Mintabajnokság családi rendezésben
Előzmények
Még el sem kezdődött az idei nappali egyéni országos bajnokság, máris pozitív benyomásaim alakultak ki róla. Kezdődött a szép kivitelű versenykiírással, folytatódott az értesítővel. Az igényes kiadvány mindenre kiterjedő részletességgel szolgált hasznos, fontos és kevésbé fontos, de érdekes információkkal. A végén pedig a logóval megjelentetett 36 szponzor egyenesen irigylésre méltó és sajnos egyetlen verseny kapcsán sem szokásos a magyar tájfutásban.
Természetesen a rajtlista sem hiányzott az értesítőből, melyből kiderült, hogy 14 óra után fogok rajtolni. Én viszont kértem szállást a verseny előtti éjszakára is, ami így teljesen feleslegessé vált. Miután egyesületünk a Zöld Sportok Clubja 1993. évi megalakulása óta még soha nem volt ennyire kétségbeejtő anyagi helyzetben, mint az idén (mikor is a legfelső sportvezetés bejelentette szándékát, hogy megpályázza Budapest a 2012. évi olimpia rendezési jogát...), gondoltam, megpróbálom lemondani a szállást. Felhívtam hát a rendezőket. Nem mondták azt, hogy sajnálják, de korábban kellett volna meggondolnom, vagy már lekötötték és a lemondással anyagi kár éri őket, hanem nemcsak hogy elfogadták azonnal a lemondást s természetesen az 1200 forintos költségtől is eltekintettek, de még az érvényes Budapest-Balassagyarmat buszmenetrendet is megküldték.
A verseny
A délelőtti órákban megérkezve a szentlőrincpusztai célba, a sűrű ködben, lassan kezdett kibontakozni a versenyközpont kiépítettsége. A kordonokon kívüli dzsuvát látva nem volt nehéz elképzelni, micsoda óriási tereptisztító munkát végeztek itt. Az átfutópontokhoz és a befutóponthoz kivezető sávokat is lekaszálták és megtisztították a bokroktól. A befutón pedig még egy hangyabolyt is körbekordonoztak, mind a kicsiny élőlényeket, mind a sportolókat védve. (Litvániában, a Tájfutó Mesterek Világbajnokságán szintén a hangyabolyokat láttatják fakorlátokkal szerte az erdőben.) Az átfutópontok egyben rádiós pontokként is funkcionáltak. A szpíker, Zentai József (Popey) így folyamatosan részidőkkel is szolgálhatott. A célbafutókról azt is megtudhattuk, hogy a többi idei OB-én hogyan szerepeltek. A műsorközlő egyébként egy hatalmas bójákkal kidekorált magaslesről tekintette át a terepet, amit mint később megtudtam 400 méterről cipelték át ide... Az is elég rendkívüli, hogy ezekre az átfutópontokra az egyéni frissítőket is ki lehetett vinni.
A két rajtot eléggé messze telepítették ahhoz, hogy a kényelmetlen karanténre ne legyen szükség. Az oda vezető úton több helyütt is jelezték a még hátralévő távot és szintet, az elágazásnál WC, a rajtokban ivóvíz.
A lényeg, maga a pálya is híven tükrözte a rendezők szakmai tudását. Többektől hallottam, s a magam pályájáról (F50) is az a véleményem, hogy az egyébként igen bozótos, kellemetlen terepnek a legértékesebb, ligetes részeit választották ki. Állítólag egy bóját menet közben valakik (vélhetően idegenek) arrébb tettek, egy másikon elromlott az SI-rendszer, de ezekről a rendezők nem tehettek és rugalmasan oldották meg a problémát. A térképről rosszat nem hallottam, nem tapasztaltam, s a kétféle méretarány is a versenyzők érdekeit szolgálta. A hajrá pedig az impozáns, szőnyeges, dobogós, triatlonos célkapuban végződött.
Befutás után
Tájfutóverseny céljában én még soha nem kaptam olyan svédasztalost ellátást, mint itt. Többféle üdítő, ivójoghurt, tej kakaó, túró rudi, alma lehetett válogatni. Az eredménylisták gyorsan kerültek ki a tablókra, az érdekes és értékes térképkiállítás mellé. Az eredményhirdetésen dobogó, zászlók, himnusz, VIP-díjátadók és az első 6 helyezettet szólították ki minden kategóriában! Másnap még olyan számítógépes értékelést is láttam, ami az F21 kategóriában az együttfutásokat szemléltette.
Szóval ez az OB olyan volt, ami mintául szolgálhat minden rendezőségnek. Ezek után nagyon szomorúan hallottam, hogy Kovács Ferenc és fiai, Péter, Zoltán és Gábor úgy döntött, ez volt a búcsúfellépésük. Nagyon sajnálnám, ha valóban így lenne, sőt, minél több ilyen igazi sportcsalád kellene a magyar tájfutósport felemelkedéséhez. Ebbéli szándékuktól függetlenül a balassagyarmati Kovács család eddigi tájfutótevékenységére ezzel az országos bajnoksággal feltette a koronát, amivel mindenképpen rászolgáltak az idei Silva-díjra.
Kovács Attila
Zöld Sportok Clubja, Miskolc
Két kérdés az idei egyéni OB-ról, két válasz a két felnőtt bajnoktól:
Milyen volt a verseny, érte valamilyen meglepetés, amire nem számítottál?
Oláh Kati: Kellemes meglepetés ért, mert sokkal bozótosabb pályára számítottam, kúszásokra, kevés domborzati formára. Ezzel szemben jó pályavezetést eredményezett a ligetesekben a sok pont a rövid átmenetekkel. Ez számomra kedvező volt, mert most nem vagyok olyan gyors, mint szeretném. Az elején rajtoltam, a köd nagyon zavart a pálya nagy részén, a nyílt részeken sem lehetett messzire látni.
Domonyik Gábor: Volt, ami meglepett, a terep sokkal jobban futható volt, mint vártam. A pályaadatok alapján 90 perc alatti győztesidő volt reális, attól tartottam, hogy a sűrű bozót miatt lett rövidebb a pálya. Jó volt a pálya tetszett a sok ponttal együtt is, a térkép jól sikerült, bár néhol úgy éreztem, egyes domborzati elemek ábrázolása túlhangsúlyozott.
Tartottál az ellenfeleidtől?
Oláh Kati: Úgy éreztem, ha hiba nélkül futok, akkor is közel lesznek hozzám. A többiek a szokásos formájukat hozták. Évi, Eszter hiba nélkül futva akár meg is verhettek volna. Nem sok hiányzott hozzá.
Most úgy látom átlagos fizikai formában van keresnivalóm a nemzetközi mezőnyben is: ezt mutatják a tavalyi Világ Kupa győzelmem Portugáliában, valamint az idei Tio-Mila és Jukola váltókon Skandináviában elért jó eredményeim. A fizikai csúcsformára törekvés sokkal rizikósabb. Fontosabb a jó átlag és a .koncentrálás.
Domonyik Gábor: Két hete jobban tartottam tőlük, rosszabbul ment a futás, de mindenképpen nyerni akartam, és bíztam magamban.
Gratulálok az újabb bajnoki címhez!
Hegedűs Zoltán
Vissza a Tájoló 2001/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!