50 éves a BTFSZ


A Budapesti Tájfutó Napok keretében 2001. január 19-én a Curia utcai földszinti előadóteremben tartotta a BTFSZ jubileumi megemlékezését a Tájékozódási Szövetség 50 éves fennállása alkalmából.

Dr. Fekete Jenő megnyitója után dr. Vizkelety László, a jubileumi megemlékezés fő szervezője ünnepi beszédében elmondta: a szövetség fennállását 1951-től számítjuk, amikor megalakult a Budapesti Testnevelési és Sport Bizottság és mellette a Természetjáró Társadalmi Bizottság. Ebben az időben a természetjáró szakosztályok keretein belül folyt a versenyek szervezése, lebonyolítása és a versenyzés iránt egyre növekvő érdeklődés szükségessé tette a budapesti egyesületek, szakosztályok összefogását, a bajnoki rendszer kidolgozását. Az előadó ezt követve részletesen ismertette a szövetség időszakait, kiemelte azokat a feladatokat, amelyeket a szövetség az elmúlt évtizedek alatt eredményesen oldott meg, sokszor olyanokat is, amelyek országos jelentőségűek voltak és így az egész tájékozódási sportág fejlődését szolgálta. A különböző szabályzatok kidolgozásában, a versenybírók és edzők képzésében, a térképkiadásban, a sportág népszerűsítését és oktatást szolgáló kiskönyvtár sorozat kiadásában a szövetség mindig élen járt. Elismerően szólt mindazokról a sporttársakról, akik az évtizedek során önzetlen munkájukkal hozzájárultak a szövetség eredményes munkájához.
Az ötvenéves időszak utolsó 11 évének eseményeit Schell Antal foglalta össze. Kiemelte, hogy ezen időszak alatt az új körülményekhez való alkalmazkodás, a nehéz anyagi helyzetben lévő szakosztályok támogatása, az utánpótlás nevelés segítése jelentette a fő feladatokat.
A beszédek elhangzása után dr. Szarka Ernő, az MTFSZ tiszteletbeli elnöke emléklapot és jutalmakat adott át a szövetség egykori és mai aktíváinak: Dr. Dvorák József, Tátrai Rupert, dr. Vizkelety László, Garay Sándor, Varga László, Szeredai László, Kempelen Imre, Valkony Ferenc, Argay Gyula, dr. Szentpétery Tibor, Schell Antal, Vass László és Dr. Fekete Jenő sporttársaknak.
Ezt követve Dr. Fekete Jenő, a BTFSZ elnöke emléklapot és jubileumi könyvet adományozott Galgóczy István, dr. Kovács Pál, Hardicsay Mária, Valtinyi László, Makk József, Csupor Miklós, Bogdány Miklós, Hunyadi József, Koczur Kálmán, Csuporné dr. Babai Margit, dr. Gombkötő Péter, dr. Sódor István, dr. Krasznai István, dr. Vörös István, Hegedűsné Hanusz Mária, Kozma László, Hegedüs Ábel, Szecsődi Ákos, Ludvig István, Mets Miklós, Muliter Gábor, Sávai Mária, dr. Zakariás János, Bugár József, Maácz Benedek, Korik Vera, Bársony András, Borosznoki László, dr. Vankó Péter, Hegedűs Zoltán, Horváth Magda, Szopori Éva, Marosffy Orsolya, Sváb Emese, Harkányiné Kovács Olga és Vásárhelyi Tass sporttársaknak.
A közel százfőnyi hallgatóság néma felállással emlékezett meg az időközben elhunyt Komáromi Jenő, dr. Szaniszló József, Szőnyi László, Hosszú Aurél, Gesztelyi Nagy Zoltán, Magyarszéky Béla, Schluth Péter, Nagy Pál György, Varga Imre, Halász Miklós, Bánkuti János, Bíró Pál, Dobozi Miklós és Szentpétery Ákos sporttársakról.
A jubileum alkalmából elkészült "A Budapesti Tájékozódási Szövetség 50 éve" című kiadvány, amely részletesen ismerteti az 50 év eseményeit, a Vásár Város Kupák történetét és tartalmazza 270 Budapest Bajnokság 1530 dobogós versenyzőjének eredményeit.
Az ünnepi megemlékezés után a résztvevők megtekintették a dr. Vizkelety László által összeállított kiállítást, amelyen sok egykori fényképet, térképet, különböző kiadványokat és újságokat, a Vásár Város Kupák emlékeit láthattuk.
Az ünnepi megemlékezés, amelyen nagyon sok régi, de nem elfelejtett arcot lehetett látni, baráti beszélgetésekkel és szenior találkozóval folytatódott, majd az esti órákban fejeződött be.

(S.A.)



Vissza a Tájoló 2002/1 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!