Életem első versenye az 1966-os II. osztályú November
7. Emlékverseny volt Pilisszentkereszten egy esős napon. Abban az
időben az ifjúsági korosztályokban gyakori volt a
páros futás, tehát ketten együtt futottunk, és
én mint újonc, csak loholtam a tapasztaltabb társam mögött,
talán még várnia is kellett rám időnként.
Így is másodikak lettünk Bobóék mögött.
(Edzőként ma is hiányolom a kezdők páros versenyzésének
hiányát. Önbizalmat, tapasztalatokat nyernének vele
a ragadás kényszere nélkül.)
Ez az ezüstérem meg is pecsételte sorsomat. Más sportágakban
ügyetlen lévén, a tájfutásban az is segített,
hogy a térképpel mindig szívesen bíbelődtem,
és könnyebben boldogultam vele, mint a labdákkal.
Azóta szinte minden "Novhét", illetve Őszi Spartacus
Kupán részt vettem (egyszer hiányoztam). Az utóbbi
években az a megtiszteltetés ért, hogy rendezőnek
is megkértek, 2000-ben ellenőrző bírónak, tavaly
pedig az egyik nap pályakitűzőjének.
Idén ismét versenyzőként igyekeztem helyt állni
ezen a számomra sok kellemes emléket idéző versenyen.
Tudtam, hogy fizikailag és technikailag nagyon nehéz terepre kell
számítani, három éve már megtapasztaltuk, és
ha idén nem is történt olyan súlyos sérülés,
mint ami Dosek Toncsit érte akkor, de jellemző volt a versenyt feladók
igen magas aránya. Ez utóbbi azonban annak is köszönhető,
hogy a pályák egy része a versenyzők idényvégi
formáját meghaladó követelményeket támasztott.
Bizonyos esetekben, pl. a női BR-nél és más pályáknál
ez megalapozottnak tekinthető, azonban az elit mezőny tagjainál
ez nem lehet indok, ennek ellenére ők is említették,
hogy nehezek voltak a pályák, a győztes idők is ezt
mutatták. A hetvenes években, sőt később is
erre a versenyünkre igen erős nemzetközi mezőny érkezett,
számos skandináv kiválósággal, 1974-ben a svéd
világbajnok Bernt Frilén is futott a Somlyóváron,
de nyerni nem tudott, mert Kapitány (Boros Zoltán) megverte. Ráadásul
akkoriban a kétnapos Nemzetek Versenyét a "Novhéttel"
együtt rendezték. Akkor is idény végén volt,
az élmezőny mégis bírta a négynapos gyűrődést,
sőt kiemelkedő teljesítményre volt képes, magyarok,
külföldiek egyaránt.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a többi - szabadidősport - kategóriában
ne kellene alaposabban mérlegelni a pályák nehézségét.
A Spartacus Kupán alkalmazott pályaösszevonási módszert
is érdemes felülvizsgálni, hiszen nemegyszer a seniorok ifjúsági
C kategóriákkal kerülnek összevonásra, ami technikailag
nem elégíti ki az idősebbeket, fizikailag pedig esetleg túlméretezettekké
válnak.
Ha már az idősebbek szóba kerültek, számukra
az első napi rajtba vezető útvonal komoly megpróbáltatást
jelentett. Természetes igény - főleg a szintesebb terepeken
- hogy a pályán leküzdendő szintkülönbséget
a magasra helyezett rajtokkal csökkentik. Ez rendben is van, de jelen esetben
a meredek hegyoldalban többen alig tudtak felkapaszkodni. A különbség
másnap szembetűnő volt, hiszen az azonos távolságra
lévő rajtot az enyhén emelkedő úton kényelmesen
el lehetett érni.
Úgy látom meglehetősen kritikus szemmel vizsgáltam
a versenyt, pedig évről-évre, jól szervezett eseményről
van szó, a rendezőgárda jól felkészült
rutinos, mindenki tudja a feladatát, hosszú rendezési tapasztalat
áll mögöttük. Így is előfordult a kilencvenes
évek második felében, hogy volt néhány összecsapott,
gyenge verseny. A Nagykevélyen volt a mélypont.
A verseny színvonalának visszatérése néhány
öreg róka újbóli aktivizálódásának
is köszönhető, akik közül Bozán Györgyöt
és Schönviszky Györgyöt említeném. Boxi a
térképkészítés és a pályakitűzés
művésze, Rezes pedig minden területen fáradhatatlanul
dolgozik.
Az idei verseny terepe, az Öreg Kotló hegy már három
éve is nagyon aprólékos és precíz munkával
készült el, talán egyedülálló módon
a hazai terepek közül. Különösen a helyesbítői
munka előkészítése volt egyedülálló,
amint azt annak idején Boxi tollából részletesen is
elolvashattuk e lap hasábjain. A térképben most sem csalódtunk.
Szeretnék minél több versenyen ilyen minőségű
térképpel tájékozódni.
Nekem a pályák is tetszettek, az útvonalválasztási
feladatok ugyan nem érték el a három évvel ezelőtti
nehézséget, ennek ellenére el tudtam téveszteni, ha
nem voltam elég figyelmes. Idén kisebb terület állt
rendelkezésre a versenypályák kialakítására,
ez korlátozta a pályák vonalvezetését. A térkép
olvasása is nagy figyelmet igényelt, talán nemcsak az idősebb
korosztály számára. Mindezek mellett előfordult olyan
baki, mint az F50 pályában - nem tudom, vajon másoknál
is - egy ellenőrzőpont mindkét nap szerepelt a pályánkban,
ráadásul a hosszabb átmenet kb. fele is azonos volt. Talán
elkerülhető lett volna.
A cél és környezetének kialakítása a számos
szolgáltatással a már megszokott módon a versenyzők
rendelkezésére állt. Azt hiszem a tájfutást
még nem ismerők számára meglepetés lehet az,
hogy milyen infrastruktúra "nő ki a földből"
egy tájfutó esemény színhelyén.
A rendezők gazdaságossági terveikben nem csalatkozhattak,
hiszen a résztvevők száma messze meghaladta a hazai átlagot:
1100 fölött volt a befutók száma. Úgy látszik
az idényzáró versenyre, aki tud, elmegy a téli kényszerszünet
előtt (kivétel sítájfutók).
Mindezek ellenére évek óta megfigyeltem, hogy sokan mégis
hiányzanak, elsősorban a legnagyobb tájfutó klubok
népes csapatai.
Miért?
Megkérdeztem az egyik legeredményesebb szakosztály edzőjét,
mi az oka rendszeres távolmaradásuknak. A válasz tanulságosnak
tekinthető.
1. Aki nem saját kocsival érkezik, még kérésre
sem kap helyi szállítást a vasútállomásról.
2. A nullidő nem alkalmazkodik a menetrendhez.
3. Aki messzire utazik, nem tud tisztálkodni, mert lajtkocsi sincsen.
4. Drága a nevezési díj, és ezzel nem arányosak
a szolgáltatások
Mindezekből számára úgy tűnt, hogy a Tabáni
Spartacus - mivel kényelmes helyzetben van, úgyis sokan elmennek
- nem kényszerült eddig arra, hogy jobban kiszolgálja a résztvevőket,
akik közül az említettek inkább kihagyják, most
már hosszú ideje.
Érdemes elgondolkodni a fent említetteken, a következő
évek sikeres Spartacus Kupái érdekében.
Mindenképpen rögzíteni szeretném, mivel az írásomban
talán aránytalanul megnőtt a negatívumok mennyisége,
idén is kellemes emlékekkel jöttem haza, nemcsak azért
mert számomra sikeresen végződött, hanem mert egy ekkora
eseményben sok ember nagyon sok munkája van, ami összességében
magas színvonalú versenyt eredményezett.
Mindezekért és mindezek ellenére jövőre is ott
leszek!
Hegedűs Zoltán
Vissza a Tájoló 2002/10 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!