Európai Erdészeti Tájfutó Verseny
Norvégia, Elverum


Népes, mintegy 25 fős magyar csapat utazott a július 31 - augusztus 3. közötti versenyre, amit szokás szerint erdészeti szakmai programok színesítettek. A versenyközpont a Norvég Erdészeti Múzeum csodálatos helyszíne volt. 580 versenyző érkezett a rendezvényre, sajnálatos, hogy kevés junior és ifi vett részt a versenyen, és meglepően kevés volt a skandináv versenyzők száma is. De még ez is sok volt, hisz szinte minden díjat megnyertek. Az első versenynapon Park OL volt a helyi Skanzen és az Erdészeti Múzeum hidakkal összekötött parkjában. Már a park is tükrözte itt-ott a skandináv terep tulajdonságait. A parkverseny nem számit a bajnokságba. Legjobb eredményt Spiegl Éva érte el, aki harmadik lett a W18 kategóriában. Az egyéni versenyen, de a váltóban is kevés esélyünk volt a helyiekkel szemben. A terepre a mocsarak, csatornák, futhatatlan végvágott erdőterületek, azon kívül mindenhol sűrű erdő és finoman tagolt domborzat (néhány domb) volt jellemző. A térképi fehér mint a hazai zöld, a zöld meg inkább csak a terep felszínének durvaságát (kövek) jelezte. Ennek ellenére M21-ben 6 perces átlagot futottak, és az M50-ben is 8 perceset.
Egyébként nagy sikernek könyvelhető el, hogy a magyar csapat nyerte a hagyományos norvég medvetáncot, ha mar tájfutásban nem is volt sok esélye. Jövőre Litvánia, 2003-ban Lengyelország rendezi a bajnokságot, 2004-ben pedig Magyarország fogadja Európa, de lehet, hogy a Világ erdész tájfutóit.

G.F.

Az említésre méltó eredmények:

Egyéni verseny:
W18 (4)
 1. Prekopova Marta	 SK
 2. Olsson Anna	 SWE
 3. Spiegl Éva	 HUN
M21 (55)
 1. Svensson Hakan	 SWE
18. Varga Balint	 HUN
30. Spiegl Máté	HUN
37. Szabó Zsolt	 HUN
M40 (34)
 1. Partanen Pekka	FIN
15. Urbán Imre	HUN
21. Margittai Endre	HUN
26. Kürti István	HUN
M45 (27)
 1. Aijo Matti	FIN
13. Spiegl János	HUN
M45 (21)
 1. Skjeset Knut	NOR
15. Boros Zoltán	HUN

Váltó:
M21 (25)
 1.  SWE
10. HUN I. (Spiegl Máté, Varga Bálint, Szabó Zsolt)
M35 (20)
 1. SWE
 5. HUN I. (Urbán Imre, Kürti István, Margittai Endre)
10. HUN II. (Garbacz Gábor, Molnár László, Melkes Antal)
M45 (16)
1. SWE I.
8. HUN (Spiegl János, Boros Zoltán, Veres Imre)



Vissza a Tájoló 2001/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!