Volt mit bepótolni. A tavalyi tél után az időjárás is úgy érezhette, hogy ennél azért több jár és idén már november végén telet jelentett. Mivel a hideg és a hó tartósnak bizonyult, úgy tűnt, van esély még 2001-ben megrendezni addig halogatott bajnokságunkat. Ezt alig egy hónappal követte is mindjárt a 2002-es. (Ezzel egyébként korántsem voltunk egyedül, az osztrákok például egy héten belül oldották meg a két szezon váltóbajnokságát.)
Öskü, 2001. december 16. - Rövidtáv
Még ősz végén egyszer Tassal jártunk a Linda
Büfénél, akkor ejtett el egy megjegyzést, mi szerint
"itt kellene sítájfutó versenyt rendezni". Én
ugyan nem vettem komolyan, de alig néhány hét múlva
megjelent az OB kiírása és abból az derült ki,
hogy ő igen.
A Jákó-hegy nem éppen klasszikus síterep, de Tass
mindent megpróbált, hogy OB-ra alkalmassá tegye, többek
közt megszerezte a büfét öltözőnek és
egy sajátos technikai újítással (terepjáró
+ Ytong-elem) még a nyomfektetést is megpróbálta.
Ez utóbbi eredménye félsikernek volt mondható: a keréknyom
megvolt...
Az OB előtt egy nappal terepbemutató jellegű Budapest Bajnokságon
vehettek részt a lelkesek, erről eléggé rémisztő
hírek jöttek, leginkább kalandtúrának minősítve
a pályát. Ehhez képest pozitív csalódás
volt maga a bajnokság, majdnem végig lehetett síelni, sőt
nagyrészt korizni, ami előkészítetlen pályán
nem kis meglepetés. A vége felé ugyan jött egy-egy "deltás"
szakasz, amelyeken erős szembeszélben, csúszóra vaxolt
lécekkel a diagonálnyomban maximum a helybenfutásig lehetett
eljutni, de addig akár élvezni is lehetett a versenyzést.
Az előny az erős kezűeknél és a klasszikus technikát
ismerőknél volt, ez az eredményekben meg is mutatkozott.
Az első helyek nem okoztak meglepetést, a férfiaknál
Dosek Toncsi még mindig nem volt elérhető, a lányoknál
pedig komolyabb konkurens hiányában Marosffy Orsi győzött
magabiztosan.
Galyatető, 2002. január 12-13. Sprint és rövidtáv
Nem kis bátorságról tettek tanúbizonyságot
a FŐMTERV sítájfutói, amikor bevállalták,
hogy idén nemzetközi, sőt világranglista versenyt rendeznek
Galyatetőn. A mázli, már ami a hóviszonyokat illeti,
megadatott, innentől már csak rajtuk múlott, hogy hogyan
gazdálkodnak a páratlan lehetősséggel. Nos, ez ügyben
igazán nem érheti szó a ház elejét, a galyai
verseny méltó párja volt bármelyik külföldi
eseménynek.
Hogy a fáradozás ne legyen hiába, a világranglista
versenyen kívül ez egyben magyar és szlovák bajnokság
is volt, így két nemzet már eleve nagyobb létszámban
jelent meg, de tiszteletét tette az osztrák 'A'-keret néhány
tagja is, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy
jól megvernek mindenkit. Szomorúan mehettek haza, mert az igazi
favoritnak inkább a szlovákok bizonyultak, elsősorban a tájbringában
szlovák válogatottként már ismert Stefan Surgan, aki
mindkét napot megnyerte. Az osztrákoknak néhány dobogós
hely maradt vigaszul, illetve a női elit, ahol viszont Uschi Varga duplázott
az első helyen. Magyar versenyző ezekbe a küzdelmekbe nemigen
tudott beleszólni, bár ismert terepen kicsit közelebb kerültünk
a nagyokhoz, de azért bőven maradt még a hátrányból.
Ami a magyar bajnokságot illeti, a férfiaknál mindkét
nap győzött a papírforma, ezt ezúttal Szőllősi
István képviselte, aki két biathlon-edzés között
nyert egy-egy sítájfutó-bajnokságot. A lányoknál
azonban már érdekesebben alakult a dobogó sorsa. Az egy dolog
ugyanis, hogy az első nap a tavalyi bajnokságot kihagyó Urbán
Katica nem tudta megverni Orsit, de ráadásul mindkettőjüket
leverte Simon Ági, aki eddig nem hogy ilyet nem tett, de még csak
magyar sítájfutó versenyen sem indult. Vasárnap ugyan
ezt nem tudta megismételni, de közvetlen ott volt a "válogatottak"
mögött, jelezve, hogy az első napot nem viccnek szánta.
A második napot egyébként Katica nyerte, így végül
is a három nagyjából egyforma képességű
lány szép testvériesen megosztozott az idei szezon aranyérmein.
Galyatető a legjobb formáját hozta, tartósan -5 fok
hideg volt, nagyon jó minőségű hóval, nagyon
gyors pályákkal. Aki próbált már itt időre
síelni, az talán értékelni tudja azt a tényt,
hogy a férfi győztes 2:15 perc/km körüli tempóban
ment végig a sprintversenyen, tájékozódással
és pontfogással együtt. (Összehasonlításképpen:
a világ legjobb sífutói nagyjából ezzel a tempóval
mennek 10 km-en.) A pályák kifejezetten technikásak voltak,
az egyetlen, ami meglephette a külföldieket, az a sok széles
ratrak-nyom lehetett, nem nagyon voltak kis ski-do nyomok, taposott ösvények
meg pláne. De e miatt senki nem panaszkodott.
A verseny egyéb tekintetben - a cél infrastruktúrája,
szállás, eredményhirdetés - is példamutató
volt, a szlovák bajnokoknak kiosztott dupla éremmennyiség
valószínűleg pár szavazatot von el Meciártól
a legközelebbi választáson… Ilyen kiszolgálás
mellett már az eredménylista extremitásai is csak mulatságos
perceket szereztek a résztvevőknek (negatív befutóidő
pl.).
Hogy még valami árnyalja a képet: a rendezőknek nem
biztos, hogy egyértelműen kellemes emlék maradt ez a verseny,
ugyanis nemhogy pénzt hozott volna a konyhára, de kifejezetten ráfizetéses
volt. Hiába, a cél, az étterem, a pályafenntartók,
a szállás, az érmek mind pénzbe kerültek, csak
a rendezők lelkesedése volt ingyen. Köszönjük, hogy
áldoztak ránk ennyit. Egyelőre csak annyit ígérhetünk,
hogy jövőre biztos nem kell ezt megismételni, megyünk
a szlovákokhoz cserebajnokságra. Egy ideig még biztos ez
marad minden idők legjobb sítájfutó-versenye Magyarországon.
Marosffy Dani
Vissza a Tájoló 2002/1 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!