt rendelkezésre a versenypályák kialakítására, ez korlátozta a pályák vonalvezetését. A térkép olvasása is nagy figyelmet igényelt, talán nemcsak az idősebb korosztály számára. Mindezek mellett előfordult olyan baki, mint az F50 pályában - nem tudom, vajon másoknál is - egy ellenőrzőpont mindkét nap szerepelt a pályánkban, ráadásul a hosszabb átmenet kb. fele is azonos volt. Talán elkerülhető lett volna.
A cél és környezetének kialakítása a számos szolgáltatással a már megszokott módon a versenyzők rendelkezésére állt. Azt hiszem a tájfutást még nem ismerők számára meglepetés lehet az, hogy milyen infrastruktúra "nő ki a földből" egy tájfutó esemény színhelyén.
A rendezők gazdaságossági terveikben nem csalatkozhattak, hiszen a résztvevők száma messze meghaladta a hazai átlagot: 1100 fölött volt a befutók száma. Úgy látszik az idényzáró versenyre, aki tud, elmegy a téli kényszerszünet előtt (kivétel sítájfutók).
Mindezek ellenére évek óta megfigyeltem, hogy sokan mégis hiányzanak, elsősorban a legnagyobb tájfutó klubok népes csapatai.
Miért?
Megkérdeztem az egyik legeredményesebb szakosztály edzőjét, mi az oka rendszeres távolmaradásuknak. A válasz tanulságosnak tekinthető.
1. Aki nem saját kocsival érkezik, még kérésre sem kap helyi szállítást a vasútállomásról.
2. A nullidő nem alkalmazkodik a menetrendhez.
3. Aki messzire utazik, nem tud tisztálkodni, mert lajtkocsi sincsen.
4. Drága a nevezési díj, és ezzel nem arányosak a szolgáltatások
Mindezekből számára úgy tűnt, hogy a Tabáni Spartacus - mivel kényelmes helyzetben van, úgyis sokan elmennek - nem kényszerült eddig arra, hogy jobban kiszolgálja a résztvevőket, akik közül az említettek inkább kihagyják, most már hosszú ideje.
Érdemes elgondolkodni a fent említetteken, a következő évek sikeres Spartacus Kupái érdekében.
Mindenképpen rögzíteni szeretném, mivel az írásomban talán aránytalanul megnőtt a negatívumok mennyisége, idén is kellemes emlékekkel jöttem haza, nemcsak azért mert számomra sikeresen végződött, hanem mert egy ekkora eseményben sok ember nagyon sok munkája van, ami összességében magas színvonalú versenyt eredményezett.
Mindezekért és mindezek ellenére jövőre is ott leszek!

Hegedűs Zoltán



Vissza a Tájoló 2002/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!